A művek keletkezésének okát az adta, hogy Radegunda 569-ben Iustinus császártól azt kérte, küldjön egy darabot Krisztus keresztjéből a poitiers-i kolostor számára. Az ereklyét megkapták, és ünnepélyes keretek között hozták a városba. Radegunda kérte meg Fortunatust, hogy írjon dicshimnuszt a Szent Kereszthez.

A legkiemelkedőbb himnusznak a hatodikat, a Vexilla regis prodeunt kezdetűt tartják, ebben a versében látszik, hogy a költőnek a „kisujjában van a versírás teljes technikai arzenálja éppúgy, mint a biblikus teológia tudománya.” (Gábor, 2011. 27.). A himnusz jambikus dimeter sorokból áll, nyolc versszakos, egy versszaka pedig négy sorból áll. Felépítésének újszerűségét a szimmetria adja: 3, 1, 3 és 1 versszakból álló egységek követik egymást. Az első rész Krisztus szenvedését foglalja magába: „Itt függ a véres áldozat, / ki a megváltás ára volt.” A második szerkezeti egységben Dávid király jóslatát közli, melyben Krisztus sorsát jövendöli meg: „»Fájáról kormányzand az Úr!«” Ez a sor a 95. zsoltár 10. versében lelhető fel, bár ott nincs utalás a keresztre, de a középkori irodalmi hagyományba így került be ez a prófécia. A harmadik rész magát a Szent Keresztet mint ereklyét dicsőíti: „Te áldott, kinek ága közt / a világ Kincse lebegett.” Az utolsó részben pedig Krisztus szenvedésének csodáját regéli el: „Üdvözlégy oltár s áldozat, / melyen a dicső szenvedés / esett: az Élet halt halált / s holtával adott éltet.”

A szerkezet teljesen felbontja az időrendet. A legrégibb esemény, a dávidi jóslat a második szakaszba került. Ezt időrendben az első szakasz követné, amely Krisztus szenvedéstörténét meséli el, majd a jézusi lét csodáját összefoglaló negyedik szakasz következne. S végül jönne csak a Szent Keresztet méltató harmadik egység. Az időrend felbontása poétikai eszköz, az olvasóban az események nem időrendszerű váltakozása feszültséget kelt, és arra készteti, hogy maga találja meg a kohéziót. Ugyanakkor ez a szerkezeti felépítés keretet is ad a műnek: a himnusz Krisztus keresztútjával kezdődik, és az ő életművének egyfajta értékelésével fejeződik be.

A himnusz címzettje a kereszt, de valójában ez egy metonímia: Krisztust szólítja meg és dicsőíti Fortunatus. Szép költői kép zárja a verset, Jézus mint élet „halt halált / s holtával adott életet”. Ez a szójáték az eredeti, latin változatban is jól érzékelhető: „Qua vita mortem pertulit / et morte vitam reddidit!” Jézus Krisztus halálának tehát megadja az értelmet: halálával új életet adott az emberiség számára.

Itt kell megemlíteni, hogy a szentkereszt-himnuszt Babits Mihály ültette át magyar nyelvre. A költőóriás figyelme a budapesti bölcsészkari évei alatt fordult a latin költészet felé (magyar–francia, majd magyar–latin szakos lévén), amely költészetének főként az első szakaszát hatotta át.

Venantius Fortunatus az első középkori költő – olvashatjuk a Világirodalmi lexikonban. A megállapítás valóban elgondolkodtató, hiszen Fortunatus még a 6. században is „fennkölt latinsággal” írt, mégis túlszárnyalta az antik örökséget, nem feledkezett meg a vergiliusi mintáról, de nem hagyta, hogy az alkotásban korlátozza az antik eszmékhez való túlzott igazodás. Nemcsak témájában (kereszténység), hanem a versformában (hangsúlyos verselés) is új kapukat nyitott meg az európai költészetben. A középkori és reneszánsz irodalomban az ókori szerzők mellett már Fortunatus is igazodási pont, etalon lett.

 

Venantius Fortunatus himnusza a Szent Kereszthez

Király zászlói lengenek,
villog titkával a Kereszt,
melyre húsban függesztetett
aki minden húst alkotott.

Szögekkel verve tagjai,
kinyújtva lába és keze…
Itt függ a véres áldozat
ki a megváltás ára volt.

A lándzsa szörnyü vashegye
itten sebezte, és a seb
vérre és vízzel csöpögött,
lemosni bűneink sarát.

Így tell be mit Dávid király
hív verse egykor énekelt
hirdetvén minden nép között:
„Fájáról kormányzand az Úr!”

Óh fényes és dísz-terhü fa,
királyi bíborral veres,
méltó törzsről választatott
hogy érintsd szent-szent tagjait!

Te áldott, kinek ága közt
a világ Kincse lebegett,
te lettél teste mérlege
s a poklot megrabolta fád.

Szent kérged illatot lehell,
ized nektárokat legyőz;
ezer gyümölccsel boldogan
tapsolnak győztes karjaid.

Üdvözlégy oltár s áldozat,
melyen a dicső szenvedés
esett: az Élet halt halált
s holtával adott életet!

 

(ford. Babits Mihály)

 

Felhasznált irodalom:

Adamik Tamás: Latin irodalom a kora középkorban (6–8. század). A keresztény Európa születése. Pozsony, 2014.

Amor sanctus. Szent szeretet könyve. Középkori himnuszok latinul és magyarul. Ford. és jegyz. Babits Mihály. H. n., é. n.

Gábor Csilla: Az Alter Orpheus himnuszai a szent keresztről. In: Újrateremtett világok. Írások Cs. Gyimesi Éva emlékére. Szerk. Balogh F. András–Berszán István–Gábor Csilla. Budapest, 2011. 24–31.

Magyar katolikus lexikon. 14. kötet. Főszerk. Diós István. Budapest, 2009.

Riché, Pierre: Oktatás és művelődés a barbár Nyugaton (6–8. század). Ford. Ádám Anikó–Sághy Marianne. Budapest, 2016.

Sághy Marianne: Népvándorlás, multikulturalizmus. Rubicon, 2016, 1. szám. 58–67.

Világirodalmi lexikon. 3. kötet. Szerk. Király István–Szerdahelyi István. Budapest, 1975.