Skip to main content

Bartókról jut eszembe

- 2015. 10. 05.

Aurel Ghorghe Ardeleanu temesvári román szobrászművész alkotása a Nákó kastély előtt található. Amolyan interaktív szobor ez is. Néhány napja el is indultam megnézni, milyen az új mű.Messziről látni a kompozíciót: életszerű, megpihenésre ösztönöz és zenehallgatásra. De az ékezetek nélküli névtábla nagyon sértette a szememet, és kicsit sem vigasztalt, hogy a románok mostanság saját nyelvükön is egyre  kevésbé használják írásban a mellékjeleket.

A szobor előtt állva megérintett a hely szelleme. A Nákó-kastély ma múzeumként működik, benne egy kis szoba jelzi a nagy zeneszerző emlékét. Éppen felújítják az épületet, mely 1864-ben lett készen. Annak idején ritka kincsek őrzője volt: több mint 5000 kötetes könyvtárral, értékes levelek gyűjteményével (Jókaitól, Wagnertől, Liszt Ferenctől, Deák Ferenctől) büszkélkedhetett a gróf.

Érdekes kisváros ez a Románia legnyugatibb csücskében fekvő település. A magyarság soha nem volt számszerű többségben, de a román, német, szerb és bolgár közösségek mellett mégis szellemi többségre tett szert: itt született Révai Miklós (1750–1807), a szóelemző írásmódunk atyja, majd Heim Péter (1834–1904), a magyar posta- és telefonhálózat kiépítője és Heim Pál, a budapesti gyermekkorház névadójának édesapja, továbbá Makai Ödön (1889–1937), aki József Attila gyámja volt. És persze Bartók.

Ma már nincs magyar tannyelvű általános iskola a településen, az óvodában azért még 40 gyermek beszél magyarul, bár kisiskolába, a négy összevont osztályba csak nyolcan járnak és a tanítónő is képzetlen. Néhány éve a településre kihelyezett katolikus pap volt egyben a magyartanár is. Gyakran panaszkodott, hogy hiába járnak házról házra, már nincs magyar gyermek, nincs kit keresztelni, nincs kit tanítani.

A magyar határ felől közelítve meg a várost, a főút mentén még állnak a régi parasztházak az utcafrontra néző háromszög alakú faoromzaton található napsugaras díszítéssel, szív alakú padlásablakkal, a népi barokkot idéző mintákkal. Isten vigyázó szeme (talán a barokk Szentháromság szimbóluma) óvja a házbélieket. A mágikus funkció mára háttérbe szorult, de talán az esztétikai még nem.

Séta közben megkérdezem a járókelőket,tudják-e, ki volt Bartók, Révai. Többen is hallottak már róluk: az előbbiről mindenki tudta, hogy zeneszerző, az utóbbiról főleg azt, hogy magyar. Aztán kiderült, hogy mindkét személyiségről olvashatunk a város román nyelvű honlapján is.

Hallom innen-onnan, a település nevét ki lehetne írni több nyelven, köztük magyarul is. Valóban lehetne. Szép gesztus lenne a többségiek részéről (a 20%-os küszöb alatt van jócskán a helybéli magyarság), nemzeti identitásunknak hízelgő, de megmaradásunkhoz nagyon kevés.

És ez nemcsak rajtuk állt.

(A szerző képeivel.)

2 Replies to “Bartókról jut eszembe”

  1. „A csákány koppan, és lehull nevedről az ékezet…”
    Megjelent az ékezet.

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x