Skip to main content

Digitális demencia, avagy hogyan veszítjük el az eszünket

Hutterer, Claus Michael - 2013. 03. 05.

Kritikus álláspont

Manfred Spitzer német pszichiáter „Digitale Demenz. Wie wir uns und unsere Kinder um den Verstand bringen” című műve (magyarul: Digitális demencia, avagy hogyan veszíti eszét felnőtt és gyermek/Hogyan hülyítjük el magunkat és gyermekeinket), noha magyar nyelven még nem jelent meg, de olyan problémákat vet fel, amelyekkel minden modern „digitalizált” társadalom kénytelen szembenézni, és gondolatai a magyar olvasó számára is érdekesek lehetnek. A könyv különös aktualitását abban látom, hogy a digitális eszközök Magyarországon is egyre nagyobb teret hódítanak. Az üzleti-vállalati szféra után a digitális forradalom immár az oktatásban is kitört. Sokan paradigmaváltásról beszélnek. Az általános eufóriával szemben Spitzer főként az oktatás digitalizálását illetően nagyon kritikus álláspontot képvisel. Szerinte minél korábbi életkortól alkalmazzák a digitális médiát, annál nagyobb károkat okozhat. Memóriazavarokat, csökkent koncentrációképességet és társadalmi elszigetelődést is előidézhet. Már csak ezért is érdemes fontolóra venni a német pszichiáter ezzel kapcsolatos, számos tanulmánnyal alátámasztott, megalapozott gondolatait.

Táblagépek az iskolában

Az Inforádió (FM 88,1) 2012. december 4-i „Katedra” c. oktatási magazinműsorában elhangzott, hogy Magyarországon is elkezdődik az iskolák digitalizálódása, igaz, hogy egyelőre csak az egri Eszterházy Károly Főiskola gyakorlóiskolájában kísérleti projekt keretében, viszont a projekt szervezőinek megnyilatkozásaiból kiderül, hogy már komoly tervek vannak a jövőt illetően.[1] A riport szerint mostantól „táblagépekkel és interaktív tananyagokkal tanulhatnak a diákok Egerben”.  A kísérleti projekt tulajdonképpen már meghaladja a kísérleti fázist. A „Nemzeti Tankönyvkiadó, az Eszterházy Károly Főiskola és a SimbaNet Informatikai Kft.” jóvoltából jött létre. A „setting”-hez az „LCD kijelzővel rendelkező tábla” is tartozik, valamint adott esetben egy kamera, melynek köszönhetően a szülők is követhetik az órákat, ami az új technológiák megtanulása mellett plusz terhet ró az oktatókra. A cél többek között „120 tankönyv táblagépre alkalmazott digitalizálása”. A rektorhelyettes szerint az új digitális eszközök a hagyományos tankönyvet nem váltják le, hanem kiegészítik a könyvből tanulást. Összességében az „új digitális oktatási módszertantól” azt remélik, hogy majd segíti a diákokat a tanulásban, „élvezhetőbbé teszi” azt, és „szervesen beépül az oktatásba”.

Az első magyarországi egymutatós gépóra

 

Bicikli az úszásoktatáshoz

Arról, hogy mindez egyesek számára hatalmas üzletet jelenthet, nem esett szó. Spitzer könyvében állítja, hogy az Intel, Apple, Google, Facebook és más cég több pénzt akar keresni, ezért is lobbiznak az oktatás digitalizálása mellett. Hangsúlyozza, hogy a számítógép az iskolai tanuláshoz kb. annyira szükséges, mint a bicikli az úszásoktatáshoz, ami valószínűleg túlzás és frappánsan emlékeztet a radikális feminista mozgalom egyik régi jeligéjére: „A woman needs am man like a fish needs a bicycle”, habár itt tartalmilag egészen másról van szó. Noha feltehetőleg rengeteg pozitív lehetőség is rejlik az új média oktatásban történő alkalmazásában, ugyanakkor fontos a kritikus hangok meghallgatása is. Ebben az összefüggésben akár a német „Technikfolgenabschätzung” fogalmát említhetjük. Ez az összetett szó arra utal, hogy meg kell próbálni felmérni az adott új technológia következményeit. Spitzer írja, hogy kb. 100 évvel ezelőtt Amerikában különböző házibulikon a vendégek azzal szórakoztak, hogy egymás csontjait röntgenezték, és egészen az 1950-es évek derekáig a cipőboltokban megröntgenezték a vevők lábait, hogy kényelmesebb cipőt tudjanak nekik eladni. Ezzel azt jelzi, hogy német óvodák, általános iskolák digitalizálása negatív következményekkel járhat, amelyeknek a modernizáció kapcsán nem szentelnek kellő figyelmet.

Függősségek, „problematikus internetfelhasználók”

Talán azért is érdekes Spitzer könyve a magyar olvasók számára, mivel érdemes a más országokban elkövetett hibákból tanulni. Spitzer főként a németországi, amerikai és dél-koreai helyzetet írja le. Műve hazájában nagy vitát robbantott ki.

Az előszóval, forrásanyaggal és függelékekkel kiegészített könyv terjedelme összesen 368 oldal, 14 fejezet. Noha Spitzer számos tudományos forrást idéz, mégis olvasóbarát megfogalmazást sikerült választania. Ez nyilván annak is tudható be, hogy könyvével egyrészt minél több embert szeretne elérni, másrészt annak is, hogy gyakran tudományos ismeretterjesztő televíziós műsorokban szerepel.[2] Ugyanakkor a szövegben sok az ismétlés, valószínűleg azért, hogy jobban megjegyezze az olvasóközönség a mondandóját. Mégis, ez néha kissé zavaró.

Spitzer hangsúlyozza, hogy nem gyűlöli az új médiát. 25 éve majdnem naponta használja a számítógépet, mivel sok munkafolyamatot felgyorsít. De a produktivitáshoz, az információk használhatóságának megítéléséhez is kell egyfajta érettség. A problémát főként a fiatal korban kialakuló médiafüggőségben látja. Mindjárt az előszóban említést tesz arról, hogy hivatalos statisztikák szerint Németországban a 14 és 24 év közötti korosztályban az internetfüggők száma 250.000-re tehető. Ugyanakkor ebben a korcsoportban 1,4 millió személy ún. „problematikus internetfelhasználó”. Továbbá a német szövetségi kormány megbízásából készült függőségekkel foglalkozó 2012-es évi jelentéséből kiderül, hogy miközben az alkohol, nikotin, puha és kemény drogok fogyasztása csökkenő tendenciát mutat, a számítógép- és internetfüggőség egyre inkább terjed. A mai tipikus 21 éves fiatal élete során 250.000 e-mailt vagy sms-t küldött, illetve fogadott, 10.000 órát mobiltelefonálással, 5.000 órát videojátékokkal és 3.500 órát különböző közösségi oldalakon töltött. Más országban is hasonló statisztikákkal lehet szembesülni. Így a francia France 2 tévécsatora „20 heures” című 2013. január 10-i hírműsorában arról számoltak be, hogy a kamaszok elválaszthatatlanok az okostelefonjaiktól („Jamais sans mon smartphone”, azaz „Soha az okos telefonom nélkül”).  Naponta átlagosan több száz sms-t küldenek és fontosnak tartják, hogy folyamatosan fent legyenek a neten. A tévériportban nyilatkozó pszichiáter elmondja, hogy miközben a felnőttek számára a mobiltelefon főként kommunikációs eszköz, a kamaszoknak identitásuk fontos támasza.[3]

Dél-Koreában a leginkább digitalizáltak az iskolák. Ezt a tényt Spitzer összefüggésbe hozza néhány, a dél-koreai orvosok által fiatal felnőttek körében egyre inkább tapasztalt aggasztó jelenséggel, mint pl. memóriazavarokkal, csökkentett koncentráció képességgel és emocionális eltompulással. Spitzer szerint a digitális demencia fogalma is Dél-Koreában alakult ki először. A demencia nem csak feledékenységet jelent. A kevésbé hatékony gondolkodásra, valamint a csökkent szellemi teljesítő- és ítélőképességre is vonatkozik.

Mozgás és szellemi erőfeszítés

Az agykutatás eredményei szerint az egyén szellemi képességeit a jó táplálkozás mellett, a mozgás, valamint a szellemi erőfeszítés fokozza. A digitális média hatása e téren nem igazán kedvező. A túl kevés alvás és mozgás mellett a szerző szerint nagyon felszínessé válik a tanulás. Egyfajta elkényelmesedés jellemzi. Mint állítja, aki ma valamit tudni akar, rákeres a google-ban.  Amikor valakiben tudatosul, hogy bármikor utánanézhet valaminek az interneten, már nem pazarolja az energiáit „feleslegesen” a memorizálásra. (Állításait, mint ezt is, általában kísérleti eredményekkel támasztja alá.) A tanulás főként abból áll, hogy a korábbi információkat, tapasztalatokat, tudást, új információkkal, tapasztalatokkal, tudással ki tudjuk egészíteni. A könnyű hozzáférhetőség a plágiumok elterjedését is elősegíti, magyarán az emberek nem tanulnak meg gondolkozni.

Multitasking pro és kontra

Spitzer cáfolja az igazi multitasking, vagyis annak a lehetőségét, hogy egy időben akár több feladatot is hatékonyan tudunk ellátni, pl. sms-t küldünk, miközben telefonálunk, e-mailt írunk, újságot olvasunk és vacsorázunk. Az ún. digitális bennszülöttek, tehát azok, akik a digitális technológiákkal nőttek fel, ebben állítólag különösen jók. A szerző ezt is tagadja. A multitaskingra is inkább a felszínesség, a csökkenő koncentrációképesség jellemző. Ebből adódóan sok fiatal olvasási nehézségekkel küzd, mivel nem tud már hosszabb szövegekre összpontosítani. Tolmácsként itt némi ellentmondást lehet felfedezni, hiszen a tolmács egy-egy megbízás közben több feladatot is ellát, mégis általában kellő képzettség és gyakorlat mellett jó teljesítményt tud nyújtani. Felfogja a hallottakat a forrásnyelven, azokat memorizálja, majd megfogalmazza a célnyelven (ld. pl. Gile „effort model”, azaz „energia-modelljét” 1995).

Digitális nehézségek

Spitzer szerint a digitális média használata az iskolákban is számos hátránnyal jár. A diákok számítógépeit összehangolják a digitális táblával. Ez kényelmesebb, hiszen nem kell már semmit sem leírni. Viszont az írás is gyakorlási lehetőség. Spitzer kísérletei szerint a diákoknak nehezükre esik az írás a digitális táblán. Amit papírra leírnak, könnyebben olvasható. Ezenkívül sok időt vesz igénybe a gépek folyamatos karbantartása. Általában mindig valahol lemerül az akkumulátor vagy lefagy a gép. A tanárok különösen zavarónak tartják a naponta telepítendő frissítéseket.

A közösségi oldalak sem feltétlenül segítenek minőségileg jobb kapcsolatok létrehozásában. Gondoljunk az önszabályozás hiányából is fakadó, napi szinten tetten érhető pszichoterrorra egyes diákok között. Paradox módon a közösségi hálózatok használata a digitális játékfüggőséggel együtt társadalmi elszigeteltséghez, magányossághoz, depresszióhoz és rossz iskolai eredményekhez vezethet. A szerző szerint az önszabályozás viszont fontos szerepet játszik az egyén boldogulásában.

Mi a megoldás?

Mindezek után felmerül a kérdés, hogy mit is tehetnénk. Nyilvánvaló, hogy egy modern társadalom nem térhet vissza a digitális kor előtti élethez. Sajnos a tizennégy fejezetből Spitzer mindössze csak egyet szentel ennek a kérdésnek, és itt is inkább általános tippeket ad, amelyeket részben bármelyik másik tanácsadó könyvben is olvashatunk. Ezek között a következő javaslatok szerepelnek: Táplálkozzunk helyesen, mozogjunk eleget, éljünk a mában, elérhető célokat tűzzünk ki magunk elé, segítsünk másokon, pénzünket ne nagyon tárgyakra, inkább élményekre adjuk ki, tudatosan hallgassunk zenét, énekeljünk, mosolyogjunk, legyünk aktívak és küzdjük le az akadályokat, egyszerűsítsük az életünket, töltsünk sok időt a szabadban és mértékkel használjuk a digitális médiát! A súlyos kritika után az olvasó több megoldást várna. Másrészt el kell ismerni, hogy a szerző a kritikus állításait tudományos eredményekkel támasztja alá és ezáltal hozzájárul ahhoz, hogy nagyobb felelősséggel tudjunk élni a digitális média adta lehetőségekkel. (Manfred Spitzer „Digitale Demenz. Wie wir uns und unsere Kinder um den Verstand bringen” című könyvéről. (München: Droemer, 2012. ISBN 978-3-426-27603-7.)


[1] http://inforadio.hu/magazinarchivum/38/ [2012.december 6]

[2] http://www.br.de/fernsehen/br-alpha/sendungen/geist-und-gehirn/index.html [2013. január. 11]

[3] http://www.france2.fr/jt/20h/ [2013.január.10]

2 Replies to “Digitális demencia, avagy hogyan veszítjük el az eszünket”

  1. Szívből gratulálok ehhez az okos ismertetéshez, kérjük,m hogy minél több hasonlóval örvendeztessen meg bennünket. A képek is jók! K.

  2. láttam, hallottam 2 elöadäsät is. Zseniälis!!! A gyerekeimen lätom, h igaza van!

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x