Skip to main content

Betiltanám…

- 2014. 07. 10.

Tehát betiltanák a következőket:

– a pocaklakó szót,

– a fantasztikus szó használatát az ismeretterjesztő filmekben, ez egy fantasztikus város, fantasztikus étel, fantasztikus emberek…

– a hírekben az aláhúzta, hangsúlyozta és kiemelt szavakat,

– a férj/férjem helyett azt, hogy: pasi/pasim – és ennek összes képzését  bepasizni, no meg azt is, hogy: becsajozni,

– mindenekelőtt a szupi szót.

Biztos hölgy lehetett az a blogger, aki egy süteményreceptben is talált kivetnivalót – ha miniszterelnök lenne, bizony betiltaná:

– a süteményreceptekben a kisodor szót a kinyújt helyett,

Mi ezt nem vettük eddig észre, de a következőket igen:

– a cuki, cukiság szavakat,

– ha a boltban azt mondják: tessék kérni,

– ha a boltban azt mondják: segíthetek,

– ha a pénztárosok szép napot-tal köszönnek el,

És sokan betiltanák a telefonos ügyfélszolgálatok „válasszon az alábbi menüpontok közül” mondatát, merthogy az nem alábbi, hanem következő…

És még mit tiltanának be?

– a játszótér helyett azt, hogy játszi/játszó,

– a fényképezőgép helyett azt, hogy fényképező,

– a médiában az időjós szót a meteorológus helyett,

– a kereskedelmi rádióban azt a kifejezést: a folytatásban következik,

– a televíziókban azt a mondatot, hogy következő műsorunk megtekintése 12 éven aluliaknak csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott…

És betiltanák még ezeket a gyakori helyesírási jelenségeket, hibákat:

– három pont túl gyakori használata.

– az emotikon/mosolyjel kitevését minden mondat, sőt szó után,

– nyavalyog, nyavalya pontos j-vel írva

– ha nagy kezdőbetűvel írják a személyes névmásokat, azt, hogy Te, Ön, Rajtad, Veled, Nálad…

– a Tisztelt Kovácsné Asszony! megszólításformát,

– a rendőröknek, hogy Lajosnak vagy Katalinnak szólítsák az igazoltatottat,

– az oké szó használatát.

Az informatikai világ kommunikációs jelenségeiből is sokat betiltanának:

– a kötelező lájkolást,

– az ímélre való nem válaszolást (megkaptam, miért válaszoljak),

– ha ímélben azt írják: Én is köszönöm,

– idézetek terjesztését Coelhotól…

Bizonyára sokan úgy gondolják, milyen jó, hogy jó bloggerünk mégsem miniszterelnök. Meg se mernénk szólani. Így azonban tessenek nyugodtan lájkolni, emotikonokat rajzolni, no meg írják csupa nagybetűvel azt, hogy Te, ha úgy tetszik… Ez fantasztikus, ugye? Meg szupi és cuki…

11 Replies to “Betiltanám…”

  1. A bulvár és félbulvár hírekben a durva szót, mint egyedül használatos kifejezést a meghökkentően, meglepően, nagyon, hatalmasan, rettentően, szörnyen, borzasztóan stb. helyett. Durván lefogyott, durván néz ki, durván megalázták és még sorolhatnám. A pocaklakót én is betiltanám a manócskával, kispasival, babócával és a szopizunkkal együtt. 🙂

  2. A pocaklakó nálam dobogós. De a már a megszólításoknál tartunk, a “Tisztelt Czopyk Erzsébet Gabriella Úrhölgy/Úrnő!” (az egyik levél a KÜM-ből, a másik a Miniszterelnöki Hivatalból érkezett) megszólítástól kirázott a hideg.
    Betiltanám továbbá a következőket: édikém, édeském (nem az édesítőszer), cicabogár (=teljes képzavar).

  3. Tegyem hozzá, aki kitalálta és használja a drótszamár kifejezést a bringára, azt is betiltanám…

  4. Betiltanám Debrecen helyett a Debit, Badacsony helyett a Badit, Badacsonytomaj helyett a Tomit.

  5. Eszembe jutott még a körmös (manikűrös vagy műkörmös helyett), és a vok, sya és társai, meg a neveknél az ee végződés: Nikikee, Sylvikee. Facebookon az “álneveket”: Kis Királylány Jucika, Szépséges Bettyke, Sosetudodmegki Béla stb.

  6. Betiltanám a sziókát is

  7. Betiltanám az igazándiból, nem igazán kifejezéseket is.

  8. A nyelv attól él, hogy használjuk. Az életidegen, életképtelen szavak bizonyára kikopnak a nyelvből. Én is falra mászok például a “pocaklakó” szótól, ami akkor, amikor kitalálták, megfogalmazták nagyon jópofa volt, de pont ettől, hogy nem egyszerű, elegáns kifejezés, könnyen megutálható.
    A “falra mászok” kifejezést is be lehetne tiltani, mert ugyan ki mászik falra? Netán megeszi valaki a kalapját? Tényleg az egekben van a vérnyomásunk?
    Szerencsére mindenkinek megadatik a lehetőség, hogy szépen, ízesen, érdekesen beszéljen, sőt, saját maga új szavakat, kifejezéseket alkosson. Hála istennek senki sem tilthatja meg 🙂

  9. Bébibogyó! Nálam ez visz mindent.

  10. “A szesztilalmat én betiltanám, / Bizony ám, apuskám.” (Hofi)
    Mi értelme van a túl sok tabunak, tiltásnak? Szerintem semmi. A végén olyanok lennénk, mint a finnek, ott szinte semmiről sem tudnak már beszélni…
    Én már megtapasztaltam párszor (külföldön), milyen, amikor a szavaimat kiforgatják, félreértik, és egyből a fejemhez vágják, hogy erről nem beszélünk, voltam már náci is, de a megmondóember a lábát még nem tette be Magyarországra…

  11. A szelfi, szelifizés szó is szóba jöhetne… Csinálok egy szelfit! Talán látták, már Selfie étterem is nyílt.

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x