Ha valaki ki akarja magát lendíteni a színháznézői komfortzónájából, és új élményekre vágyik, feltétlen zarándokoljon el Kisvárdára, és nézzen meg néhány előadást! Évente a nyár elején teheti ezt meg, az idén volt a Magyar Színházak XXIX. Kisvárdai Fesztiválja.
A válogatott darabok pezsgő sokszínűsége új dimenziókat nyithat meg – még ha ezek túl nagy szavak is. Természetesen vannak sztenderd és sikerbiztos előadások, azonban többségében a határon túli színházak elsősorban az új, egyedi, önálló megfogalmazású darabjaikkal szerepelnek. Sőt! Ha a már említett Magyar előadásra gondolok, egyenesen az alternatív-kísérleti kategóriába sorolnám. Az Urbán András rendezte előadás különlegessége az, hogy a tánc és az ének nyelvén megszólaló darabban csak a „magyar” és a „kereszt” szó hangzik el magyarul, valamint a háttérben kifeszített, a nemzeti konzultáció kifordított szövege olvasható magyar nyelven: „Ha nem mész Magyarországra, nem kell tiszteletben tartanod a kultúrájukat.” Ezzel a kontextussal erőteljesen reflektál napjaink politikai eseményeire, és ha még valakinek kétségei támadtak volna efelől, akkor meggyőzte a darab végén a sátorszínház színpadának tetejére felhúzott gyoda (gyorstelepítésű drótakadályból készült) földgömb. Az erős, nyers, esetenként naturalista víziójú és a magyarságszimbólumokat visszájáról bemutató előadásból mindenki más mondandót szűrhetett le. Az aktualizálás, bár gyakran vitákat gerjeszt, mégsem okozott számomra akkora gondot. Inkább az, hogy miért kellett a lovas nemzet lovát hatalmas műfalosszal hátulról meghágni. Miért kellett a föld megtermékenyítését a férfiak önkielégítést imitáló mozdulataival jelképesíteni? Miért kellett ugyanezt tenniük a női szereplőknek? A csodaszarvas és a turulmadár „nászáról” ne is beszéljünk! Nekem ez sok és sokk volt.
Tulajdonképpen a negatív érzelmeket kiváltó művészi hatás is célja lehet egy alkotásnak, legyen szó szépirodalmi műről vagy festményről akár. És tulajdonképpen az is nagyon jó, ha a nézőbe így „beleragad” egy előadás, és jóval tovább beszélgethet magában erről, mintsem aznap este elalszik. Miért ennyire lehangoló a véleménye (?), hangulata (?) napjainkról, napjaink magyar helyzetéről a rendezőnek? Vagy mire gondolt, amikor a záróképet színre vitte? Tíz anyaszült meztelen színész és színésznő szürkemarhamaszkban bóklászik bambán a színpadon.
Cserje Zsuzsa a Kisvárdai Lapokban (XXIX évf. 4. sz., 2017. jún. 20. 4. o.) a következőket írja: „…ez az ízig-vérig látványelemekkel, meghökkentően kifejező képsorokkal, zenével, tánccal operáló előadás mindent elmond rólunk, magyarokról olyan szűrőn át, ahogyan ők látnak minket. És persze mindeközben mi magunkat is. Hogy kik azok az ők? Hát a kisebbségi magyarok!” A magam részéről kíváncsi lennék arra, hogy a rendezőn és a kritikuson kívül hányan látják ennyire döbbenetesen pesszimistán a magyarokat…
És csak azért is zárjuk pozitívan! Lenyűgöző volt Molnár Ferenc: Liliom előadása a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház bemutatásában. A csupasz, díszlet nélküli, vasrácsszerű színpadon hiteles és valódi játék elevenedett meg a hű és kitartó, nagyrészt egyoldalú szerelemről. Mintha Szabó Lőrinc Semmiért egészen versét láttuk volna kivetítve egy drámában. Liliom szerepében Mátray László vad erővel jelenítette meg a függetlenséget feladni nem akaró, bohém egyéniséget, Juli szerepében pedig a fiatal, igen tehetséges Vass Zsuzsannát láthattuk, aki érzékenyen ábrázolta az önfeláldozás nem mártíri szerepét. Négy díjat kapott a fesztiválzárón. A Magyar egyet sem…
A kép forrása: http://www.revizoronline.com/write/images/magyar4.jpg
Szégyelljék magukat! Lehet ellenségesen szemlélni a magyar határzárt, lehet le is bontani, de akkor tessék kitalálni a muzulmán testvérekkel való együttélést, sőt, akik lebontanák a határzárt, már most mutassanak példát, fogadjanak be muzulmán „menekülteket”, természetesen tartósan, s utána várjuk az erről szóló temesvári színielőadást. Konrád György mondta: nem tetszik neki a szögesdrót, de jelenleg nem tud jobbat elképzelni…
Esterházy Így gondozd a magyarodat „sikere”, hogy most már Temesváron is szidják a magyarokat. Öngyűlölők vagy csak megrendelésre dolgoznak?
„Tulajdonképpen már sokadszorra mondjuk el, hogy miben vagyunk mások, hogy miben hasonlítunk, és már-már blaszfémikusan toljuk elétek azt, amit igaznak gondolunk rólatok és magunkról. A sztereotípiák, a nagy igazságok, a kritikák, a politikai illetve társadalmi felelősség hiánya, kudarca vagy győzelme most és itt nem több, mint inspiráció, nem fontosabb annál a mondanivalónál, ami megtagadja a beszélt, a nemzeti értelemben behatárolt nyelvet. Ha ezt magyarul nem értik, értik majd másként. Magyarul különben is csak a magyarok értenek. Nem érdekel, mi az, ami közös bennünk, vagy mi az, ami megkülönböztet. A nyelv végül is nem a nemzeti tartalmak közlésére rendeltetett, sokkal inkább egyetemes tartalmak megszólaltatására, az egyetemes emberi kifejezésére. Végül is, erről szól ez az előadás. Egy emberi nyelvről. Egy emberi, színházi nyelvről. Ez a színházi történés a nyelv előtti és utáni állapotban létezik, és ez a nyelv esztétikumként, költészetként igaz. Nem akar szavakkal mesélni, sem elmesélhető lenni. A beszélt nyelvet megtagadja, szembeszáll vele. Miért?”
Egy megzavart identitású népet még tovább bizonytalanítani identitásában – népgyilkosság
Egyéni exhibicionizmus, bármi áron kitűnni vágyás, öncélú magamutogatás. Majd ők megmutatják! Mit is? Hogy „maga marha”? Ez a legkönnyebb. Bárki bárkiről be tudja bizonyítani.
van magyar öngyűlölet, van magyar-magyar öngyűlölet, remekül ki fogják használni majd mások
A színházakban az utóbbi időben nagyon elharapózott a trágárság. Én emiatt már nem is nagyon merek színházba menni, holott korábban nagy színházbajáró ember voltam. Nem tudom, hogy nem lehetne bevezetni a trágárságmentes színházat, esetleg a trágárkodókra pedig ráírni egy nagy T betűt?