Szavaink egy része spontán keletkezik. Legtöbbször nem is ismerjük azok alkotóját. Valaki egyszer kimondja, leírja az új szót. Ez után két lehetőség van. Az egyik, hogy a közösség elfogadja, továbbadja és ezáltal elterjed, netán meg is honosodik, szókincsünk részévé válik. A másik, hogy megmarad hapaxként (egyszeri előfordulásként), mert a nyelvhasználók nem teszik magukévá. Nemrégiben egy teljesen újszülött szóval találkoztam, amikor ismerősöm arról tájékoztatott, hogy barátja spárol. A társaságban többen is voltunk, és mindannyiunkat meglepett a szó. Volt, ki hamiskásan felnevetett, mert valószínűleg az argóban használatos ’csókolózni’ jelentésre gondolt. Néhányan azonban kikövetkeztettük, hogy az illető a közeli Spar üzletlánc egyik boltjában vásárol. A szóképzés természetesen teljesen szabályos, hiszen több példát is találunk arra, hogy tulajdonnévből igét képezünk. Az 1990-es évek közepén jött létre például a tocsikozik szavunk, amely Tocsik Márta ügyvédnő nevével van kapcsolatban, aki ellen jogtalanul felvett sikerdíj gyanújával indult büntetőeljárás. Olvastam arról is, hogy az egyik diák a nyelvi hibáit kijavító osztálytársát így leckéztette meg: ne lőrinc(z)ézz már. A spárol valószínűleg a shopingol (továbbképzett alakja: shopingolás) mintájára jött létre. A shopingolásról az egyik internetes cikkből idézek (Puha József írása az Új Szóban): „feláll a szőr a hátamon a shopingolás szó hallatán.” Bár a shop helyett én szívesen hallanám az áruház szót, a shopingolást sem üdvözlöm, de is nem háborgok, mert ott él a nyelvhasználók között, változtatni nemigen tudunk rajta. A spárolt meg amolyan szellemes szóalkotásnak tekintem, ám elterjedésének nem örülnék. (Azóta újabb üzletláncok iratkoztak fel a listára: megjelent az osanol, valamint országosan Lidlibe, Baja környékén viszont Lignitbe mennek az emberek, nem a magyar beszélő számára kimondhatatlan Lidl-be, ahogy arról szóban beszámolt Fekete László nyelvész kollégánk.)