Miután gondosan beharangozták a közmédiában, ma, mikor ezt írom, február 10-én elkezdődik ismét az évenként egyszeri házasság hete. Nekem ez riasztás: ügyelnem kell, mikor és mire kapcsolom be egyetlen hírforrásom, a rádiót, nehogy belefussak valami bugyutaságba. Akár „gya(ko)rló házasok”, akár celebek, akár divatos „cihológusok”, netán egy házi közszereplő szájából.
Epés bevezetőmből is világos a vé(le)tlen olvasónak, hogy (ő)szinte keresztények közt nem vagyok híve ‒ közkeresztényként ‒ sem e, se más civilizációs álcselekvésnek. A minapi beharangozó igazolta ódzkodásaim. Megtudtam belőle, hogy „Angliából indult” a nagyszerű kezdeményezés. Az anglikán prakticizmus földjéről, ahol a keresztényiség annyi mindent megengedett ennek a méltóságteljesen gyarmatos, nyugati műveltségnek. Leginkább a „Kelet” természeti, emberi és szellemi-kulturális javainak máig töretlen kisajátítását. És mi töretlenül őket majmoljuk Darwin majma óta.
Az emberi törvényszegést megdumáló, tudományos blablákba rejtő, utólagos szószátyárságban is. Még bibliai helyeket is idéznek nekünk azok, akik fittyet hánynak a Biblia lényegére. Mert mi áll a Bibliában a házasságról?! Semmi tudományos vagy fele(d)kezeti blabla. „Csak bibliásan” tömör, szűkszavú utalások vannak. Ezekhez Jézus kétezer évvel ezelőtt csupán annyit fűzött hozzá, hogy „Akinek füle van, hallja meg!”
Hogy a továbbiakban egyáltalán felsorolok párat a bibliásan szűkszavú utalásokból, már az fölösleges szóömleny, mert aki meghallotta, az és annak utódai élni fognak. Aki idejében nem hallotta, s ezért ma sem hall, az meghal ‒ esetleges utódaiban is ‒ az „örök életre”. Mivelhogy nem képesült ezen és más hitbéli aenigmánk meghallására.
Miket mond a Biblia, amit a keresztény embernek tudnia kéne, hogy „házasság hete”, a házasság „intézményének” alkotmányos rögzítése, csali törvények nélkül is tudjon minden emberileg kötelezőt ez ügyben? A legszebb és legtalányosabb közlés az „ember”-ről csak annyi, hogy az Úr a Teremtés utolsó napján teremti meg, amikor már van mit óvnia! A kiegészítés nem több, mint ‒ ha netán a növény- és állatfajok teremtéséből ne lenne világos az „örök élet alapelve”, az egymáshoz-rendeltség ‒, hogy „férfinak és nőnek teremtette”. Nyelvet is ad neki, vele nevezteti meg a többi teremtményt1! Ezért eb az óvó állat, éber a vigyázó magyarul, s ob-/op-/ap-/áp-/ép-/év-/ev-/öv-/ov- stb. gyökűek az őrző, fölérendelt, felső jelentésű szavak a miénkben és más nyelvekben is.
Az emberiség holvolt-holnemvolt „aranykorának” matriarchátusát a jövőbe álmodó, s a gyűlöletes „férfiuralom” meghaladásán ügyködő „patriarchátus-ellenzők” (ami ugyanaz) ebbéli fejlődéselméleti majomgondolatairól és kígyócselekvéseikről, amelyeknek sajnos mind lépre mentünk, itt nem szólok. Csak átugorva az Ószövetség néhány házasságpéldázatát, Jézust idézem. Két helyen, tömör, lényegi magyarázatokkal, jelentéshűen.
Az egyik a házasságtörő asszony példázata. Ezt ki-ki úgy értelmezi, hogy önmagát fölmentse a már elkövetett, és a jövőben is elkövethető bűnökre. Pedig a megkövezés előli megmentés jelenete azzal zárul, hogy „Menj, és többé ne vétkezz!” De Jézus is férfi: tudja, hogy a házasságtöréshez nem csak felelőtlen nő kell. Másik intése a felelőtlen férfiaknak szól: „Ne bocsássátok el asszonyaitokat!” Nem fűzi hozzá, „a bűnbe bocsájtjátok el őket és magatokat!” Tudja, ők értik az ok-okozat kapcsolatot.
Ezen az (f)elszabadító „-izmusok” nevelte nők kórusban, sőt vezényszóra fognak fölháborodni. Pedig e két jézusi intés mögött nem is elsősorban a vétkező nő, hanem a felelős férfi hibáztatása áll! Ahogy Éva alma-példázata sem azzal zárul, hogy „Éva, te szerencsétlen liba, mit műveltél?!”, hanem azzal, hogy „Ádám, hol vagy?!” Mert az emberi termékenység, a „földi örök élet” letéteményese a Nő, mint szakrális teremtmény. Aki által nő, növekszik, nevelődik az élet. Ám érte és az embercsaládért a Férfi fél ‒ mint ugyancsak szakrális teremtmény ‒ a fő felelős, hiszen családfő. Ha nem az, nincsen család.
Ha ők ketten, férfi és nő nem élnek felbonthatatlan kötelékben (amely ezért „köttetik a mennyben”), akkor nem csak kettejük emberméltósága, jóra küldetettsége sérül. Ennél sokkal nagyobb baj történik: bűnt, mulasztást, küldetésfelejtést örökítenek utódaikra azzal, hogy rossz példával rosszra nevelik (a civilizált majomnak „foghatóbb” fogalommal: „szocializálják”, sőt „edukál/tat/ják”) gyermekeiket. Ha egyáltalán nemzenek és nevelnek ilyeneket, hogy a természetes Teremtés-szeletekhez tartozó felelős társadalomegységek: nemzetek, népek keletkezhessenek belőlük!
Itt kéne szólni a szétszakító tudományokról, a fenntarthatatlanság szakadékába rohanó civilizációról, amely e tudománytípust, a szaktudományokat mai alkatukban fenntartja. Teszi ezt elvileg saját hasznára azért, hogy ‒ a fejlődéselmélettől kezdve ‒ a teremtés-felelősség lenyomatát elfödje nyelvben-műveltségben (https://mnyknt.hu/gyori-nagy-sandor-mi-a-baj-az-anti-finnugrizmussal/). De jogban, hitben, embernevelésben stb., liberális törvényeink által sem engedi „lélek(zet)hez” jutni a társadalmat kollektív marhavagonjainkban (https://moef.hu/mof-eki/makk/kozlesek/anyanyelvunk-aranyalmafaja/). Hiába vannak zseni politikusaink, akik láthatólag minden egyéni érdemük mellett se léphetnek egyszerűen túl nemzetközi s honi társadalmi beszerkesztettségükön: https://moef.hu/mof-eki/makk/kozlesek/in-laudem-victoris-orbani/.
A fenntartható kultúrában2 az őszinte társadalmi érintkezéshez tartozik, hogy Éva nem lehet tévhitek rabja. Szabaddá kell válnia a házasságra! Hogy női egyénből idejében szakrális női személyiséggé nevelődjön: felelős feleséggé az érte, a családért minden áldozatra képes Ádám mellett. Hogy tudjon teremtés-leképező anyanyelvet beleszeretni gyermekeikbe. Hogy áldozatos életpéldájával áldozatos embereket neveljen maga után, s ne ő akarjon áldozat lenni, áldozatsegítő áldozatgyártók örömére.
Ugyanígy hozzátartozik az őszinte társadalmi kommunikációhoz, hogy nevén nevezzük végre a mai Kígyót. A szabadosságot szabadságnak hazudó, sunyi nyelv- és műveltség-hamisítókat, a törvények mögé besunnyogó házasságrombolókat, akik nem akarják lát(tat)ni a magyar családpolitika népszaporulati kudarcának az igazi okait. Noha nyelvünk leleplezi a bibliai Kígyó-jelkép tartalmait. Azzal is, hogy a kígyó népnyelvi formája kényó.
Bár finnugrászilag tilos igazság, mégse gazság, hogy a kígy-/kegy-/kény-/kony-/kun-/kon-/gon- stb. gyökcsalád származékai zömmel rossz jelentésű szavak (kegyelt, kényes, kényelem, kényeztet, konyul, kunkorodik, konkoly, gond, gonosz, gúny, genny, gányol…) Ezt se felnőttkorban kell megtudnia lánynak-fiúnak. Akkor már késő: továbböröklődve megtörténik, s jóvátehetetlen a baj. Az anyaméhtől kell körülcsobogja a magyar embert egész a sírig az, ami asszonyrangú nők, anyák, és felelős apák nélkül nincs: a műveltséghordozó, teremtés-közvetítő, teremtés-felelősséget örökítő anyanyelv.

Jegyzetek:

1 Biblia, Vizsoly, 1590: 1‒3.
2 Lásd a Magyar Ökoszociális Fórum célkitűzéseit: https://moef.hu/mof/szervezet/alapszabaly/index.html

A szerző: Győri-Nagy Sándor nyelvész, kultúrökológus, MÖF-elnök