Hallottam az édeasanya replikáját is, de azt inkább nem írom le, bár teljesen egyetértettem vele. S ha már a külhoni gyerekek éve van, nézzük meg, hol is kezdődik a gyermek – legalább nyelvileg. Hihetetlen, hogy még így 2019-ben is előszeretettel bélyegezzük meg a gyermeket magát, még mielőtt a világra jönne.

Most tekintsünk el a végletektől, mert egyik oldalon tény, hogy a Föld túlnépesedett és nagyon nagy (lesz) a baj, a másik oldalról pedig megy a propaganda a minél több kis magyar (román, lengyel, szerb stb.) csemete létrejöttének érdekében. Közben pedig nem is akármilyen gyermeket akarnak: hanem törvényeset.

Szüleim mindig mondták, hogy csak szerelemgyereket érdemes csinálni (mert gyereket csinálni szoktunk), és ezt a kifejezést a szerelemben megfogant, a betervezett, mindkét szülő részéről várt babára értették. Mert, ha nem így jön, akkor azt a csecsemő megsínyli egész életén át. Ma már azt is tudjuk a pszichológia segítségével, hogy nagyon komoly zavarokat okoz a nem tervezett gyermek életében az, hogy őt várták-e vagy sem, örültek-e neki vagy szégyellték.

Persze a szerelemgyerek összetétel elsődleges jelentése, hogy házasságon kívül született babáról van szó, de mégis van pozitív kicsengése a szónak, főként, ha a fattyú megnevezéssel állítjuk párhuzamba. A Cz-F-ben az is hozzátartozik a jelentéshez, hogy mellékesen lett gyermekre mondják, aki házasságon kívül született; a törvénytelen gyermek régies, népies megnevezése elítélő, megbélyegző felhanggal, már-már szitokszóként is használatos. De ezen belül is találunk hierarchiát, mert a fiú fattyak fizikai erejére még szükség lehetett, s így azért csak felnevelték őket, pontosabban megtűrték a háznál, de ha kislányról volt szó, ott a megesett lánynak sok helyen mennie kellett – fattyával együtt – világgá. Szépen megörökíti az ilyesmit az irodalom, a művészet (lásd pl. A Sátán fattya c. filmet).

A román nyelv is izgalmasan referál a beszélőközösség értékrendszeréről a tervezett – nem tervezett, házastársi – szeretői (vagy éppen erőszaktevői) viszonyban létrejött utód elnevezésével: bastard és copil din flori. Az előbbi lenne a fattyú megfelelője; románul még állomásgyermeknek (copil de gară) és árnyékgyereknek (copil de la umbră) is mondják népiesen az egyéb megnevezések mellett. Ugyanakkor a copil din flori (virágbeli gyerek) megnevezésben benne van az is, hogy természetes gyermek, amelyik csak úgy lett.

Román ismerősök mesélték, hogy az egyik legnagyobb sértés, ha valakit bastard-nak csúfolnak, míg a copil din flori sokkal elnézőbb, kegyesebb megnevezésével azt jelzi, hogy a beszélő szeretettel, gyengédséggel fordul az érintett gyermek irányába.

Mindkét nyelvben a két megnevezés abban is különbözik, hogy nemcsak egy-egy szándékot (sértés vagy elfogadás), állapotot (házasságban fogant vagy sem), hanem egyfajta esztétikai minőséget is társítunk a megnevezésekhez: a fattyú gyakran csúnya, beteges kinézetű, esetleg fogyatékos gyermekre is használatos, a szerelemgyerek pedig a szép, egészséges csemete jellemzője (Szép bizony, mert szerelemgyerek). Ugyanez a kettősség megvan a románban is – a copil din flori megjelenésében kellemes jelenség, itt ok-okozati összefüggést feltételeznek a beszélők a szépség, a küllem és a szerelemben (nem pedig törvényes házasságban) való fogantatás között.

Igaz, a románban ismert egy szállóige is, mely szerint sok gyermek van virágból, de  úgy tűnik, egyesek gazból csináltak (Sunt mulți copii din flori, dar unii par făcuți din buruieni). Vajon ez valami olyasmi lehet, mint nálunk a gazember? Csak sokkal nagyobb…