Gyermekkoromban vendégek voltak nálunk, és egyikőjük megkért, szaladjak el a boltba venni neki cigarettát. Mikor visszaértem vele, a vendég megköszönte és én azt válaszoltam, hogy: Szívesen! Erre apám rám szólt, hogy azt illik mondani ilyenkor: Nincs mit! Azonnal elmagyaráztam neki, hogy de, van mit, mert én inkább játszani szerettem volna, nem pedig a boltba menni és főleg nem cigit venni, hisz már akkor is utáltam a füstjét.

Sokáig nem jutott eszembe ez a történet, de nem olyan régen az egyik kollégám megjegyezte, sokkal jobban szereti a román nyelvben használatos Pentru puțin! kifejezést, mert az valamivel több. Akkor gondolkodtam el először alaposabban ezen. A minap pedig román nemzetiségű pszichiáter-pszichológus, az emberközi kapcsolatokat tanulmányozó ismerősöm hívta fel a figyelmemet, hogy a román nyelvben a fenti kifejezés egy cselekvéssorozat ígéretét és bizonyosságát is hordozza. Mert igaz ugyan, hogy a román értelmező szótár azt írja, hogy a kifejezés udvarias válasz a köszönömre, de az alapjelentés – ’valami kicsiért, kevésért’ – egy körforgás eredménye és kezdete is egyben. Azaz, megteszünk a másik ember számára valamit, ami most nem esett nehezünkre, apróságnak minősül, ugyanakkor bízunk abban, hogy ezt majd a másik előbb-utóbb honorálja. És mielőtt megállapítanánk, hogy ez önzés, haszonlesés vagy bármi hasonló, ne feledjük, hogy az ember társas lény, képes az együttműködésre, sőt, tudja, hogy csak közösen lehet boldogulni. Ez valami olyasmit jelent, hogy ma én segítek, holnap te és így haladunk előre.

Ismeri ezt a magatartást a magyar kultúra is. Bizonyítéka a kalákázás, ahol kimondatlan szabály volt, hogy ma neked segítünk, s majd te is segítesz, ha szükséges. De ilyenek a lakodalmas, disznótoros, halotti toros szokásaink is: amit kaptunk, azt vissza kell adni. Inkább munkában, tettekben, gesztusokban nem annyira pénzben. Mert pénzt adni nem ugyanaz, mint munkát, erőt, időt, odafigyelést stb.

A román nyelvben (is) megválaszthatjuk, hogy a köszönömre milyen módon felelünk: N-ai pentru/de ce! (Nincs mit!) Cu plăcere! (Szívesen!) Mindkét variáns értékrendszert és viselkedést is jelez: a nincs mit jelentésében benne van, hogy jó kedvvel tettük, amit tettünk, nem esett nehezünkre, ilyenek. A második kifejezés inkább a szolgálatkészséget hangsúlyozza, a kedveskedést, a jóindulatot stb. És mindkét esetben ott van a ki nem mondott elvárás, megfelelni akarás is. Viselkedéskutatók szerint mindig elvárunk valamit a másiktól, akkor is, ha azt nem tudatosítjuk, akkor is, ha az „csak” figyelem, szeretet, elismerés, megmutatkozás stb. Így van ez a magyar és a román ember esetében is. Ebben a kontextusban pedig valóban szerethető a román nyelvbeli harmadik válaszlehetőség, a pentru puțin. Udvarias és egyértelmű kifejezése annak, hogy segítek, persze, de hosszútávon vissza is kell belőle kapnom valamit, mert különben nem fogok tudni többet adni. Nem lehet mindig csak adni. Nem tudunk csak adni, és nem is természetes ez. Persze az más tál tészta, hogy tudunk-e elfogadni és főként tudunk-e kérni.