„Tiltott nyelv, amelyen gondolkodunk, / de ha már gondolkodunk is, / nem szabad megszólalnunk rajta. / Megszólalni és kimondani, milyen / következtetésre jutottunk. Mert lehet / hogy következtetésünk hibátlan, / kétségbeesésünk mégis ostoba. / És akkor élhettünk volna úgy, / mint a fényérzékeny növények: / fölfelé törekedve. Élhettünk / volna úgy, mintha éltünk volna.”
Válogatott verseiből (Minden repül, 2016) égtisztán látszik: Báthori Csaba nyelvművész, tehát fénytudó. Minden műfajában.
„Sohase lép gyíkra csigára / soha egy föltámadt fűszálra / a földön járó isten lába / de vétkeinket eltapossa / mert vétkeinket megbocsájtja.”
A „gauguinsárga” finom leleménye nem engedi könnyen elengednünk Kormos István Ház Normandiában című versének nyitányát: „A gauguinsárga parton áll Jérôme / nem köszön vissza mert Jérôme szamár”.
A költészet ott leselkedik ránk minden utcasarkon, figyelmeztet Jorge Luis Borges.
Nem nyelvi kérdés, de mert az irodalom elsőrendűen nyelv, mégiscsak az.
Alfonz, a barátom nem érti a mozgószabályt. S ha tudná, hogy három fő esete van! Vagy épp ez zavarja meg? Pedig e három se bonyolultabb az egyszeregynél.
Milyen meccs lesz ma? Barcelona–Real Madrid. Vagyis Barcelona–Real Madrid-mérkőzés. De a Dánia–Olaszország-mérkőzés már dán–olasz meccs.