Skip to main content

Én így cselekszem!

- 2017. 08. 05.

Aztán jön egy hír: meghalt, eltemették, ezt írta még neked. És úgy tűnik, nem mi döntünk, mert visszarángat egy helyre, egy útra valaki, aki már nincs is itt. „Én már szabadultam egyszer karámból a vasketrecbe” — írja Fülöp Lídia Szabadság c. versének első soraiban. Vasketrecbe, mely néha aranykalitkának látszik.

Fülöp Lídia. Kép: Fülöp Lídia családja

Fülöp Lídia 1925. május 22-én született Újbálincon, Temes megyében. Több próza- és verses kötet szerzője (pl. Hosszú úton; Szemben a sodrással, életregény), ugyanakkor szönyegszövő művészként is ismert. A lugosi (Temes megye) magyar közösség egyik vezető egyénisége volt: irodalmi kör alapítója, elnöke, presbiter, a helyi magyar lap társszerkesztője, ugyanakkor a Romániai Írószövetség tagja is.

Gyermekkoromban sokat találkoztunk: vagy ő jött hozzánk Bodófalvára, vagy mi mentünk hozzá Lugosra. Többször dolgozott együtt szüleimmel: irodalmi találkozók, beszélgetések, vitaestek. Volt hely a parókia udvarán. Én a hangjára emlékszem, és egy versrészletre, amelyet szinte azonnal megtanultam tőle: „Én nem úgy szeretek, mint a többi asszony. / Rosszabb vagyok, zsémbesebb. / Szemükbe mondom a férfiaknak: / Szavuknak nehezen hiszek.” (Én nem úgy ) – és villogott hozzá barnás szeme.

Azután sokáig nem találkoztunk, elkerültünk Bodóról. Én tanítóképzőbe mentem Nagyváradra. Azt hiszem, el is feledkeztem róla. Évekig nem olvastam írásait. Édesanyámtól hallottam, ők még találkozgattak.

Vagy tíz éve lehetett, mikor egy temesvári magyar rendezvényen mindketten jelen voltunk. Azonnal odamentem hozzá. Emlékszem, akkor már nehézkesen járt, ült a székén és az üdvözlés után előhúzott egy narancssárga kötetet: Szerelmes versek a címe. Kikeresett egyet a kötetből, és kérte, olvassam fel hangosan. Szólt a jelenlévőknek is. De én csak olvastam magamban a szöveget, és nem nagyon tudtam megszólalni. Azóta is bánom.

Néhány napja hazaértem Temesvárra és még ki sem pakoltam, jött az értesítés: 2017. július 28-án, életének 92. esztendejében elhunyt Fülöp Lídia költő, író.

A lugosi református templom. Kép: Magyari Sára

Előkerestem a tőle kapott utolsó kötetet. Újraolvastam, azt a bizonyos verset többször is. 1992-ben írhatta, akkor volt Nagybodófalva 100 éves, én 16. Gyakran eszembe jut, van-e mégis predesztináció. Dönthetek-e úgy, ahogyan én akarok, vagy ez csak egy játszma, mert például egy vers úgyis kijelöli az utam…

 

Fülöp Lídia: Szülőfalum
             (Magyari Sárika részére)
Itt születtem, legelőször
Itt hajolt fölém jó anyám
S dúdolta a bölcsőm felett:
-Nagyra nőj, gyenge kis virág!
Ringatja szülöttjét a táj!
Két rózsabimbó kezemet
Itt fonta imára esten –
Rebesve: Isten szeressen,
Anyanyelvem meg ne vessem,
Utam bármerre vezessen!
Itt köszöntött legelőször
Karcsú templom ércharangja
S jöttöm láttán apám lépte
Feszesebb lett s a palástját
A vállára bízva vette.
Cérnahangom felkavarta
A monoton parókiát
S cseperedvén függöny mögül
Kémleltem a nyíló rózsát,
S az őrtálló templom tornyát.
Ismerős lett minden kavics,
Gyepes árok, lassú Béga.
Már oly csendes nagy iskola,
Hová anyám gyakran bevitt
Szoknyájába megfogódzva.
Bodófalva! Szülőfalum,
Százévesen ünnepelnek.
Virágozzál ezer évig!
Benned-lakókban legyen hit
Az örökös küzdelemhez!
Fogadd részemről e pár szót,
Mivel engem úgy neveltek:
Szülőföldjét s anyanyelvét
Emberfia ne feledje!
Hitemre: Én így cselekszem!

5 Replies to “Én így cselekszem!”

  1. Csodálatos vallomás a szülőföldről és az anyanyelvről! Olvassa el mindenki, aki bizonytalan az identitásában.

  2. Nagyon, nagyon kedves írás. Köszönöm

  3. Csodalatos vers. Ezt mindenkinek el kellene olvasni!

  4. Szép, hogy ilyen emberi dolgok is vannak ezen a honlapon. Az emberi hang ma nagyon hiányzik. Másoknak is javasolni fogom.

  5. Láttam sok, a szülőföldjét elhagyó embert. Tisztelet a kivételnek, mind depressziós volt…

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x