A rendezvénysorozat 30 évre tekint vissza, az elsőt kongresszust még a szovjet érában tartották meg Joskar-Olában, a Mari (akkor még Szovjet Szocialista) Köztársaságban. Az azóta rendezett kongresszusok:

– 1991, Espoo (Finnország)

– 1993, Eger; itt alakult meg a Finnugor Irodalmak asszociációja, Domokos Péter elnökletével

– 1996, Lahusalu (Észtország), itt vette át az elnökséget Arvo Valton

– 1998, Sziktivkár (Komi Köztársaság)

– 2000, Szaranszk (Mordvin Köztársaság)

– 2002, Hanti-Manszijszk (Hanti-Manysi Autobnóm Körzet – Jugra)

– 2006, Petroskoi (Karélia/Karjala)

– 2009, Joskar-Ola (Mari El)

– 2011, Oulu (Finnország), Kari Sallama az új elnök

– 2013, Szalehard (Ny-Szibéria, Jamal-Nyenyec Autonóm Körzet), Pusztay Jánost választják elnöknek

– 2015, Badacsony

– 2017, Tartu

– 2019, Kolozsvár.

Az alábbiakban idézem kongresszusi nyitó előadásom néhány gondolatát.

A kolozsvári kongresszus két fontos esemény jegyében zajlik.

Az ENSZ az idei évet a veszélyeztetett őshonos népek és nyelvek évévé nyilvánította. Oroszországban élő nyelvrokonaink és nyelvük a veszélyeztetett népek és nyelvek közé tartoznak. Ennek okairól eleget beszéltem és írtam, itt és most csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az irodalmat művelőknek, íróknak és költőknek óriási felelősségük van a nyelvi-kulturális asszimiláció, s az adott nép mindezzel járó totális beolvadásának megakadályozásában. Hangsúlyozottan érvényes ez a diaszpórában élő népcsoportokra. A helyzet megköveteli, hogy mindenekelőtt anyanyelven is és nem kizárólag az állam többségi nyelvén kell alkotni.

A másik esemény tulajdonképpen egy évforduló. 30 évvel ezelőtt szervezték meg az első kongresszust, ami azt bizonyítja, hogy életképes a finnugor népek íróinak, költőinek együttműködése, van igény a kapcsolatok ilyen jellegű fenntartására.

Az idei az első a kongresszusok történetében, amely nem finnugor nyelvű országban zajlik, hanem – úgymond – a diaszpórában, mert a kongresszus fő témája is ez volt: Irodalom a diaszpórában. A világban élő magyarsággal kapcsolatban – s ezt a nem magyar résztvevők kedvéért kellett megemlíteni – két terminust használunk: a mai Magyarországot körülvevő államokban élő magyarságot nem diaszpórának, hanem határon túli magyaroknak nevezzük. A helyzetet előidéző politikai döntésről lehet olvasni a kongresszus tiszteletére kiadott Венгерский взгляд (Magyar nézőpont) című orosz nyelvű kötetben. A diaszpóra kifejezést a földrajzilag távolabb eső, s a többnyire nem is tömbben élő magyarság megjelölésére használjuk, így a nyugat-európai és amerikai államokban vagy éppen Ausztráliában élő magyarokra.

A helyszínválasztással azt akartuk megmutatni, hogy kisebbségi létben is lehet, ha a közösség akarja, teljes kulturális életet élni. Lehet teljes körű anyanyelvű oktatást, irodalmi-kulturális életet szervezni. Meg akár olyan magyar hetet, amelynek eseményeit a kongresszusi résztvevők is követhették Kolozsvár belvárosában.

A magyar irodalom az anyaországon kívül mind a határon túli magyarság, mind a diaszpóra magyarságának körében él. Erről olvashatnak a Безграничная венгерская литература (Határtalan magyar irodalom) című kötetben.

Az említett két kötet is bizonyítja, hogy a magyarok most sem jöttek üres kézzel a kongresszusra. Hogy miért orosz nyelvűek a kötetek, annak egyszerű a magyarázata: tapasztalataink szerint oroszországi nyelvrokonaink rendelkeznek – ellentétben az észtekkel és finnekkel – a legkevesebb ismerettel a magyar irodalomról és történelemről.

Az ezt megelőző két kongresszusra is készítettünk kulturális-irodalmi ajándékot. A badacsonyi kongresszus alkalmából, 2015-ben, kiadtuk az 50 legszebb magyar verset és a 12 legszebb magyar novellát különböző finnugor nyelveken, valamint számos finnugor nép irodalmának 12 legszebb versét sok finnugor nyelven, továbbá két komi és egy mordvin drámát észtül és magyarul.

Ez a program szándékom szerint minta, példa akart lenni. Azt reméltem, hogy az oroszországi finnugor népek körében ezáltal elindul egy kezdeményezés, egymás irodalmának megismerésére és megismertetésére. Ebbe a folyamatba be kellene/kellett volna kapcsolni a finnugor régiók egyetemeinek finnugor tanszékeit, amelyek programjába fel kellene venni más finnugor nyelvek – s nem csak a finn, esetleg a magyar – tanulását. Technikailag ez a mindenütt meglévő videokonferencia-berendezéssel olcsón megoldható volna. Így egymás nyelvét ismerő szakembereket lehetne képezni, akik orosz közvetítő nyelv nélkül tudnák anyanyelvükre fordítani nyelvrokonaik irodalmát.

A 12 legszebb magyar vers programja, amelynek szerzője és szervezője, Fűzfa Balázs, részt vett a kolozsvári kongresszuson, egyszersmind jelentős identitáserősítő is, amire az oroszországi finnugor népeknek nagyon nagy szükségük van.

A 2017-es tartui kongresszusra elvittük az udmurt Vuzs Multán regény, illetve a szetu eposz, a Peko, valamint két szetu epikus ének fordítását, a hozzájuk kapcsolódó szótárral és nyelvtannal.

Kolozsvárra pedig elhoztuk a fentebb már említett két orosz nyelvű tanulmánykötetet.

Az együttműködés, a kongresszusok jövőjét illetően az alábbi javaslatokat tettem:

– az irodalomkutatók állítsák össze irodalmuk azon műveinek listáját, amelyeket kölcsönösen fordításra javasolnak,

– rendszeresen szervezzünk fordítói szemináriumokat,

– az elnökség dolgozzon ki projekteket, amelyek segítségével meg lehet valósítani ezeket a célokat.

Ez a leghatékonyabb módja annak, hogy a kongresszusok ne váljanak csupán irodalmi turizmussá, illetve egymás irodalmának megismerése ne a véletlen, vagy személyes kapcsolatok játéka legyen.

Együttműködésünk jövője azonban mindenekelőtt attól függ, részt vehetnek-e abban az oroszországi finnugor régiók alkotói. Az utolsó pillanatokban történt lemondások arra engednek következtetni, hogy a politika több régióban nem örül az ilyen kapcsolatoknak.

A kongresszust támogatta a magyarországi Bethlen Gábor Alapítvány, a Babes-Bolyai Egyetem, Kolozsvár városa. Támogatásuk nélkül ezt a kongresszust nem rendezhettük volna meg. Köszönet illeti a szervezőket, mindenekelőtt Varga P. Ildikót.

*

A kongresszus idején a finnugor irodalmak asszociációjának elnöksége több kérdésben is határozatot hozott.

Mindenekelőtt döntés született arról, hogy a kongresszusok sorozata kétéves időközönként folytatódik. (Felmerült ugyanis a javaslat, hogy a finnugor tudományos kongresszusok, vagy a finnugor népek világkongresszusainak mintájára ritkábban, 45 évente is elegendő volna megrendezni a finnugor írók kongresszusait.) 2021-ben terveink és reményeink szerint az Oroszországban élő szetuk földjén, az észt-orosz határ közvetlen közelében lesz a következő kongresszus.

A kongresszus központi témája még tárgyalás alatt van. A javaslatok: Anyanyelv és irodalom, illetve Anyanyelv és környezetvédelem.

Az elnökség felkérte e sorok íróját, hogy vállalja továbbra is az elnöki teendők ellátását.