„Elmúlt az élet, elmúlik a nyelv is” – írta – mintegy a Széchenyinek tulajdonított „Nyelvében él a nemzet” mondásra, illetve e sorok írója egyik könyvének címére (Nyelvével hal a nemzet) rímelve – Julija Galjamina, egyetemi docens, a szibériai nyelvek kutatója, amikor megtudta, hogy 2019. július 12-én elhunyt Alekszandr Kotuszov (1955-2019), az utolsó ket, aki tudott énekelni anyanyelvén.
2019. augusztus 21-25. között rendezték meg a 15. finnugor írókongresszust.
Ha július második fele, akkor Badacsonyban Bor7, ha borhét (pontosabban borhetek), akkor Badacsony. Figyelmeztetés: az írás termékmegjelölést tartalmazhat.
Nemrég zajlott le a bazaltorgonák árnyékában a Határtalan magyar irodalom konferencia, amelyről előző levelemben már beszámoltam.
Május 29-31. között ezen a címen rendezett konferenciát Badacsonyban a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága nevében a társaság két alelnöke, Moritz László és e sorok írója.
Ha vonatra, buszra, villamosra vagy metróra szállsz, azt tapasztalod, hogy az utasok, mihelyt elfoglalták ülő vagy akár csak állóhelyüket, mereven néznek lefelé egy kis képernyőre, azt tanulmányozzák alaposan, vagy éppen nyomogatják gombjait – ügyet sem vetve az őket körülvevő világra.
A közelmúltban egy ausztrál és két amerikai kutató, Joanna Sikora, valamint M.D.R. Evansi és Jonathan Kelley (https://doi.org/10.106/j.research.2018.10.003) felmérést készített harminc országban – hazánk nem volt köztük –, hogy hány könyve van átlagosan egy családnak.
Az ENSZ a 2019-es évet az őshonos nyelvek nemzetközi évének kiáltotta ki.
Az ünnepek alatti és közti nagy zabálás (Marco Ferreri) idézte föl bennem egy szibériai lakoma emlékét, amiről még annak idején készítettem feljegyzést. Most ezt osztom meg a kedves olvasóval.