Alfonz, a barátom búcsúzni készül.
Tudod, hány nyelvet beszélünk?, kérdezi Alfonz, a barátom.
A japán haiku és a nyugati aforizma közt járunk, a töredékekbe foglalt teljesség világában („Ami 2 mondatnál hosszabb, / az hazugság”): Simon Márton verseskötete szerteszét számozott mondatokból áll („Nem vers, / csak tanítom beszélni a / szorongásaimat”).
Az agykontroll (mind control) módszertana egyszerű gondolatra épül: elménk többre képes, mint amire képesítjük.
„Nem igaz, hogy csak istenfélelem / teremti, ami Jó”, írja, és nem félünk a jótól.
Első a gyermek.
Már Berzsenyi sem a régi, méltatlankodik Alfonz.
Alfonz, a barátom szerelmes.
„Tiltott nyelv, amelyen gondolkodunk, / de ha már gondolkodunk is, / nem szabad megszólalnunk rajta. / Megszólalni és kimondani, milyen / következtetésre jutottunk. Mert lehet / hogy következtetésünk hibátlan, / kétségbeesésünk mégis ostoba. / És akkor élhettünk volna úgy, / mint a fényérzékeny növények: / fölfelé törekedve. Élhettünk / volna úgy, mintha éltünk volna.”
Válogatott verseiből (Minden repül, 2016) égtisztán látszik: Báthori Csaba nyelvművész, tehát fénytudó. Minden műfajában.