Skip to main content

Az Egri csillagok tanítása ma

Dr. Hauber Károly - 2022. 09. 09.

Csak a kultúra óvhatja meg az embert az ólálkodó semmi ellen. S csak a kultúra védheti meg a nemzetet a hanyatlástól és az összeomlástól. Bennünket, magyarokat a nyugati és az ahhoz tartozó nemzeti kultúra. Létérdekünk, hogy mindkettőt ápoljuk, gazdagítsuk és továbbadjuk.

Kultúránk meghatározó összetevője az irodalom. Megértését és közvetítését támogatja az egyik legfontosabb iskolai tantárgy is: a magyar irodalom. Mire szolgál ez?  Főként arra, hogy megsokszorozzuk élményeinket, gondolatban újra és újra átéljük az emberi sors tragikumát és szépségét. A jó mű páratlan lehetőség a tapasztalatszerzésre.  Ha megismertük a János vitézt, a Toldit vagy A Pál utcai fiukat, jártunk Tündérországban, Nagyfaluban és a Grundon.

S ha olvastuk az Egri csillagokat, részt vettünk a vár, a haza megoltalmazásában. Gárdonyi regénye ugyanis úgy szembesít bennünket az emberi lét nagy kihívásaival (szerelem, barátság, becsület stb.), hogy az egyéni sorsot a nemzet sorsával kapcsolja össze. Bár egész irodalmunkra jellemző ez, nincs regény, amely e téren versenyezhetne vele. Az olvasók is így vélekednek erről, hiszen az Egri csillagok nyerte a Nagy Könyv szavazását 2005-ben.

Amíg van nemzet, lennie kell nemzeti kánonnak is; abban pedig ott a helye az Egri csillagoknak. A kérdés tehát nem az: tanítsuk-e? Nem is az: tanítható-e? Legföljebb az: mikor, mely életkorban tanítsuk? S még inkább az: hogyan hozzuk közel a diákokhoz? Minden jó tanár tudja: ez a kulcsa az irodalomtanításnak, kevés olyan kiemelkedő alkotás van ugyanis, amelyet ne lehetne megszerettetni és megértetni.

Mindenkire és mindenre érvényes recept persze nem létezik itt, csak sok-sok lehetőség. Ha pl. a diákok nagy részét nem lehet rábírni arra, hogy elolvassák, vegyük észre: nagyon jó film készült belőle! Nosza, nézzük meg együtt, mielőtt beszélnénk róla! Vagy olvassuk el közösen néhány fontos részletét! A tanulók nem szívesen szólalnak meg a plénum előtt? Rajta, adjunk jó feladatokat, készüljünk párban vagy kisebb csoportokban, mielőtt vitatkoznánk róla! Esetleg látogassunk el Egerbe! Vagy hívjuk segítségül a drámapedagógiát! Számos ösvény vezet hozzá közel itt is az élőképtől a védő- vagy vádbeszéden át az improvizációig…

Divatos álláspont ma azt mondani egy műről: nem lehet tanítani, mert érthetetlen, elavult. Ez néha igaz, többnyire azonban nem. Az Egri csillagok esetében pedig semmiképp.

One Reply to “Az Egri csillagok tanítása ma”

  1. Örömmel olvastam dr. Hauber Károlynak az Egri csillagok-kal kapcsolatban közölt nézetét. Különösen megszívlelendő Tanár úrnak ez a gondolata: „Amíg van nemzet, lennie kell nemzeti kánonnak is; abban pedig ott a helye az Egri csillagok-nak.” Gárdonyi Géza nemzeti mitológiánk, az Egri csillagok teremtése közben az egyszerű emberek hősies helytállását, halált megvető bátorságát, tiszta érzésvilágát mutatta meg múlt és leendő korok magyarságának szóló érvénnyel is.

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x