Skip to main content

Öregekkel

- 2016. 12. 05.

Nagyon jó velük beszélgetni, hagyni, hogy meséljenek. Belelátni abba, hogy mi vár ránk, ha szerencsések vagyunk, de jobban megérteni azt is, ami előttünk volt.

Ebben az írásban ezekből a beszélgetésekből idézek egy-egy olyan mondást, amin – így karácsony előtt – talán elgondolkodhatunk.

Az egyik alkalommal használtam az idős szót az öreg helyett. Rendre is utasítottak: „Idős a luxuskurva, én becsületes öregasszony vagyok”. Mert falun nem kell urizálni, főleg nem beszédben.

hands-981400_1920

 
És nyafogni se nagyon szoktak a kis öregeim, hisz az nem vezet sehova: „Van fám, van ennivalóm, van menyem. Mindenem megvan, hogy boldog legyek”. Pedig A. néni a hegy lábánál lakik egy alig 9 négyzetméteres szobában. Fával tüzel, lavorban mosdik, a kútról hozza a vizet. De tisztaság veszi körül és a megfelelő helyeken faliterítők védik a falat.

Elmeséli, hogy két gyereke van: két fia, és nagyon boldog, hogy a kisebbik is megnősült. Igaz, nagyon későn, de „elvész a férfi, rossz útra megy asszony nélkül”.

Mindig viszek magammal valami finomságot, olyasmit, amire már nincs pénzük, s mikor átadom a kis ajándékot, jön a köszönet: „Adjon az Isten ezerszer ennyit helyette, oda is, ahova nem gondoljátok”!

A férfiakkal nehezebb beszélgetni, de tudom, mi oldja meg a nyelvüket. Ezt még édesapámtól tanultam.„Jó beszélgetéshez pálinka vagy bor kell. A konty alá valótól csak kárálni lehet” – így egy nap csak egy bácsi jöhet szóba, de koccintáskor, a jókívánság igazi életörömről árulkodik: „A jó Isten tartson meg engem még egy kicsit, mert úgy szeretek ám élni”!

Persze vannak szomorú történetek is: idősek otthona, gyermektelenség. Ha volt is utód, már nem látogatják őket, vagy egyszerűen nem lett gyermek. És most nincs kire hagyni a házat, a kertet, az értékeket. Kapok is egy asztalterítőt, egy üvegszelencét, de egy másik helyen egy csodaszép brost is. Nem akarom elfogadni, de nem úgy van az. Nincs kire hagyni! „Ha meghalok, mindent kidobnak: a bútort, a könyveimet. Legalább ezt fogadja el. Jó helyen lesz ott, látom én azt.”

Mesélnek. Folyik belőlük a szó. Általában vidámak, nevetgélünk.Résen kell lennem, mert folyamatosan viccelnek, meg akarnak tréfálni. Közben az is kiderül, ezek az emberek valódi tragédiákat éltek meg: háborút,éhezést, börtönt, szeretteik elvesztését, nagy betegségeket. Talán pont e miatt olyan derűsek, értékelik, amijük van.

Az egyik néni gyakran megsimogatja a kezem, az arcom, a hajam. Azt mondja, hasonlítok rá. A másik bácsi a feleségéhez hasonlít. Persze ez az elején gyanús, később úgy gondolom, a hasonlóság igénye csak ürügy: mert aki olyan, mint én, ahhoz már van közöm. S ha közöm van valakihez, akkor nem vagyok egyedül.

Végül a 94 éves Á. bácsi elmondja, nem gondolta volna, hogy ő marad utoljára. Ha tudta volna, sok mindent másképp csinál, de azt is elmondja: „Aki utoljára marad, az beteszi maga mögött az ajtót”.

Nincs könny, nincs sóhaj: ez csak ennyi. Vége lesz, és ezt tudni kell!

2 Replies to “Öregekkel”

  1. „Talán pont e miatt olyan derűsek, értékelik, amilyük van.”

    Tisztelt e-nyelvi Tanácsadók, kérem szépen, legyenek szívesek javítani ebben a cikkükben (Takázás 18.) a fentebb látható helyesírási hibákat, az élvezhetőbb olvasás kedvéért.
    Köszönettel
    KD

  2. Karácsony este olvasom, gyönyörű, köszönöm.

Your Email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

x