Minden sora megelevenedett előttem az idei Tisza-túrán Tiszabecstől Dombrádig. Csak a végén kellett módosítani.

Falu végén kurta kocsma, / Oda rúg ki a Szamosra,
Meg is látná magát benne, / Ha az éj nem közelegne.
Az éjszaka közeledik, / A világ lecsendesedik,
Pihen a komp, kikötötték, / Benne hallgat a sötétség.

Erre vágyunk. A napi evezés után az elcsöndesülő tiszai tájra. Naplementére, csöndes falusi sétákra, a kikötött komp megszemlélésére, hallgatásra, elgondolkodásra. De nem lesz így!

De a kocsma bezzeg hangos! / Munkálódik a cimbalmos,
A legények kurjogatnak, / Szinte reng belé az ablak.

Szinte reng belé az ablak, de még az ágy is! Ma már a kempingekben, a kempingek környékén kis társaságok nagyerejű hangszórókat állítanak üzembe, úgyhogy már nemcsak az ablak reng belé, hanem az egész ház, a környék, az ágy is – vagy ha a kempingben földön alszunk, hát még a föld is. Tuzsér felé közeledve a vízen már messziről dübörög a parti diszkó. Hatan-heten bográcsoznak, azt hiszik, övék a világ. Övék a világ. Tavaly itt két oldalról kaptuk hajnalig a dübörgő zenét.

„Kocsmárosné, aranyvirág, / Ide a legjobbik borát,
Vén legyen, mint a nagyapám, / És tüzes, mint ifju babám!
Húzd rá cigány, huzzad jobban, / Táncolni való kedvem van,
Eltáncolom a pénzemet, / Kitáncolom a lelkemet!”

Egy felidegesített helyi lakos meséli, mindennapos a hajnalig tartó dorbézolás. Legutóbb „a huszonéves sörpocakos aranyifjak napokig a sárban heverve söröztek”. Körbenézünk: csak a legújabb márkájú autókat látjuk. Éjjel nem tudván aludni arra gondoltam, miért hangoztatják sokan, hogy nem jó Magyarországon élni? Ők nem élnek jól? Sehol a világon nem engednék ezt meg nekik…

Bekopognak az ablakon: / „Ne zugjatok olyan nagyon,
Azt üzeni az uraság, / Mert lefeküdt, alunni vágy.”
„Ördög bújjék az uradba, / Te pedig menj a pokolba!…
Húzd rá, cigány, csak azért is, / Ha mindjárt az ingemért is!”

Az egyik bulicsapat – sörös dobozzal a kezében, csak kicsit imbolyogva – beköszön hozzánk, ígérik, éjfélkor elcsendesednek. Lehet, hogy ők elcsendesedtek, de egy másik csapat rázendített, feltolta a hangerőt és nyomta hajnalig (fél 5-ig).

Megint jőnek, kopogtatnak: / „Csendesebben vigadjanak,
Isten áldja meg kendteket, / Szegény édesanyám beteg.”
Feleletet egyik sem ad, / Kihörpentik boraikat,
Végét vetik a zenének / S hazamennek a legények.

Sajnos a Petőfi-vers vége már nem érvényes. Lehet, hogy 170 éve, amikor a Falu végén kurta kocsma… című vers született, még olyan erkölcsösek voltak a legények, hogy meghatotta őket egy beteg édesanya. Ma már semmi sem használ: kérés, könyörgés, rendőrséggel fenyegetés – ilyenkor rögtön rávágják, én vagyok a rendőr… Úgyhogy a Petőfi-vers végéről lehagyjuk az eszmei mondanivalót, mert a legények nem mennek haza, aranyifjak bizony hajnalig üvöltetik a technót… A vers tehát így ér véget manapság:

„Ördög bújjék az uradba, / Te pedig menj a pokolba!…
Húzd rá, cigány, csak azért is, / Ha mindjárt az ingemért is!”

Vagy egy kicsit még durvábban, hiszen kivilágosodott, azaz illuminált állapotban ki hallott olyasfélét, hogy „ördög bújjék az uradba”. És az „édesanya” szó is másként hangzik manapság ezeken a helyeken. Petőfi Sándor Falu végén kurta kocsma című versének mondanivalóját igazítottuk korunkhoz.

(A szerző képeivel)