Halmai Tamás rovata

Tudod, hány nyelvet beszélünk?, kérdezi Alfonz, a barátom.

A japán haiku és a nyugati aforizma közt járunk, a töredékekbe foglalt teljesség világában („Ami 2 mondatnál hosszabb, / az hazugság”): Simon Márton verseskötete szerteszét számozott mondatokból áll („Nem vers, / csak tanítom beszélni a / szorongásaimat”).

Az agykontroll (mind control) módszertana egyszerű gondolatra épül: elménk többre képes, mint amire képesítjük.

„Nem igaz, hogy csak istenfélelem / teremti, ami Jó”, írja, és nem félünk a jótól.

Első a gyermek.

Már Berzsenyi sem a régi, méltatlankodik Alfonz.

Alfonz, a barátom szerelmes.

„Tiltott nyelv, amelyen gondolkodunk, / de ha már gondolkodunk is, / nem szabad megszólalnunk rajta. / Megszólalni és kimondani, milyen / következtetésre jutottunk. Mert lehet / hogy következtetésünk hibátlan, / kétségbeesésünk mégis ostoba. / És akkor élhettünk volna úgy, / mint a fényérzékeny növények: / fölfelé törekedve. Élhettünk / volna úgy, mintha éltünk volna.”

Válogatott verseiből (Minden repül, 2016) égtisztán látszik: Báthori Csaba nyelvművész, tehát fénytudó. Minden műfajában.

„Sohase lép gyíkra csigára / soha egy föltámadt fűszálra / a földön járó isten lába / de vétkeinket eltapossa / mert vétkeinket megbocsájtja.”