Skip to main content

Párhuzamos olvasmányok

Aporné Kincses Kovács Éva - 2018. 07. 07.

A könyvformátumú, 100 éves történeti összefoglaló mű nemcsak a Magyar Nyelvtudományi Társaság tagjai és a tudományos élet szakemberei, vezetői és szereplői számára fontos és érdekes, élvezetes olvasmány, hanem a pedagógusok, szülők, értelmiségi, szellemi, művészeti pályán, a médiában, a sajtóban és a közéletben munkálkodó, szereplő emberek, kollégák számára is hasznos olvasmány lehet. A szerző, Szathmári István, lektorával, Kiss Jenővel egyetértésben a Magyar Nyelvtudományi Társaság működésének az alapítástól, 1904-től eltelt 100 évét három, jelentős nagy korszakra osztotta fel.

Első korszak: 1904–1919: az alapítást megelőző törekvések és a megalakulás, alapítás dokumentumai (alapszabály-terv, alakuló közgyűlés, hivatalos jóváhagyás dokumentumai, képei). Második korszak: 1919–1949: történelmi események és hatásuk, változások a Társaság „belső” életében, a tisztikar megválasztása és változása, a közgyűlések és a felolvasó ülések rendszeressé válása, az MNYT Kiadványai és a Magyar Nyelv címmel folyóirat indítása (1905) és kiadása, a tudományos társaság tagságának eredményei, a közérdek képviselete, a külföldi és a magyar nyelvészek kapcsolata.  Harmadik korszak: 1949-2005: a történelmi belső korszak tagolásban fontos az 1945–1949 közötti időszak az MNYT életének alakulásában, változások a tisztikarban és a szervezeti, működési formákban 1949-1955 között és 1955 után.

Kép: BG

Szathmári István könyve előszavában így emlékezik: „hamar kapcsolatba kerültem a Magyar Nyelvtudományi Társasággal, szinte részt vettem a Társaság mindennapi életében és később – a megkapott tisztségek alapján — az irányításban is. A Társaság életéről sok mindent megtudtam már debreceni egyetemista koromban. Bárczi (Géza) professzor úr ugyanis gyakran hívott maga mellé, hogy együtt menjünk az egyetemről gyalog az akkori Libakerten keresztül a városközpont felé (ő a Nagytemplomtól nem messze, a Bethlen utcában bérelt lakást, én meg a Református Kollégiumban laktam), és közben mindig elmondta, mi történt Budapesten a C épületben, a Magyar Nyelvészeti tanszéken (Pais Dezső tanár úr és mások éppen mivel foglalkoznak stb.) továbbá hogy milyen viták zajlottak a MNYT felolvasó ülésein” (….) „három évi debreceni középiskolai tanítás után 1951-ben kerültem fel Budapestre (…) szinte azonnal beléptem a Társaságba — Balázs János és Babos Ernő, akkor már neves nyelvészek ajánlásával, (…) és eljártam a keddi felolvasó ülésekre, vitákra. (…) 1960-ban választmányi tag lettem, majd a következő évben a Társaság titkárának szerepét osztották rám. Bárczi Géza elnöklése idején, 1970-ben (…) a közgyűlés megválasztott a Társaság főtitkárának, amely tisztséget Bárczi Géza elhunyta után, Benkő Loránd elnöksége idején is, egészen 1984-ig, Finnországba távozásomig (…) betöltöttem. Aztán, 1985-től máig tartóan a Társaság egyik alelnöke vagyok.”

A három korszakhoz szervesen illeszkedik a negyedik is: 2005–2011, amely lényegében összefoglalás és jövőkép felmutatás, kitekintés a következő nemzedékek, elnökség számára. A változások már az 1980-as évek végétől megindultak a nyelvtudományban és a Társaság életében. A Kitekintés a Társaság második évszázadának első éveire alfejezetben pedig már a 21. századi jövőre gondol a szerző. 2005.december 7-én tisztújítást tartottak, majd 2011-ben az MNYT módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapszabályát is megalkották. A Dokumentumok és a fényképekkel is jól illusztrált anyag a Mellékletekben olvasható.

A hitelesség és a tudatosság, a felelősségvállalás dokumentumainak, olykor vitáinak bemutatása az MNYT választmányainak és elkötelezett tagságának szakmai és emberi elhivatottságát tükrözi az anyanyelv, a magyar nyelv ügyéért, a nyelv nemzet megtartó erejébe vetett hitéért. A tudományos társaságok fenntartásának, működtetésének fontossága a századokat átívelő távlatok áttekintésében meggyőző és elvitathatatlan. Az anyanyelv és a nyelvek ápolásának, művelésének, kutatásának nemzetmegtartó erejére nézve pedig stratégiai, kiemelt fontosságú feladata az oktatásnak, a nevelésnek. A magatartás, a viselkedés, a beszéd, az egészségtudatos életmód kultúrájának fejlesztése alapvető feladat lesz a jövőben is a szélesebb társadalmi és a tudományos területeken.

A Szathmári István által írt Magyar Nyelvtudományi Társaság története (1904-2005) párhuzamos olvasmányaként ajánlom a szélesebb olvasóközönség figyelmébe nemrég elhunyt társasági tagunk, Wacha Imre nyelvész, beszédtanár legutóbbi könyvét (Kvaterkázás. Anekdoták a XX.század második felének nyelvészeiről, nyelvművelőkről, Anyanyelvápolók Szövetsége, 2017). Wacha Imre gyűjteményéből, az olykor keserédes, szórakoztató, humoros anekdotákból, elbeszélt kis történetekből a mai olvasó közelebbről megismerheti a tudományos élet, a közismert vagy kevésbé ismert nyelvészek emberközeli, valódi arcát, személyiségét. Jellemük gyengeségeit és erősségeit jól tükrözik a Wacha Imre szerző, szerkesztő által „innen-onnan, saját emlékeiből és pletykákból összehordogatott”, képekkel is bőségesen illusztrált, rendkívül olvasmányos, tanulságosan szórakoztató anekdotakincs. A „kvaterkázás” cím jelentése megérdemel egy kis magyarázatot. „Anekdotázni, kvaterkázni tischlizés közben szokott az ember. Amikor egy nagyobb, többé-kevésbé összeszokott társaságnak tagjai, munkatársak — a kényelmesen, jóízűen elfogyasztott (gazdag) ebéd vagy vacsora után nem bontanak azonnal asztalt, hanem még együtt maradnak beszélgetni a terített fehér asztal mellett, és egy-két pohár bor, sör elfogyasztása közben felidéznek néhány, korábban megesett, lehetőleg derűs történetetMintha a Mikszáth Kálmántól választott idézettel üzenő Wacha Imre mosolygósan most is körünkben lenne, aki úgy adta közre évtizedes gyűjtésének és nyelvésztársainak gyöngyszemeit, hogy „Az igazságot belegöngyölte egy kis csintalanságba, a malíciát körülcukrozta, hogy ne bántson. Bölcs volt, aki mulattatva tanított, és mézet kevert vitriolba, mielőtt rácsöppentett belőle valakire.”

A kötetet az APORIZMÁK (Semmelweis kiadó. Budapest, 2012.) szerzőjének, dr. Apor Péternek a társaságában és közreműködésével mutattam be az 5. nyelvésztábor résztvevőinek, egy kis Aporovkával is fűszerezve. Különös aktualitása is volt ennek az estnek a sátoraljaújhelyi Kazinczy Múzeumban. A nyelvésztábor előtti napokban hunyt el az anekdotázás, a humoros, versek, történetek, a társasági élet kiváló mestere Kányádi Sándor (1928. Nagygalambfalva—Budpest, 2018. június 20.). A Kossuth-díjas és Prima primissima díjas költő szülőfaluja és későbbi lakhelye, a Budavár I. kerülete díszpolgári címét is elnyerte. A Mesemúzeum megálmodója Budapest I. kerületében, a Döbrentei téren álló épületben hozta létre a minden korosztálynak kedves látogatóhelyet. Kányádi Sándor nemcsak rendkívül ismert, olvasott költő, hanem előadóművész, versmondó, a magyar nyelv művésze is volt. Emlékét kegyelettel megőrizzük, szellemi és tárgyi hagyatékát az utókor kötelezettsége lesz feldolgozni és átadni a következő nemzedékeknek.

Wacha Imre és Kányádi Sándor kortársak voltak, a magyar nyelv kincsestárának őrzői, művelői.

One Reply to “Párhuzamos olvasmányok”

  1. Jó olvasást mindenkinek.

Your Email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

x