Makkai Ádám költő és nyelvész, Jézus és a démonok imája című versének egy részlete
…És akkor a démonok meglátván az Úr Jézust
felismerék, hogy Ő az Istennek Fia, a Megváltó,
eszelősen rohanni kezdének,
karjaikkal vadul hadonászván és köpdösvén,
eltorzult arccal és iszonyú hangokon visítton-sivítvást
ekként rikoltozának:
„…mert hogy mostantól mindörökké
a gyilkosoké és a terroristáké minden ország, a hatalom
és a dicsőség az uzsorabankároké, soha senki embernek
fiát a Gonosztól meg ne szabadíthassa!
Dühöngjön-dübörögjön hát a kísértés –
mi visszük ebbe az embert!
Mivel senki soha senkinek semmit
megbocsátani nem tud, hát ne is akarjon,
s ne legyen sem földi sem földöntúli hatalom,
mely megbocsáthatna az embereknek!
A mindennapi kenyérmorzsát az irigység, a dögvész,
a nemzeti, faji és osztályharc kereszttüzében
a gyűlölet potyogtassa véres sárba a koldus gyermekek kezéből!
A földön csakis a kétarcú Sátán, Lucifer és Ahrimán
akarata érvényesülhessen – mint ahogyan a mennyekben
se valósuljon soha meg az átkozott Isten akarata!
Őnéki nincsen országa, el tehát sose jöjjön,
káromkodásra tanítjuk vele az embert,
mert Őistensége már régesrég kihalt a mennyekből,
ahol nincs is, nem is lesz, és sosem is létezett,
mert mindenki elfelejtette Arkangyalaival egyetemben…”
Befejezvén a Hegyi Beszédet, meghallá ezt akkor az Úr Jézus,
Istennek Fia, A Megváltó, és ahogy szeliden lépdesne
göröngyről göröngyre, iszonytól émelyeg vala, lávaként dőlt a könnye.
Fekete tölcsérként örvénylett, zúgott a káosz:
„Ezt kell most megfordítani!” – így szólt hát magához,
„ezt kell most beszívni, megemészteni s átfordítani valóra,
lenyelni a vihart s átgyúrni szellemi-lelki ennivalóra,
hogy élhessen az ember!
Démon-ködöt kell falnom csonttörő kínok közt…
Keresztfán… tudom, hogy meg kell halnom…
Keserű ez a pohár – bár elmúlna! – Atyám! Súgom és ordítom:
Sátánnak imáját én most megfordítom!”
Halmai Tamás Prométeusz evangéliuma
Ha Jézussal a kereszténység / elhalt volna / most jobbik részünk helyett élnénk?
a szomjazónak mit adhatna ma / Prométheusz / evangéliuma?
mit üzennének a rómaiak / egy még rómaibb / európainak?
józanabb lenne? emberibb? / vagy angyaltalanabb / az angyalnál szabadabb akarat?
ha nem szószékről szállna fel a szellem / hinne a test / a test nélküliekben?
lenne már szárnyunk? szívünk? / vagy lenyesve? kivágva? / s esélyünk egy világosabb világra?
mi lenne? mi lett volna? / ha se kereszt se dogma / se térítők se missziók
se elkárhozni milliók / se ikonok se gótika / se glória –
mi lett volna ha… más lett? / létünk merő / feltámadás lett?
új ember született belőlünk? / krisztusarcunk / végre előtűnt?
vagy Jézussal a kereszténység / elhal folyton / mielőtt feleszmélnénk?
és hinni is már csak Isten hajlandó? / de akkor miért halhatatlan / minden halandó?
Szomszédnak, ismerősnek, boltosnak az utóbbi napokban boldog karácsonyt kívánok. A válasz az esetek többségében (!): – Bol… ööö… khm… kellemes ünnepeket.
Nem tudom, belőlük hová lett a gyermekkoruk, a téli csodavárás izgalma, öröme. Számomra, ha már úgy esett, hogy az esztendő valamiért a tél derekán kezdődik, a karácsony az év csúcspontja. Mert megerősít abban, hogy van remény. Megszületik a legnagyobb sötétség közepette is. Hát éppen ezeket a szavakat ne merje valaki kimondani, hogy boldog és meghitt és karácsony? Hiszen szebbet kívánni sem lehetne:
Békés és boldog, meghitt karácsonyt kívánok önöknek, és nekik, és mindnyájunknak!
Egy ideje én is megfigyeltem a teljes zavarodottságot az ünnepi jókívánságokban. Korábban, lánykoromban a kellemes ünnepeket járta, azután jött a boldog ünnepeket,mostanában mindenki áldott ünnepeket kíván. Nekem valamennyi furcsa egy kicsit, de mindegyiket örömmel fogadom.
Nem kellene megállapodni egy semleges köszöntésben?