Található köztük (nagy)politikai indíttatású pár soros gondolat például a migránskérdésről – természetesen pártállásnak megfelelő tálalásban –, vagy az ország gazdasági helyzetéről, de többnyire helyi vagy személyes jelentőségű gondokról vagy dicséretes eseményekről szólnak. Az egyik az egészségügyben, kórházi ápolásban szerzett negatív tapasztalatairól ír, a másik meg ellenkezőleg, megköszöni a kórháznak, valamelyik kórházi osztálynak vagy éppen személy szerint az orvosnak és az ápolóknak a lelkiismeretes munkát. Vannak, akik a kátyúkat, a gazos közterületeket teszik szóvá, mások a temetői koszorú- és viráglopásokat. Megint mások köszönetet mondanak falujuk önkormányzatának a jó hangulatú falusi rendezvény megszervezéséért. És még lehetne sorolni a témákat.
Pár napja – kellemes meglepetésemre – a közszolgálati televízió egyik közreműködőjének, az egyik meteorológusnak a beszédmódját, a valóban rettenetes hangsúlyozását tette szóvá egy esemesező. Teljesen egyetértek a levelezővel, a hölgy, akinek a nevét is közölte a kifogásban, (amitől én most eltekintek), megszegi a magyar nyelv minden hangsúlyozási, intonációs szabályát. A levelező javasolta, hogy ne szerepeltessék többet. Ezzel is egyet lehet, sőt, kell érteni. Az már más kérdés, hogy másnap megjelent ugyanebben a rovatban az a vélemény, ha nem tetszik, váltson másik csatornára. Nem ez utóbbi a megoldás. Én csak azon csodálkozom, hogy a „királyi” televízióban nincs senki, aki figyelmeztetné a hölgyet.
Ez a jelenség – korábban már írtam erről – nem csak az MTV 1-es csatornáján figyelhető meg. A Kossuth Rádió reggeli műsorfolyamának egyik-másik műsorvezetője ellen is lehet, kellene kifogást emelni. A hadaró, éneklő hangsúly csak az egyik zavaró tényező. A másik a szerintem udvariatlan köszöntési mód, amikor a stúdióba behívott, vagy éppen telefonon megszólaltatott vendéget egyszerűen egy „elénekelt”, elhadart jónapot-tal köszöntik. Nem értem, miért lett trendi a kívánok szó elhagyása. Tudom, hogy más időket élünk, de visszaemlékszem a néhány évtizeddel ezelőtti időkre, amikor professzorunk a jó napot kívánok köszöntést sem viszonozta, mert a köszönő nem tette hozzá: professzor úr.
A közszolgálati televízió és rádió – egyebek között – a helyes magyar beszéd terjesztéséért is felel. Mintául szolgál, s nem mindegy, az a minta milyen. Az interjúalanyokat nem lehet nyelvhelyességi, kiejtési alapon, a nyelvi udvariasság alapján megválogatni. A munkatársakat azonban igen. A magyar nyelvért aggódó nyelvésztársadalomnak, a kérdés iránt érdeklődő civil fórumoknak javaslatot kellene tenniük arra, hogy állítsák vissza a mikrofonengedély rendszerét, tartsanak számukra tanfolyamot a nyelvi udvariasságról, hogy csak a valóban arra alkalmasak szólalhassanak meg a rádióban és a televízióban.
Elő kellene venni ezt a kiadványt: 6/1993. sz. elnöki utasítás a megszólalás feltételeiről a Magyar Rádióban. Mindössze 8 oldal, minden benne van.