Skip to main content

Közszemlére tett identitás

- 2014. 02. 10.

A jelvény eredetileg méltóságra, tisztségre utaló jelkép (szimbólum) volt. Ebben az értelemben beszélünk pl. koronázási jelvényekről. Később jelvénynek neveztek minden kitűzhető ábrázolást, kis fémlapot, amely rendszerint valamely szervezethez való tartozást jelentett. A ruhára való illesztésből ered a kitűző vagy például a sapkajelvény kifejezés,  alakjáról a gombjelvény. Maga a jelvény szavunk: nyelvújítási szó, eredetileg így hangzott: jellemény, szimbólum jelentésben, s ebből rántódott össze a jelvény (NyÚsz. 154).  A mai jelvények az egykori pajzsok és címerek kicsinyített változatainak is tekinthetők – így egyfajta gesunkenes Kulturgutnak is számítanak.

Minden társadalomban a magasabb állami, valamint alacsonyabb hatalmi, katonai, egyházi, közigazgatási, oktatási szintjein létrejöttek a ruházat kiegészítőjeként funkciókat jelölő jelvények. A rangnak, kitüntetésnek, valamilyen szempontú „kiemelésnek” éppen a jelvény a legalkalmasabb hordozója. Ezek funkcionális jelvénynek tekinthetők a díszjelvényekkel szemben.

A jelvénykultúra egy társadalom berendezkedésének, hierarchiájának tükre lehet. A cári Oroszországban különösen gazdag jelvénykultusz virágzott, s ez öröklődött a Szovjetunióra is. A jelvény tehát elsősorban katonai, politikai és ideológiai vonatkozású. A Szovjetunió kommunista politikusainak büszkén viselt jelvénykavalkádja már-már karikatúrába illett. A szovjet mintájú jelvénykultusz központi alakja természetesen Lenin, akinek a kultusza a 100. születésnapja környékén ívelt magasba, talán egyfajta finom belső kritikaként vagy nosztalgiaként. A szocializmus időszakának kifáradásakor szokás volt arra utalni, hogy a szocializmus jó dolog, de sajnos a pártvezetők elfordultak a Lenin kijelölte úttól.

A nagypolitikai szintről a jelvénykultusz még tovább szállt alá – ez egy újabb gesunkenes Kulturgut. Társadalmi mozgalmak, tömegszervezetek, egyesületek, de még baráti körök is szívesen alapítottak kitüntetést, s alkottak összetartozást kinyilvánító jelvényeket. A szocializmus időszakában ide számíthatók a párt-, kisdobos-, úttörő- és KISZ-jelvények, különös tekintettel a pártkongresszusokra, KISZ-évfordulókra, Csillebércre, Zánkára. Az 1960-as és 70-es évek úttörőinek fehér ingjén egy sor színes kitüntetés és jelvény díszlett (talán éppen a vezető szovjet politikusok hatására), a nagy úttörő-találkozók remek jelvénycserékre adtak lehetőséget – sokszor a magyar és a szovjet úttörők között, nem csak személyesen, de a levelezőpartnerség okán borítékban is.

Ugyancsak gazdag repertoárja alakult ki a munkásjelvényeknek: Kiváló dolgozó, valamint az 5-10-15 éves törzsgárdatag jelvénytípusoknak.

A szolidan kibontakozó pr és az idegenforgalom üzleti lehetőséget is kínált a jelvénygyártóknak. Kialakult a jelvény reklámfunkciója. Divattá vált, hogy egy vállalat, cég vagy szervezet jelvényt (kitűzőt) gyártasson, s ezeket sokan szívesen viselték. Különösen a szocialista nagyipar gyárai jeleskedtek jelvényekkel, de minden nagyobb városnak is volt jelvénye.

A jelvény fő funkciója: kiemelés. A Kiváló katona kitüntetés és jelvény kiemeli viselőjét a katonák (honvédek) tömegéből. A Véradásért jelvény tulajdonosa a véradók családjának a tagja. Az önkitűző, tehát a választott jelvény egy nem formális, de a tagok számára jól definiálható csoporthoz tartozást fejezhet ki. Az 1980-as évektől felbukkanó együttesjelvények egyszerre számítanak divatviseletnek, de önkifejezésnek, csoporthoz tartozásnak is. A jelvényeken többnyire egy-egy együttes, sztár színes fotója szerepelt, és a rajongók olykor nagyon nagy áldozatra voltak képesek egy-egy ilyen sztárjelvényért. Fölvirágzott a jelvénygyártás. A jelvény kitüntető ajándékból üzlet lett.

A jelvény elhelyezése: ruha, különösen a mellek tája, sapka, és egyéb területek (akár a nadrágon is).

A jelvény alakja: gombjelvény, alakjelvény stb.

A jelvény lehet szimbolikus, képes, szöveges és képes + szöveges (ábratext).

A 20. századi jelvénykultusz nagy tematikai egységei: mozgalmi jelvények: pártkongresszus, KISZ-kongresszus, Lenin-jelvény; szabadidős-turisztikai jelvények: városjelvények, túrajelvények; vallási jelvények: Szűz Mária; intézményi-iskolai, vállalat, gyár, cég; eseményjelvények: űrhajózás, úttörő-találkozó.

A feliratos jelvények csoportjai: kitüntetésjelvény: Dunai Vasmű ifjú építője, 1951; reklámjelvény: Pajtás, Pest-Budai VV; mozgalmi: Csillebérc 20 éves, brigádmozgalom: 15 éves törzsgárdatag, városjelvény: Sárvár, Gyula, turista- vagy sportjelvény: Pilisnyereg, 1975. november 7; kulturális, művészeti, tudományos rendezvény: Pais Dezső 1886-1986; jelszójelvény: Nem térkép e táj, Előre; esemény, évforduló: Magyar Rádió közös hullámhosszon, 70 éve.

A magyarországi jelvénykultuszban megfigyelhetők jellemző korszakok. A két fő korszak: a hivatalos és a nem hivatalos jelvényeké.

Az 1950-es és 1960-s években a politikai-ideológiai beállítódás uralkodott, az 1970-es években a jelvénykultusz horizontálisan szétterjedt, demokratizálódott, az 1980-as években értéke már szinte teljesen devalválódott, sőt létrejött egyfajta ellenkultúra: „ellenjelvénykultusz”, a feliratos, ironikus önjelvényeké. Az adományozott kitüntető jelvények mellett felbukkantak a kedvenc együttesek, életérzések dokumentálásai. A már önkifejezésként ruhákon viselt jelvények divatáramlatokhoz kapcsolódtak. Magyarországon az 1980-as évek második felében körülbelül öt évig tartott ez az önjelvény-divathullám. Ruhakiegészítőnek is tekinthetjük a feltűnő jeleknek ezt a csoportját: hordták a farmerdzsekin elöl és hátul, de volt, aki a farmernadrágján. Ez az önjelvény részben dísz, részben az azonos jelvényt viselők csoportjának megjelölője volt.  A jelvényfelirat egy rövid szöveg (szó, mondat, mondatszöveg), amelyet a nyilvánosságnak szánnak. Bennük az önkifejezés a döntő, ez túlnyomórészt az én személyes névmás gyakori használatában is megmutatkozik:

Én a fiúk/lányok kedvence vagyok, Én egy naiv kislány vagyok. A feliratos önjelvényekben megszólalt a kapcsolatteremtés igénye: Te is buta leszel, Te tanulsz? (azt hiszem, hogy ezek a mai felnőttek), Szólj hozzám!, Szeress! Az ellenjelvénykultusz lételeme az irónia, némi infantilizmussal: Ezzel az idiótával vagyok, Nemcsak szerény, de okos és szép is vagyok. A szövegeket olykor rajzokkal kombinálták: Tele van a /hócipő rajza/ -m.

A jelvény tehát kiemelés, azonosulás, azonosítás – alkalmi vagy stabil identitásjelölés. Egy adatközlőm szerint: „Előnyük, hogy gyorsan el lehet hagyni őket, és így mindid újabb és újabb szöveg virít rajtunk.” A ruha is változtatható, de nyilván lassabban, a tetoválás pedig gyakorlatilag nem.

Az első nagy jelvénygyűjtők – ha lehet mondani: „fogyasztók” – a turisták voltak. Ők már szenvedéllyel gyűjtötték a különféle turistajelvényeket.

Az 1980-as évek jelvény- és önjelvénykultusza a jelvénygyártást üzletté tette. Trafikokban, butikokban jelvényfalakat állítottak, onnan lehetett választani az éppen aktuális életérzéshez, identitáshoz kapcsolódó jelvényt.

Korán kialakult a jelvénygyűjtés mint hobbi, sőt a jelvénygyűjtők közössége. Egy ilyen megszállott jelvénygyűjtő, Tóth Szergej tanár úr kiállítását látjuk itt és nyitjuk most meg…

 

(Tóth Szergej jelvénykiállításának megnyitója (A csoportidentitás szemiotikája, Szeged, 2013. november 15.)

One Reply to “Közszemlére tett identitás”

  1. Vajon meddig látható a kiállítás? és ha nem, mikor mégis?

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x