A jelenleg zajló robbanásszerű fejlődés alapja az információfeldolgozás, információhasznosítás forradalma. Várhatóan azok az egyedek fognak előnybe kerülni, akik az új technológiát gyorsan tudják majd adaptálni. Egyre inkább háttérbe szorulnak azok az alacsony hozzáadott értékű tevékenységek, amelyhez nagyfokú izommunka és közepes intelligencia szükséges.
Nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy már a közeljövőben is robotokat képzeljük el magunk köré, akik békében, háborúban betolakodnak az emberek helyébe. Aszimov három törvényt állított fel, melyekről azt remélte, hogy megfékezik a mesterségesen felokosított cselekvő és megismerő robotok uralmát az emberek felett, akik nem tudva ellenállni a restség csábításainak, akaratlanul is eladják magukat a virtuális rabszolgapiacon.
Nemrégiben valaki azt kérdezte – itt ülvén a verandán, ahonnan két gólyafészek is látható -, hogy meg tudnám-e mondani, meddig él egy gólya. A kérdésre csak felemás választ fogalmazhattam, mert tényleg nem tudom, hány évet élnek a gólyák. Mert hisz közismert, hogy a gólyaélet kockázatos vállalkozás a huszadik század utolsó éveiben.
Az archaikus népi imák többsége Krisztus kínszenvedéséről és kereszthaláláról szól, azaz a passiót jeleníti meg, ezért a nép ezeket az imákat „pénteki imádságoknak” is nevezi (W1).
Alejandro Jodorowsky, a chilei színházi alkotó és filmrendező fiatalkorát a költészet iránti szenvedélye határozta meg.
A hangulatjelek – néhány korai előzménytől eltekintve- a számítástechnikai és távközlési eszközök elterjedésével párhuzamosan alakulnak ki az érzelmek kifejezésének új módjaként, és válnak szerves részévé a nem hivatalos írásbeli kommunikációnak, valamint az „online testbeszédnek”.
Az ősi kultúrában az anyagi és szellemi szférák még nem váltak szét, szimbiózisban éltek egymás mellett (Balázs 2021: 88).
„Míg más földrészeken több évszázados előadóművészeti hagyományok töretlenül fejlődtek, addig Európában a középkori, ugyanakkor szakrális alapokról induló színjátszásról csak töredékes tudásunk lehet, amelyek hiteles felidézésére, azaz „visszaszervesítésére” tett törekvések további kérdéseket vetnek fel” írja Pintér-Németh Géza. Tanulmányának kulcsszavát választottuk az E-nyelv Magazin 2024/1. számának címéül. Később ezt írja: „Ha a hagyományok felidézéséről, tehát visszaszervesítésről beszélünk, akkor szinte valamennyi művészeti ágban könnyen találunk példákat, a színház azonban kivétel.” Ennek körüljárására tesz kísérletet összeállításunk.
A színházi műhelymunka fogalma a XX. század során alakult ki. Konsztantyin Sztanyiszlavszkij óta beszélünk (amely gyakorlat feltehetően már korábban is létezett) a színész önmagán végzett munkájáról.
Balázs Géza nyelvész, néprajzkutató, egyetemi tanár az internetes kommunikáció egyik kiemelkedő kutatója Magyarországon. Könnyű dolga van a recenzensnek, amikor a munkásságát szeretné ismertetni, elég csak a balazsgeza.hu oldalt felkeresni, amelyet a szerző maga szerkeszt és frissít.