De előbb a jelenségről: a halál megnevezéseivel való nyelvi tréfákról. Régóta ismerjük a halállal kapcsolatos szólásokhoz kapcsolódó szójátékot. A halált ugyanis a leggyakrabban képiesen, metaforikusan nevezzük meg, s ezeket a szóképeket a visszájára is lehet fordítani. Így járt el az, aki először megalkotta a Ki hogyan hal meg? sorozatot.

Ki hogyan hal meg?

– Az aratót lekaszálja a halál.
– A boldogtalan megboldogul.
– A búvár örök álomba merül.
– A díjbirkózót legyűri a halál.
– A hajós boldogabb hazába evez.
– A harangozónak beharangoznak.
– A házmester beadja a kulcsot.
– A kalauz eléri a végállomást.
– A kertész a Paradicsomba jut.
– A koldus jobblétre szenderül.
– A léghajósnak elszáll a lelke.
– A molnár leőrli az életét.
– A muzsikusnak elszakad élte húrja.
– Az órásnak üt az utolsó órája.
– A pék megeszi kenyere javát.
– A pénztáros elszámol az élettel.
– A portásnak megnyílik a mennyország kapuja.
– A szabónak elszakad élete fonala.
– A trombitásból végképp kifogy a szusz.
– A vegetáriánus fűbe harap.

A humor alapja az, hogy a halált jelentő átvitt értelmű, rendszerint enyhített kifejezést konkrét értelemben vonatkoztatják egy-egy szakma képviselőre. Ezt a nyelvi játékot az 1930-as évektől tudjuk dokumentálni (tudomásunk szerint az első forrás: Grätzer József: Sicc című könyve.) Azonban nem játék, ha ez a jelenség valódi tragédiákhoz kapcsolódik. És itt térünk vissza Overdose-hoz… Nem gondoljunk szerencsés szóviccnek azt, hogy Overdose elpatkolt… Nem viccnek szánták, de nem vették észre, amikor a televízióban ezt olvasták be: „Megrázó történet következik. Két ember meghalt, amikor áramütés érte őket egy építkezésen Monoron”. A hírfolyamban talán nem tűnik fel, de mégiscsak abnormális, hogy megrázó történetet emlegetnek két megrázott ember kapcsán… Alszanak, sőt horkolnak a szerkesztők, az olvasószerkesztők, mert ilyet is olvasok az egyik kerületi lapban:  „A gyorsvillamos terve már sínen van…”

A villamosnál maradva, jó néhány éve így hirdettek álláshelyet: „Válasszon pályát a BKV-nál…”

Lehet, hogy humornak szánták, lehet, hogy nem:  „Egy villáminterjút kérek a viharról…”

Viccelni tudni kell, sőt: viccelni tudni kell, hogy mikor. A tudod-e ki hogyan hal meg – vicc, szóvicc, és azt valóban lehet. De híradásban nem viccelünk.

Tudod-e, ki hogyan hal meg? Néhány újabb válasz:

– A postásnak megnyílik a mennyország kapuja,
– A prímásnak elszakad a húrja,
– A matróz az örök nyugalom tengerére hajózik,
– A díjbirkózót maga alá gyűri a halál,
– A bérlő örökös otthonra lel,
– A virágárus alulról szagolja az ibolyát,
– A lovász elpatkol,
– A papnak harangoznak,
– A vadásznak lőttek,
– A színésznek legördül a függöny,
– A szabót kinyírják,
– A meteorológusnak befellegzett.

És mit mondjunk a kisemberről (mi is azok vagyunk):

– A kisembereket elteszik láb alól.

(Kép: Pixabay)