Papp Andrea

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Cservenka Judit

Cservenka Judit

Harangozó Imre

Harangozó Imre

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós

BlankoM

Dede Éva

Dede Éva

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

Szólás-mentés 1–50.

Pomozi Péter

Pomozi Péter 50 írása

Írások

Korrekt troll 1-77.

Halmai Tamás

Halmai Tamás 77 korrektorglosszája

Írások

Nyelv és iskola 1-16.

Kóródi Bence

Kóródi Bence 16 írása

Írások

Kávéházi szeglet 1-26.

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán 26 esszéje

Írások

Borostyánkő 1-88.

Puszay János

Puszay János 88 esszéje

Írások

Akinek van füle a hallásra, hallja…

2020.05.18.nincs hozzászólás

A digitális távolléti oktatás során a kommunikációnk jelentős része egy platformra került: a számítógépre.

Korábban, amit lehetett, személyesen egyeztettünk a kollégákkal, a hallgatókkal, szóban megbeszéltünk fontos teendőket, és csak mellékesen kértünk íméles emlékeztetőt egymástól, hogy biztosan ne feledkezzünk el a megbeszéltekről. Olykor még a noteszünkbe is felírtuk, amiről beszéltünk. És persze a kontakt- és fogadóórák során lehetőség volt egyeztetni a nehéz, vitás, félreérthető tananyagrészeket (pl. hogyan különböztetjük meg az ok- és célhatározót) és a tanszéki teendőket (pl. konferenciaszervezés). A karantén idejére azonban a külvilággal való kommunikáció lényegében egycsatornássá vált.

Mi, oktatók kezdetben talán azt gondoltuk, mi sem egyszerűbb, legalább most kiaknázzuk az internet és a digitális technológiák eddig ismeretlen lehetőségeit, megtanulunk új programokat, alkalmazásokat használni, és végre felszereljük a számítógépeinket a hiányzó eszközökkel (webkamerával, mikrofonnal, headsettel). Persze rögtön az elején problémákba ütköztünk, hiszen mindenki – a szülők, a gyerekek, a többi kolléga – hasonlóan gondolkodott. A mikrofon, a headset, a webkamera hiánycikké vált, csak az elsők, a legelszántabbak kaphattak maguknak új eszközöket – sokan már csak hosszú sorban állás után. Maradt hát, ami maradt, szegény ember vízzel főz: kölcsönkértünk, előszedtük a régit, kitakarítottuk a házi portól eltömődött csatlakozókat. Végül is minek újat venni, ha a régi is működik?

Az eleje még izgalmas volt. Aztán rájöttünk, hogy melósabb ez, mint gondoltuk. Mindent számítógépen olvasni, javítani és visszaküldeni; a megsokasodott íméltömegre válaszolgatni, rendszert felállítani az intézmény által most nem különösebben szabályozott életünkbe: na, ez volt az igazi kihívás. És mindezekre rárakódtak az online értekezletek. Két-három órás, olykor vég nélkül tartó meetingek, amik alól nem volt kibúvás. Végül rájöttünk: ha ki nem is, elbújni azért el tudunk. Az olykor teljesen értelmetlen konferenciahívások közben sokan kikapcsolt mikrofonnal és kamerával „voltak jelen” a beszélgetésekben, mások pedig szükségszerűen élvezték, és fontosnak tartották, hogy néha képben, de hangban mindenképp mutassák: itt vannak, jelen vannak, dolgoznak, a nehéz időszakban is teljes mellbedobással kiállnak a hatékony munkavégzés mellett.

A furfangosabbak ezeket a – többnyire nyelvi-akusztikus – élményeket a figyelmük disztális fokára helyezték, magyarul: bejelentkeztek, majd annak rendje és módja szerint ott hagyták az értekezleteket, elnémították magukat, és a figyelmük fókuszát más, produktív tevékenységekre irányították – látszólag. Miközben a hangszóróból a tanulmányi és vizsgaszabályzat módosításainak érdekességei, vagy a költségvetési számsorok adatai záporoztak, a szobát lassan megtöltötte a mosógépből kiszedett ruhák illata, és a mosatlan edények – vagy ahogy a nagymamám mondja: a csetres – fölpúpozott halma is megapadt a mosogatóban. A padló lassan kifényesedett, és a kávéfőző halk kotyogással ontotta magából azt a jellegzetes aromát.

Néha az értekezlet vezetője megszólított minket, akkor sietve összerendeztük magunkat, kamerát és mikrofont kapcsoltunk, és mosolygósan bólogatva adtunk választ a hozzánk intézett kérdésekre. Csupa haszon ez az egész: dolgozunk és mégsem, de két legyet biztosan ütünk egy csapásra: minden héten, fix időpontban tisztává varázsoljuk a lakást, és még értekezleten is részt veszünk közben. Ott vagyunk és mégsem, figyelünk és mégsem. Ez az igazi multitasking, ami most talán a sok tekintetben elsődlegesnek tartott vizuális élmények helyett az akusztikus csatornára, a nyelvi képességek élesítésére, a hangzóbeszéd-befogadásra helyezi a hangsúlyt. Így szerzünk információkat teregetés, vasalás és mosogatás közben; a kérdés persze az, mekkora hatékonysággal.

A válasz filozófiai-nyelvi vonatkozású egyszerre. A fülünket érő elnémíthatatlan ingerek akkor is jelen vannak, amikor nem az értekezletre figyelünk. Halljuk a kollégák hangját, az agyunk jó eséllyel érzékeli is, hogy miről beszélgetnek a többiek, de a figyelmünket másra is összpontosítjuk. A Polányi-féle hallgatólagos tudás elméletének kritikája kapcsán merült föl, hogy a hallószerv – mint a külvilágtól gyakorlatilag elzárhatatlan érzékszerv – mennyi mindent fogadtat be velünk, amiről nem is tudunk. Nem elegendő, hogy az akusztikus ingerek közül egyre összpontosítunk, hiszen szükségszerű, hogy az akusztikus figyelemnek több rétege jön létre: a fülünk ott lehet az értekezleten, de másodsorban az edények csörömpölése, vagy a kiteregetendő ruhák suhogása olyan újabb réteget képez, amely akár meg is zavarhatja a fokális figyelmünket – de mindenképpen kiegészíti azt. Nem is beszélve a harmadik rétegről (az utcazajról), vagy a negyedikről (amikor pl. emberi hangok szűrődnek föl az utcáról). Leibniz a maga filozófiai rendszerében „kis észleléseknek” hívta ezeket a disztális figyelem szintjén megvalósuló ingereket. Eszerint a külvilágról szerzett legfontosabb információk nem explicitek, így a hallás disztális fokán lévő ingerek sem tudatosulnak feltétlenül, de fontosak a világ megértése szempontjából. Ez egyfajta bizonyíték arra, hogy a sokak által elsődlegesnek tartott vizuális ingerek („a képi fordulat korában élünk”, „illusztráljuk a könyveket minél több képpel” stb.) mellett továbbra is vitathatatlan szerepe van az akusztikus élményeknek. Természetesen nem lehet elvitatni, hogy az érzékszerveink együtt, egyszerre működnek és szolgáltatnak információt a külvilágról, de külön-külön is fontos szerepük van a befogadásban. Mosogatás és teregetés közben a tapintás, a látvány, a szagok ugyanúgy befolyásolják a figyelmünket, esetünkben azonban kifejezetten egy nyelvi-akusztikus inger befogadásáról, az arra való összpontosításról van szó.

Szívós Mihály elgondolása szerint a nyelvi tudásunk is ilyen hallgatólagos tudás, hiszen az anyanyelvünket hallás útján tanuljuk elsősorban – a nyelvi ingerek a fülünkön keresztül érkeznek elsődlegesen. Az online értekezletek kapcsán mindenesetre jómagam végig képben voltam: tudtam, miről van szó, miről beszélnek, anélkül, hogy különösebb erőfeszítést kellett volna kifejtenem. Ez valószínűleg azzal függhet össze, hogy a fokális figyelmemet végig egy pontra irányítottam: a számítógép hangszórójából érkező nyelvi ingerekre (amelyeket ugyan a kommunikációs csatorna zaja – recsegés, a stream megszakadása, a mikrofonok gerjedése – többször megzavart, ráadásul sokszor egyéb zajokkal, mint a mosógép hangjával vagy a vízcsobogással is gazdagodtak az ingerek, de még így is érthető és követhető maradt minden, az online értekezleten zajló történés). Ha nem összpontosítottam volna a figyelmemet a nyelvi-akusztikus ingerekre, valószínűleg elvesztem volna a sok információ között – ahogy ez más helyzetekben igen sokszor meg is történt már. Annak a kutatása, hogy vajon valóban létezik-e az akusztikus disztális figyelemnek több rétege, további kutatást-elmélkedést igényel – Szívós Mihály szerint is.

Végül nem állhatom meg, hogy a fentieket több évezredes kontextusba ágyazzam. A keresztény hagyományok alapjait tartalmazó Biblia ugyanis szintén utal a hallásra, mint a figyelem egyik, több rétegű fajtájára: „A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által” (Pál levele a rómaiakhoz 10, 17). A hallás itt kétségtelenül konkrét és elvont jelentésben egyaránt áll. Konkrét, hiszen Krisztus beszédét (akusztikus inger!), az Isten igéjét az ember az igehirdetésekből hallja, vagy olvasás közben a saját, belső hangjával figyeli a Szentírás olvasása közben. Az viszont, hogy mit tesz a magáévá a beszédből, a belső „hallásának” köszönhető: annak a megértési folyamatnak, amely részben öntudatlanul, az addig megélt-megtapasztalt dolgok során csapódik le benne. Lehet, hogy a Bibliában már a hallgatólagos tudásról is volt szó? Akinek van füle a hallásra, hallja!

Ajánlott irodalom

Szívós Mihály 2017. Fordulópontok a hallgatólagos tudás és a tudattalan felfedezés-történetében. A hallgatólagos tudás általános elmélete. Magyar Szemiotikai Társaság – Loisir Kiadó. Budapest.

Új hozzászólás