Gyakorlatközeli pedagógiai előzmény. A Zsolnai-programban a nyelvi-kommunikáció kitüntetett szerepet kapott (Zsolnai 1982, 1995). Ehhez hasznosan kapcsolódtak a francia nyelvi formák és szokások (Sz. Tóth 1991, 1994) és az „illem-etikett-protokoll” nyomán kidolgozott szakképzős kommunikációs tananyagok (Sz. Tóth 1998). A média bekerült a tananyagba, cél: a viselkedéskultúra szintjének emelése a mindennapi és a szakmai életben.

Egy okos nem elég

 
A táguló világ jelözönnel sűrít. Az egyén számára szaporodnak a lehetőségek és a veszélyek. Az érdekek által közvetített ízlések (gondolkodás) hatásfoka megnő. A divat, a tudás a médiából jön. A média munkásai tisztában vannak ezzel, a „televízió nagy úr”, mondta egy közvetítő („médiamunkás”, pontosabban: „médiaszemélyiség”) az egyik műsorban. E szerint is viselkedett. („A retorika szívesen beszél magáról” Aczél 2012: 10).

Ezen írásban médiafigyelésünk a televízióra irányul. Célunk: médianyelvi-kommunikációs példákkal segíteni a média szereplőinek, munkásainak, kivált a nézőnek – figyelemfelhívás, tudatosítás, szervezett feldolgozási formák felvetése az iskolának. Az elvárás és a kritika jegyében (Balázs 1997). S hogy ne növeljük „a társadalmi kommunikáció zavarai”-t (Balázs 2001).

Ennek fontosságát jelzi, hogy sorra jelentek meg a felsőoktatásban ilyen jellegű programok. Szakmai tartalma alapján az egyiket különösen vonzónak tartjuk (Corvinus Egyetem, Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet), a tantárgy neve: A média nyelve.

Elméleti háttér – médiakutatások. A fejlesztők számára alapos anyagok állnak rendelkezésre. A verbális jeleket, a nyelvezetet célozzuk meg, a képiség ennek kapcsán, összhatásában kerül majd szóba. Ehhez a médiaretorikán keresztül vezet út. Támaszkodhatunk Aczél Petra nagyívű munkájára, benne az alapvető meghatározásra, miszerint a retorika „társas cselekvés” (Aczél 2012: 15). Vagyis minden nyilvános, közéleti megszólalás, annak minden szereplőjével. Amibe, a „látvány” okán, a hallgató, a néző is beleértendő, aki értelmezni, értékelni akarja a médiaüzenetet. Vagyis: „A retorika médium: hordozza, dramatizálja, ritualizálja, megőrzi és újraalkotja; közvetíti a társas világ viszonyrendszerét” És: „mesterség” (Aczél 2012: 9). Ha ez így van, márpedig igen, akkor leírható, tanítható, tanulható és elemezhető. A média mintákat kínál, esztétikája van, befolyásol (manipulál is), példáival, nyelvezetével hat az erkölcsre. Nagy a szerepe az egyén és a közjó alakításában.

Ehhez a különböző szándékú csatornák különböző stratégiákat alakítanak ki. Mindegyiknél fontos a nyelv, amely eszköz és módszer is egyben. A kifejezés visszahat a tartalomra, a világról való beszéd formává lesz (Bretter 1979: 287). Ezért rendkívül fontos, milyen nyelvet használ a média. A média „el akarja érni” a nézőt, ehhez olyan nyelvet kell használnia, amilyet a néző megért. Egyes csatornák, előre meghirdetetten, műsoraik által, kialakíthatják a nyelvezetet, melyhez „értő” populációt vonz. Ez a szociokulturális szempont borulhat, mert ez csoportonként, időben változik. (Műsorfüggő, a néző elfoglaltsága is „eltolja” a sávot.) Meddig „nyomhatja” a csatorna a standardot, hogy népszerű legyen, hogy a nézettségi mutatókat emelje? Azonban, ha tudatában van annak, hogy a nyelv egyrészt értékeket továbbít, másrészt értékeket teremt, akkor a „nyelvi normához” kell folyamodnia. Ehhez ad jeles nyelvészek elméleteit feldolgozó, átfogó (tan)anyagot Balázs Géza. Péntek János javaslatára „közös magyar (közmagyar) normát” (Balázs 2000: 16) szorgalmaz. Mert, ahogy az iskola sem képviselhet egy szürke átlagot, úgy a média sem, szögezi le a szerző. És továbbviszi Bańczerowski felfogásával: a beszélt nyelv mintává válik, a nyelvi kultúra kommunikációs kultúrává válik (Balázs 2000: 15). Noha vannak írott és íratlan (erkölcsi) normák, és vannak elismert és rejtett normák, a norma az emberi viselkedést szabályozza. Következésképp ez lehet az alapja a médianormának, amely egyszerre „tükör és minta” (Balázs 2000: 18).

Média alulnézetből

 
Tehát nyelvi norma, médianorma – ez vonatkozik a közszolgálati és kereskedelmi televíziókra, itt tömegkommunikációs beszédről van szó. Eljutottunk a médianyelv mibenlétéhez. Megjelenik a szépség kategóriája, a beszédnek esztétikája van (Balázs 2000: 23). A nyelvhasználat felveti a stílus és a gondolat helyességét. És máris az etikánál, erkölcsnél tartunk (Pölcz 2015a).

Az elméleti háttéranyagból világosan kiderül, hogy a média érti a szakmáját, kőkemény, kidolgozott stratégiája van. Ezzel szemben a nézők többségének, többnyire, nincs. A két fél a képernyőn keresztül – a képernyő mezején – találkozik, küzd, a média nyerésre áll.

A fenti elméleti bázison el lehet indulni. Feladatirányok: a) a média természetének megértése, b) megfigyelés, adatgyűjtés, c) helyzetelemzés, kimutatás. A megközelítés irányai: nem vizsgáljuk a kommunikációs folyamat egészét, de – a hermeneutika oldaláról – elsősorban a befogadó nézőpontja érdekel, hogyan jut el az ember a megértéséig.  Szemiotikai oldalról ez érinti a jelentést, a jel és a jelhasználó viszonyát. Kis mértékben narratívaelemzést is folytatunk, amikor történetek szerkezetére teszünk megállapításokat. Tartalomelemzést nem végzünk, itt nem feladatunk. (Médiaretorikai elemzés, a megadott tíz alapvetés nyomán, későbbi nagy feldolgozó munkálatok tárgya Aczél 2012: 77–8).

A megfigyelt csatornák: valamennyi magyar. (Közszolgálati és főbb kereskedelmi csatornák, összehasonlításra is: francia nyelvű csatornák.) A megfigyelt műsorfajták: hír, tudósítás, riport, vita, sportközvetítések, kiemelten a labdarúgás, mert széles a vizsgálati terep, sok a nyelvi megnyilatkozás, nagy adatbázis nyerhető, az adatok, a következtések általánosan vonatkoztathatók nézőpontunkra. Folyamatos megfigyelések nyomán elegendő adattal rendelkezünk. A tapasztalatok „milyensége” megoszlik a szerkesztőségek között, markáns különbségek észlelhetők. A következőkben ezekre nem teszünk utalást, sem a csatornákat, sem a szereplőket nem nevezzük meg. (A gyűjtött anyagban eseményhez köthetően rögzítettük a példákat.)

A megfigyelés szempontjai: kitüntetetten: a nyelvi-kommunikációs kultúra, ezen keresztül: a) megjelenés – a testi külső (fiziológia), ápoltság, öltözet (női és férfidivat), b) megnyilvánulás – az általános magatartási normák, jó modor, viselkedési szabályok (pl. köszönés, megszólítás, bemutatás, kézfogás, nyelvi közlések, kéz/csók), c) megnyilatkozás.

Műsor indul. Szereplők a kép és a szöveg hálójában – szórakozás, okulás, bosszankodás – ÉLMÉNY?

Vitavezetés, interjú. Kérdésfeltevés – bonyolult mondatszerkezetek, benne a kérdező válasza. Gyakori a csapongás, a téma- és a szempontváltás, a beszédszándék mellőzése. A megszólítások hiányában a később bekapcsolódó néző nem tudja beazonosítani a szereplőket. Gyakran hiányzik az éppen beszélő nevének feltüntetése. (A vitavezetőre és néhány hangadóra emlékszünk, a témára kevésbé. Jó példák közül: Tarján Tamás beszélgetése Sinkovits Imrével M3 DunaTv, 2015. szeptember 27. ismétlés – a kérdező hallgat, a meghívott beszél.)

Tudósítás, riport. A negatív híreket preferálják a szerkesztők. Egy esemény négyszer előadva, hiányos konkrét adatokkal. Kommunikációs tényezők: 1 téma, 1 helyszín, 2 időpont, 7-8 szereplő. Gyakran sugallás: a szerkesztő a meghívott véleményét fogadja el, saját hírként közli, és nem azt mondja: ez az illető véleménye.

Hírközlés. A bemondó a napszaknak megfelelően köszön, többnyire bemutatkoznak, néhol kiírják a bemondó nevét. A tekintet kedves, a beszédtechnika jó, olykor orrból vagy a feszített mellből szól a hang. A helyszíni kapcsolásoknál kollegiálisra vált a köszönés: a korábban gyakori szia helyett, a szervusz működik. A kiküldött tudósító olykor „köszönti” a kedves nézőket. Alakul a kulturált forma.

Ennyit a megnyilatkozásról, következik a megjelenés pl. testi külső (fiziológia), ápoltság, öltözet (női és férfidivat) és a megnyilvánulás, pl. köszönés, megszólítás, bemutatás, kézfogás, nyelvi közlések, kéz/csók, érdeklődés stb. A következőkben a figyelem elsősorban a híradókra és a fentebb említett műsorokra irányul egy kiváló műsor segítségével (Montágh 1985).

Megjelenés. Elegánsak a hölgyek és az urak. Elegancia a nap minden órájában, finom trendi vonalakkal. A férfiaknál néha kopasz fej vagy oldalról felnyírt hajzat, kis oldalszőrzettel. A hölgyek színes ruhában, diszkrét-mutatós hosszúságú szoknyában, formás frizurával, nem vibráló ékszerekkel. Finom divat, az evilági zűrös mutatványok idején mértéktartó. És ápoltság. Röviden: szép minta, foglalkozásról, munkahelyről, tükör a nézőnek.

Megnyilvánulás. A nyelvi-kommunikációs képességek technikái: a hang, a tekintet, a gesztus. A tekintet a nézőre irányul, nem merev, inkább kedves, nem kedveskedő. A beszédtechnika általában jól működik, ritkul a (hölgyeknél inkább divatos) orrhang, a hangképzéshiba, a nem kellő artikuláció azért jelen van (inkább a férfiaknál jelentkezik). Ezek a jelenségek változnak: ugyanaz a szereplő más műsorban pontos beszédtechnikával ejt. (Valószínűleg egy elképzelt szerephez van igazítva a technika.) A túlzott gesztikulálás néhány női szerepnél jellemző. (Összefügghet a mondandó kifejtésének nehézségeivel.)

A hírközlő a napszaknak megfelelőn köszön, bemutatkozik. (Ez utóbbi az M1 csatornán általános. A név többnyire a kép alsó részén tűnik fel egy pillanatra.) A helyszínről jelentkező tudósítókkal való kapcsolatfelvétel változatos: tegeződés, szia, szervusz, a megszólítás a keresztnéven történik, olykor familiáris, a munkatársak között megszokott becézéssel. Az utóbbi időkben a sziát a szervusz váltotta fel, a korábbi divatos becézés (Lóri, Bogi, Juli…) elmarad. (Nincs szevasz, és oké.) A migránshelyzet sok kapcsolást hozott, a téma súlyossága is a feszesebb formákat eredményezte. Érdekes: a határ menti országok és Németország magyarul beszélő tudósítói soha nem használták a szia formát, helyette: szervusz, a nézőknek a napszaknak megfelelően köszönnek, és nem „köszöntik” a nézőket, ahogy ez a magyar helyszíneken, vagy például az időjárás-jelentő esetében gyakori. Felesleges, külön műsorok előtt szokás, emlékeztet a szónoki emelvények beszélőire. (A divatossá vált „én is köszöntöm a kedves nézőket”, átterjedt a rádióra is, az interjúalany nem mulasztja el. Pedig elég, ha egyszerűen köszön a riporternek, aki a nézőt, a hallgatót képviseli.)

Jönnek az újak

 
A stúdióba meghívott vendégek megszólítása változatos. Az asszonyom, uram ritka, a kisasszony egyáltalán nem hangzik el, többnyire a teljes név említése megy, hivatalos személynek a pozícióját is bemondják. (Kivált rangos vendégnél dukál, például miniszter úr, és – riportere válogatja – professzor úr.) (Ez 1989 előtt összefüggött a társadalmi – előírt – kommunikációval, lásd a korabeli interjúk ismétlését a Duna Televízióban.) A „civileknél” már erős a „szórás”. A játékos vetélkedő 50 felé közeledő vezetője harsányan anyukának szólítja a 25 éves ifjú hölgyet, a foglalkozását megtudva negédesen tanító nénire vált. (Az iskolában pedig az idősebb tanítónő apukának nevezi a 30 éves édesapát. Szól a bácsi az idős, ám rangos mesternek, mint a nyugdíjasok egymás közt: Margó néni, Géza bácsi.)

Sport. Erről bővebben lásd Sz. Tóth (2015a), itt csak összefoglalóan néhány jellemző: az olykor éneklő hanghordozás, a gyors beszédtempó, a tömény információközlés, a helyzetek elbírálásának joga. A szakkommentátorok nyelvi-kommunikációs kultúrája (beszédtechnika, szövegalkotás) „necces”, teljesítményük alulmúlja a „kötelezőt”. (A ritka és nagyon várt győzelem feletti örömmámor diadalittas hangorkánja felülírja a „standard” beszédtechnikát.) Tegyük hozzá: a közvetítő sincs mindig ugyanabban a formában, előfordulnak gyenge „meccsei”, nem mindenki egyformán jó valamennyi sportágban, egyikben rosszul, másikban jobban teljesít. (Előfordul, hogy a gyengén szereplő közvetítő pályát vált, a sportot elhagyva jobban teljesít.)

Betekintés a képernyő mögé. (Van lehetőség?) Eltérő a szerkesztőségi munka: munkaerő alkalmazása, felkészítés, felügyelet, továbbképzés; a nézői visszajelzések fogadása, a kritika formái, fórumai – néző és média együttműködése. (Esetünkben a kommentelést a „virtuális macskazaj”-kategóriába soroljuk.)

Kép és a szöveg viszonya, illeszkedése, arányok; kép- és szövegfilozófia. Kép és szöveg nincs szinkronban – a kép csorbát szenved, a szöveg elnyomja, törli, példa: futballcsapat-összeállítása, atlétika, versenyfutás-rajt, körúti kerékpárverseny, boksz. A szöveg felülírja a képet. Lásd még: nemzeti ünnepnapi műsorokban. (Előttünk a látvány: lovasok, repülősök, katonaság, közben tömény ismeretterjesztés folyik.) Többismeretes verbalitáshoz hiányzó kép. Példa: tudósítás, a téma elővezetése a helyszín ismerete nélkül: nincs kivetítve a helyszín viszonyítható térképe. (Hol van Gilvánfa, Makkoshotyka, Csököly…?) Ellenpélda a frankofón tévék gyakorlata.)

Általános, paradoxonnak tűnik: a tévémédiában, képiség ellenére a szöveg dominál. (Ez a különböző témákban jelen van, mint fentebb. Még hangsúlyozottan lásd migránshelyzet. Nyíri Kristóf Kép és idő című munkája (2011) nyomán bizakodóak vagyunk (vö. Sz. Tóth 2012). Mindez, a sok jelben, a megértés ellen hat: észrevevés (a néző igyekszik, forgatja szemeit), mire: változik a kép és hang (a néző kezdi elveszíteni a fonalat), lassul, nehézkessé lesz a felfogás, így „ugrik” a megértés. (A néző dühösen átkapcsol, vagy „kezdi megérteni”, sikeres hát a megdolgozás, lásd médiastratégia.)

Média/világ – médiafilozófia – a „benne-lét” kérdése. A médiamunkás és a néző is benne van a létben, mindkettő számára megjelenik a lét. A néző is szereplő, a médiamunkás gyakran kizárja a nézőt.

Hatások – következtetések

A sziázás mint jelenség. Kitől tanulja a kisgyerek? Sziáz a nagyi, a papi, meg a Vercsi mama – a gügyögés „táptalaja”. A felnőttek, csupa szeretetből, közelítenek így a gyermekhez. Ám a gyerek még nem tud beszélni. De még megtanulhat. A harc a gügyögés ellen a járókában kezdődik. A szép beszéd jár a kicsinek.

A köszönés, a megszólítás, a beszédszándék kinyilvánítása bevezető – előszoba – a megnyilvánuláshoz. Sok dolgok dőlnek el itt, indulás az erkölcs felé. (Mint az autósok irányjelzése, illetve annak tartós elmulasztása. Mire tartod a másikat? Mit akarsz tőle? Netán vele.)

Az uram, hölgyem, kisasszony nem terjedt el a televízióban, a mindennapi kommunikációban sem. A hivatalos levelezésben is ritka, megszólításként a teljes nevet használják. A kereskedelmi tereken, leginkább a piacon, az álkedveskedő: drágám, aranyoskám hangoztatásával közeledik az árus. A büfében így rivall a pult előtt álló vendégre a pultos nő: Mi teccik? Jobb esetben: Miben segíthetek? Feledve, hogy mivel szolgálhatna. A televízióban nem szól a kezét csókolom, szól viszont a mindennapokban, különféle változatokban: kezit csókolom, kézcsók, csók, kejcsóklom, csókolom a kis kacsóját. Ez nevelési szempontból fejtörést okoz az igényes szülőknek, a gyermekek, többnyire, zavarban vannak, de megoldják, ha sor kerül rá, inkább elmormogják.

A nem esztétikus beszéd szennyezi az akusztikai légkört, az emberek etikátlan viselkedésre ragadtathatják magukat, ez rongálja a szociokulturális állapotot – mindez megviseli a személyiséget. Ha – többféle műsorfajtában – nincs udvarias, (emberileg, társadalmilag) kellő megszólítás, nincs beszédszándék, zavaros megnyilatkozással csak úgy: durr, bele, mondom a magamét, akkor nagy a „macskazaj”, borulnak a kommunikációs játékszabályok. Ez érinti az etikát (Pölcz 2015b), a gyakorlatban távolodunk is tőle.

Üzenetek, (jámbor) óhajok. A média számára legyen fontos a köz szolgálata: megértetni a helyzetünket a világban, nem manipulálni. A nézőnek adassék meg a képesség a manipuláció leleplezésére. Zavarelhárítás, hibajavítás: kulturáltan, tisztelettel. A közbizalom építése jegyében. Vagyis: a média – az érdekérvényesítés, az érdekek szolgálata közben – ne gyűrhesse maga alá a nézőt. A néző tudjon védekezni a média által keltette vágyak ellen, tudja „helyre tenni” azokat. A néző ne legyen „átverhető”. Legalábbis tudjon róla. (Merthogy vannak, akik átverve szeretik az élet habos oldalát. Preferált csatorna, kedvenc médiás – igazad van, imádlak, veled vagyok.)

A média nyelve tehát tantárgy az egyetemen. Jó lenne ilyen tantárgy már az általános iskolában. Megváltozott a gyermekek kommunikációs kultúrája is, átalakult a játékkultúra, módosultak a kapcsolattartási formák (Aczél 2012: 122). Az említett egyetemen a kompetencia leírása: „A hallgatók elsajátítják a média nyelvi jelenségeinek megfigyeléséhez szükséges szempontokat, ezzel egyidejűleg kompetenciákat szereznek e jelenségek elemzéséhez és értékeléséhez.” Korábbi pedagógiai tapasztalatok alapján ehhez tegyük hozzá: a tanulók jártasságot szereznek a médianyelvben, alakíthatják viselkedéskultúrájukat, és kis előzetest kapnak a mesterség felé. Ez már működött a fentebb említett nyelvi-irodalmi-kommunikációs programban, de ehhez új pedagógustudás kell (Zsolnai 1996). Vannak erre újra szakmai-tudományos törekvések, ezt szorgalmazza egy friss kiadvány (H. Tóth 2014). Tehát a pedagógia felé: a jelpedagógia irányában – félúton – médianyelv-pedagógia szükségeltetik, indulásként transzdiszciplináris tanterv.

 

Szakirodalom

Aczél Petra 2012. Médiaretorika. Magyar Mercurius Kiadó, Budapest.

Balázs Géza 1997. A média nyelvhasználatának kritikai megközelítése. Magyar Nyelvőr 121: 247-82.

Balázs Géza 2000.  A média nyelvi normája. Magyar Nyelvőr 124: 5-24. =

http://www.c3.hu/~nyelvor/period/1241/124102.htm [2015.11.12.]

Balázs Géza 2001. A társadalmi kommunikáció zavarai. Beszédkutatás, 114-125.

Bretter György 1979. Párbeszéd a vágyakkal. Esszék. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 451. H. Tóth Tibor 2014. Nyelvi változások az ezredfordulón. Gondolat Kiadó, Budapest.

Montágh Imre 1985. Beszédművelés 1-10. (kisfilmek gyerekeknek). MTV, Nemzeti Audiovizuális Archivum.

Nyíri Kristóf 2011. Kép és idő. Magyar Mercurius Kiadó, Budapest.

Pölcz Ádám 2015a. Etika, erkölcs és nyelv.  In: Nyiri Péter (szerk.): Létünk hajléka az anyanyelv. Múzsák Kertje. A Magyar Nyelv Múzeuma Füzetei 3. Sátoraljaújhely–Széphalom, 127-32.

Pölcz Ádám 2015b. A piros lámpánál meg kell állni. Etika, nyelvhasználat és ami mögötte van.  Édes Anyanyelvünk 3: 12.

Sz. Tóth Gyula 1991. 1994. Francia nyelvtanítási programcsomag kezdőknek és középhaladóknak. In: ÉKP program. OOK, Veszprém, 1991., Tárogató Kiadó, Bp. (később: Nodus Kiadó, Veszprém, 2002.)

Sz. Tóth Gyula 1998. Program a kommunikációs kultúra fejlesztésére. Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Kft. Bp., (MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola, Bp.)

Sz. Tóth Gyula 2012. Az idő a képnek dolgozik. Az irodalomtanítás innovációját befolyásoló tényezők. In: Az irodalomtanítás innovációja. Finta Gábor–Fűzfa Balázs (szerk.) Savaria University Press, Szombathely, 57-66.

Sz. Tóth Gyula 2015a. Sport a pályán és a képernyőn. E-nyelv Magazin (06.29. = https://e-nyelvmagazin.hu/2015/06/29/sport-a-palyan-es-a-kepernyon [2015.11.12.]

Sz. Tóth Gyula 2015b. Jelekkel a világ körül (nem 80 nap alatt). Balázs Géza: Antroposzemiotika c. tanulmánykötetéről. E-nyelv Magazin (08. 12. = https://e-nyelvmagazin.hu/2015/08/12/jelekkel-a-vilag-korul-nem-80-nap-alatt [2015.11.12.]

Takács Judit 2007. A médianyelv „kereskedelmiesülése”. Mediárium, Debrecen, 3-4: 267-71 = http://www.epa.oszk.hu/01500/01515/00002/pdf/07.pdf [2015.11.11.]

Vargas llosa, Mario 2014. A látványcivilizáció. Európa Könyvkiadó, Budapest.

Zsolnai József 1982. Nyelvi-Irodalmi-Kommunikációs Nevelési Kísérlet I-II. kötet. Országos

Oktatástechnikai Központ, Veszprém.

Zsolnai József 1995. Az értékközvetítő és képességfejlesztő pedagógia. ÉKP Központ-Holnap KKT-Tárogató Kiadó, Budapest.

Zsolnai József 1996. Bevezetés a pedagógiai gondolkodásba és A pedagógia új rendszere címszavakban. Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. Budapest.

Corvinus Egyetem Budapest. A tantárgy kódja: 7PE20NGK64M. = http://portal.uni-corvinus.hu/index.php?id=22720&tanKod=7PE20NGK64M. [2015.11.12.]