Skip to main content

Új irány a magyar nyelvhasonlításban

- 2018. 06. 01.

Zsirai Miklós annó összeszedte, mely nyelvekkel hozták a magyart rokonsági kapcsolatba. Tekintélyes felsorolást tett közzé. Őt követően többen is nekiveselkedtek a kérdésnek, s dolgoztak ki tudományos, tudományosnak látszó vagy csak fantazmagóriai szintű elménc elméleteket. Azonban egy, megítélésem szerint azonban nem egy, hanem a legígéretesebb összehasonlítás lehetősége elkerülte az eddigi kutatók figyelmét. Van, akit gúzsba kötött a finnugor származás elfogadása, mások a sumér rokonság, megint mások valamilyen keleti -–kazah, török, kirgiz, hun – atyafiság rabjaivá váltak, megint mások a magyar nyelvet egyenesen az űrből származtatták. Mindezek ismeretében én is űrt érzek, mondhatatlan űrt, ahogy ezt egy nem-nyelvész megfogalmazta. Hiszen a megoldás itt van a szemünk előtt, csak éppen észre kell venni.

A magyar-lett nyelvrokonságról van szó. Hiszen már maga ez a megnevezés is magában hordozza a rokonság csíráját: a magyar lett. S ebből napnál is világosabb, hogy a megoldást a lett nyelv körül kell keresni.

Ebben a rövid problémafelvetésben csak néhány – egyelőre csupán az etimológiára korlátozódó – példát hozok fel.

A már említett magyar-lett szópár további kibontást igényel, amelytől most eltekintek. Mindössze arra hívom fel a figyelmet, hogy a kifejezés mélyreható elemzése révén megtudhatjuk, milyen volt a magyar nyelv előzménye, mielőtt magyar lett.

Első példánk a mai lett iet ’megy’ jelentésű szó és magyar megfelelője, a s-iet. Tudniillik a magyarban egy pszicholingvisztikailag is értékelhető s– előtag (tudományosan: praefixum) járult a tőhöz, amely s– a sebességet (ebben már három s is van, nyilván nem véletlenül) fejezi ki, azaz ’gyorsan megy’, lásd például hess, huss – hiszen az elkergetett madár nagy sebességgel távozik. A lett és a magyar szemléletben azonban – nyilván a különélés következtében – eltérések is kialakultak, amit mutat, hogy az idézett lett ige múlt idejének (gāja ’ment’), a magyarban egy vízi jármű (gálya) felel meg, tehát mozgó alkalmatosság, így szemantikailag a lett és a magyar szó gond nélkül összekapcsolható.

Második példánk a lett patika ’tetszett’ jelentésű szó és a magyar patika ’gyógyszertár’ összevetése. A ’tetszés’ szemantikailag szorosan összefonódik a ’hasznos’ jelentéssel. A patika olyan szereket árul, amelyek használnak, azaz hasznosak, minél fogva ezek tetszenek az azokat fogyasztóknak.

Végül a harmadik példánk a lett lab vakar ’jó estét’ és a magyar láb(at) vakar kifejezés összevetése. Túl azon, hogy a magyarban ősi jelöletlen tárgyat találunk (lásd a népdalban: Tegnap voltam zab aratni, ma megyek kötözni…), érdekes szemantikai különfejlődést tapasztalhatunk, amely azonban szerfelett logikus. Tudniillik az ember este lábat mos, eközben szappannal vagy tusfürdővel dörzsöli, mintegy vakarja a lábát. Kognitív alapon ez a fejlődési vonal nem kíván részletesebb magyarázatot.

Ez alkalommal nem kívánok további részletes elemzésekbe bocsátkozni, csak megemlítem, hogy a lett kāpt ’felmegy, felmászik’ szó magyar megfelelője a kapt(at), a lett sita ’ütött, vert’ összefüggésbe hozható a magyar szita szóval (azt is ütik, amikor a lisztet szitálják) stb.

A fentebb leírtak azonban nem zárják ki, hogy a magyarra mint a világ minden nyelvének kiinduló pontjára tekintsünk, amely nyelv az emberi nyelv fejlődése legősibb korszakának emlékeit hordozza.

Bízom benne, hogy a nyelvtudománynak új irányt szabó felvetésem követőkre talál.

 

6 Replies to “Új irány a magyar nyelvhasonlításban”

  1. Kár is cifrázni, meg elveszni a részletekben: a magyarra tekintsünk csak a világ minden nyelvének kiindulópontjaként, és kész. 😀

  2. Mivel a – lab vakar – ’jó estét’ a litvánban is ugyan azt jelenti – csak ők úgy mondják hogy „labasz vakarasz” – így természetesen, akkor a litván is rokon nyelv.

    Litván barátaimmal „örök iszvikata barátságot” kötöttünk miután egyszer felhívtam a figyelmüket e „fantasztikusan szédületes ” nyelvi összefüggésre.

  3. Tisztelt M.J. !

    „Kár is cifrázni, meg elveszni a részletekben: a magyarra tekintsünk csak a világ minden nyelvének kiindulópontjaként, és kész.”

    Lehet – és persze szabad is – gúnyolódni egyesek valóban zabolátlan „nyelvrokonítási túl buzgalmán”, de azt hogy a magyar nyelvnek és az uráli nyelveknek másféle kapcsolatai is elképzelhetőek – mint amelyeket a „mainstream finnugrisztika” állít – azt nem csak éppen ennek,a cikknek a szerzője is fejtegette már írásaiban – hanem mások is.
    Ezt a magyar nyelv eredetével, és rokonításával kapcsolatos „másféle kapcsolatot” – a ma már „agyonig” elhallgatott – László Gyula így fogalmazta meg (Őstörténetünk – 1981:37- 58)
    „… olyan terület, amelyet a nyelvtudomány az uráli-finnugor korra feltesz nem volt. Az úgynevezett „jövevényszavak” kérdésének egyik lehetséges megoldása, hogy a magyar nép történelme folyamán nem csak kapcsolatba került ezekkel a népekkel, hanem egybeolvadt, tehát a szavak nem kölcsönszavak, hanem az összeolvadás során megmaradt szavak, az „ismeretlen szavak” a valaha különálló nyelvek megmaradt szókészlete, az „alapszókincs” pedig az egymás megértéséhez legszükségesebb szavak közösen kialakított készlete.

    Ebbe a „másféle kapcsolatba” még az is belefér, hogy a magyar nyelv egy olyan rokontalan nyelv, amely valamely szerencsés csillagzat alatt születve, egészen mostanáig fennmaradt. Élete folyamán inkább „integrált” mint feloszlott, vagy ha osztódott, akkor a többi ág „kihalt”. Az évezredek folyamán persze rengeteg nyelvi hatás érte – uráli, iráni, török, szláv, germán… – míg végre is olyan lett, amilyennek ma ismerjük.
    A legújabb genetikai eredmények függvényében nagyon is úgy tűnik, hogy Lászlónak volt igaza és „olyan terület, amelyet a nyelvtudomány az uráli-finnugor korra feltesz nem volt”…!
    A magyar nyelv beszélői tehát nem lehettek ott ahol-, és amikor-, az uráli nyelv-, és nép-, kialakult – ez szinte már bizonyosnak tekinthető. A magyar nyelv tehát, vagy nem uráli, vagy nem úgy alakult ki, ahogyan azt eddig feltételezték. Azért ez sem „kisebb blama” – mint azt feltételezni, hogy „ősnyelv”… ( Az egyébként, hogy nem „ősnyelv” az egyrészt logikailag bizonyíthatatlan – másrészt pedig „filozófiailag” meg még igazolható is – mint ahogyan az is persze, hogy ilyen értelemben minden nyelv az…)

  4. Kedves Kovács István!
    Bocsánatát kérem, ha hozzászólásom, amelyet főként a Pusztay János írása nyomán kelt derültségem szült, sértette önt.
    Anélkül, hogy a magyar nyelv eredetének kérdéseiben itt és most el akarnék mélyedni, abban talán egyetérthetünk, hogy a komoly és megalapozott munkákon kívül rengeteg elképesztő teória is napvilágot lát (a magyarból eredeztetett kínai és mongol, vagy a Szíriuszról eredeztetett magyar, hogy mást ne mondjak), ami aztán, mert gyarló az ember, termékeny táptalaja az iróniának.
    Üdvözlettel:
    M. J.

  5. Kedves M.J. !

    Ahogyan az első hozzászólásomból is láthatja, egyáltalán nem sértett meg. Csupán csak jelezni akartam, hogy a témának van egy „komolyabb” vetülete is, ráadásul egy olyan szerző cikke alatt kommentezünk aki, maga is jelentős eredményeket ért el e „másféle kapcsolatok” feltárásában. Örülök neki, hogy „könnyedén” is képes a témához nyúlni. Talán másoknak is tanulság lehetne, hogy lehet az efféle „kritikus megszólalást” gyalázkodás nélkül is művelni.

    Mindössze abban nem értünk egyet, hogy ha a „másféle kapcsolatokról” esik szó, akkor vannak akik azonnal a „szíriuszos” sztorit kezdik emlegetni, pedig ennél azért vannak értelmesebb elképzelések is – azokról azonban csak kevesen tudnak igazán sokat, a többség szinte semmit. Jó az, hogy a Pusztay úr humorral is képes a témához nyúlni, hisz róla tudható, hogy viszont a tudományt is képes ehhez becsatornázni, amikor éppen arra van szükség.

  6. „A magyar nyelv beszélői tehát nem lehettek ott ahol-, és amikor-, az uráli nyelv-, és nép-, kialakult”
    Ezt most már az MTA is kimondta a 2018.06.18. kiadott „őstörténeti állásfoglalásában”. Igaz, ahogyan kimondta, abban nem sok köszönet van.
    Az első cikk (Magyar őstörténet-honnan hová?) – címmel jelent, meg amelyet Klíma László jegyez.
    Azt kell, hogy mondjam azonban, hogy amit Klíma László nyújtott, az sok mindenre alkalmas lehet, de arra semmiképpen, nem hogy „összefoglalja a magyar őstörténet kutatásával kapcsolatos legfontosabb, tudományosan alátámasztott állításokat és tényeket”
    Föl kell tehát tennünk a kérdést, hogy Klíma miért nem az MTA szándéka szerinti, a finnugrisztika tudományos konszenzuson alapuló nézeteit közvetítette írásában, és miért a saját aktuálpolitikai színezetű, hazugságoktól, rágalmaktól, és fél igazságoktól rogyadozó állásfoglalását tárta a széles nyilvánosság elé?
    A finnugrisztika nézeteinek hamis közvetítésével, és Horvát István alaptalan és hazug megvádolásával, így maga is bekerült az „összeesküvés-elméletek gyártóinak” kétes hírű, és hírhedt társaságába.
    Úgy vélem, tehát, hogy az MTA állásfoglalásának ez a fejezete, semmilyen szerepet nem játszhat a „tudományos eredményeken alapuló ismeretátadásba”, sőt, könnyen támadási felületet nyújthat. A tudománynak viszont nagy vesztesége, hogy mostantól kezdve már végképpen nem mondhatja, hogy csak a finnugorellenes oldal használ bizonyítatlan és hamis rágalmakat, csúsztatásokat, hazugságokat és féligazságokat.
    Úgy látszik hiába volt Pusztay János figyelmeztetése – és elhatárolódása:
    „A hagyományos uráli nyelvészet képviselői gyakran a kisajátított igazság trónjáról mondják el megsemmisítő véleményüket.” – ( Pusztay János – 2011)

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x