Ismerősök, sok érdekesség, újdonságok. Fűzfa Balázs fergeteges, szórakoztató és elgondolkodtató műsort adott. Kérdezte, hány betűből áll Arany Évnapra című verse, meg is mondta: 64, és számmisztikai képletekkel bizonyította, hogy ez így is, úgy is, „kijön”. Vajon a spontán ihlet hozta össze, vagy tudatos szerkesztés is kellett a költő részéről? Ezt fele-fele arányban szavazta meg a közönség. Fűzfa Balázs továbbá levezette, hogy tulajdonképpen Aranytól eredeztethető a posztmodern. Meggyőző volt, több tanulmányában olvashattuk ezt, mert ő mindig a szöveget veszi alapul. (Egy tanulmánykötetéről én is írtam: Egy kitüntetés képei. Kortárs, 2015.06., 72-79. és kortarsonline.hu) Balázs Géza emlékező előadása mellett interjú keretében mutatta be az Arany-szótárt. Készítője Beke József, kecskeméti „köztanár”, ahogy ő nevezte magát. Közoktatási munkájában kötelességként végezte a kutatásokat, ez a 4. szótára. A tanórák mellett mindig jutott rá ideje, pedig ez a munka, amolyan „gályarabság”. Példaértékű életút az övé, 84 éves. És példaértékű Balázs Géza emberre hangolt, informatív, rövid időtartamú, feszességében is könnyednek ható interjúja. Tanítani való tévés újságíróknak.

Nyelvezet, szókincs. Meg voltunk győzve, a legnagyobb magyar költő: Arany János. És a második? József Attila. Túl a lírai művészeten, ott a bizonyíték: neveik kezdőbetűi. Összekötés. Hogy nem gondoltunk eddig rá? Persze, Petőfi sem maradt ki a neves sorból. (Ó, mily gazdag nyelvünk és irodalmunk!) A műsor méltó volt a nagysághoz: összefogott előadások, mély tartalom, ékes nyelvi hangzás, szólt a szép magyar beszéd. Külön csillogott Juhász Judit bensőséges hangulatot teremtő hangja, amikor mint az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke mély tisztelettel köszöntötte a magyar nyelvművelés idősebb nemzedékének jelen lévő jeles alakjait.

Kinek jó? Kinek kell ma Arany? Hatalmas örökség, állandóan meríthetünk belőle. Reméljük, az újságírók, a tévében hivatásos beszélők is így gondolják. És a szakma? A költő az irodalmároké vagy a nyelvészeké?  A hallgatóságot elnézve tapasztalhattuk a szakmai megosztottságot, a „szóródás” szinte térképszerűen érzékelhető: kik vannak ott és kik nincsenek. Pusztay János, az uráli nyelvek kutató professzora „hivatalból”, pontosabban hivatásból volt ott. Éppen Kiss Sándorral diskurálunk, bemutatom őket egymásnak. Ohó, hát jól ismerik egymást, azok a szép szombathelyi ifjú évek… Kiss Sándor, se nyelvész, se irodalomtörténész. Művelt alkotó ember, termékeny életúttal. Az Academia Humana Alapítvány elnöke, a Magyar–Japán Gazdasági Klub elnöke. Kiválóan tud angolul és japánul, mindkét nyelven remek előadásokat tart. A magyar nyelv elkötelezettje.

És máris kapcsolódunk a konferencia egyik programpontjához. Pomozi Péter a tavalyi közép-európai nyelvstratégiai fórum előadásait tartalmazó Anyanyelv és nemzeti jövő című kötetet ismertette. És itt az újabb összekötés. Az anyanyelv ereje, szépsége alapja az idegennyelv-tudásnak. Az anyanyelvi kultúra, szabályrendszere segítséget jelent, hogy kialakuljon a magabiztos nyelvhasználati tudatosság, vele az eligazodó és eligazító egészséges érvényesülés. És adódik az összehasonlítás és a viszonyítás, ami identitásunkat alakítja.

(Részlet Sz. Tóth Gyula Tanári notesz 12. című kéziratából. A szerk.)