A pesti Duna-parton álló nagy táncterem, a Redoute falai a szabadságharcban erősen megrongálódtak. A romok helyén azonban 1865-re már gazdag díszítésű, új épület emelkedett Feszl Frigyes tervei alapján. Csak éppen az intézmény magyar nevét nemigen tudta megtalálni Pest-Buda közvéleménye. A széphalmi mester halála után csaknem három és fél évtized múlva ismét fellángolt a nyelvészeti vita a régi redoute átnevezéséről. A napilapokban egyre-másra bukkantak fel az ötletesnél ötletesebb javaslatok, például a bálház, bálpalota, táncpalota, vigadó, élvezde, gyönyörde, kedvelde, hóralak, bájlak, városi tivornya, kéjvárda, lejtvárda, vigalda, üdülde, rajonda, idénylő, vigarda.

Czuczor Gergely a viharda nevet javasolta, mégpedig hexameterekben:

Arany János hetilapja, a Koszorú három glossza erejéig is foglalkozott a kérdéssel. Innen tudjuk, hogy hamarosan két párt alakult ki, szinte a hajdani ortológusok és neológusok mintájára. Az ellenzék a jó magyar „vigadó”-val él, a másik párt a „bérlők által loyaliter elfogadott vigardát (a sok rossz közül a legértelmetlenebbet) használja” – írja a Koszorú. Zichy Antal a Pesti Naplóban francia és olasz szóhasználat alapján kimutatta, hogy a redoute eredeti jelentése erőd, és vigarda értelemben csak „provincialiter” használják, és nem is éppen „tisztességes” összejövetelekre. Zichy a vigadó alakot ajánlja, a Koszorú is ezt fogadja el, „ha csak minden laptársunk magunkra nem hagy vele” – valójában még ezzel sem törődve, ahogyan maga Arany a zárójeles szerkesztői megjegyzésében hozzáfűzte: „(sőt akkor is. Szerk.)”.

Az elnevezés körüli nézeteltérések, méltatlankodások még jó ideig nem szűntek meg. 1872 júniusában, az első évfolyamát élő Magyar Nyelvőr Egyveleg rovata, amely az olvasói levelekre válaszolt, határozottan foglalt állást a panaszos sorok közlése után:

„(Vigarda.) »Meg nem foghatom, hogy miként képes a Magy. Nyelvőr megrovatlanul hagyni olyan rettenetes szókat, mint vigarda. Vagy azt gondoljam, hogy helyesnek, szépnek tartja?« Bizony mi se helyesnek, se szépnek nem tartjuk; hanem célszerűbbnek hisszük ily esetben az ágak nyesegetése helyett egyenest a fa tövére vetni a fejszét. Majd csak egyszerre vesszük elé őket.”

A „vigarda vagy vigadó”-vita csak az 1890-es évek végére fejeződött be. Manapság már eszünkbe sem jut, hogy másképp is hívhatnák a többféle kulturális rendezvény otthonául szolgáló helyet, olyan természetesen hangzik a neve. Boldog korszak, amikor nyelvi ellentétek miatt mentek ölre Budapest polgárai!