Skip to main content

A Noé-effektusról, a Tom Sawyer-effektusról és az el nem avuló ismeretekről a digitális korban

Bencze Lóránt - 2013. 03. 05.

Manfred Spitzer professzor, agykutató, az ulmi pszichiátriai klinika orvosigazgatója 2012-ben könyvet jelentetett meg ezzel a címmel: Digitális demencia, avagy hogyan fosztjuk meg magunkat és gyermekeinket az észtől-értelemtől.[1]

Amerikai, német és dél-koreai kutatásokra támaszkodva tárja föl, hogy a média (tévé, internet, mobiltelefon stb.) nem csupán a szélsőségek, az agresszió és a gyermekpornográfia forrásai, hanem a felületes gondolkodás, a lelki zavarok, a depresszió, a magányosság, az önkontrollhiány, a nyelvi szegénység és a kapcsolatszegénység előidézői. Nem is szólva a gyermekek beteges elhízásáról, amelyet a médiaeszköz előtti ülés okoz. Szójátékkal szólva facebook lépett a face to face (közvetlen személyes érintkezés) helyébe. Ma már a kisgyermeket célba vevő DVD stb. ipar is több száz milliós üzlet. Németországban nyolcszázezer óvodás ül a tévé előtt még este tízkor is, 11-kor még mindig kétszázezer, éjfélkor pedig ötvenezer hat éven aluli! Egyáltalán a média az embert a születésétől kezdve áruvá tette – ebben a gazdaságkorban (tehetnénk hozzá Hamvas Bélával és Czakó Gáborral). Azt is hozzáteszem (már két évtizede), hogy a médiaismeret foszlányismeret, amelyikben az összefüggések lényegtelenné nyomorodnak. A médiából szerzett tudás olyan, mint egy fölrobbantott ház, amelyik összeilleszthetetlen elemek rendszertelen halmaza. Aki csak ezt látja, soha sem tudhatja meg belőle, milyen is az emberi lakóhely, még kevésbé, hogy milyen a családi otthon. A könyv utolsó fejezetében Spitzer nem igazán ad választ a megoldásra, bár mindegyik ajánlása megszívlelendő.

Irracionalitás a tudástársadalomban

A megoldáshoz vezető út lényeges része volna, hogy a digitális demencia, illetve a média jelenségét tágabb környezetében, illetve körülményeiben vizsgáljuk. Ilyen például, hogy az EU tankönyvekben „ …az igazságosságról, a hűségről, a vágyak megfékezéséről, az emberek erkölcsi neveléséről egyetlen betű sem található”! Brüsszelben, Strasbourgban és a nyugati világ parlamentjeiben pedig „a szóbőséggel azokat vérteztük fel, akik híjával vannak az erényeknek. Nem szónokokká tettük őket, hanem őrülteket láttunk el fegyverrel”![2] Milliomosokat és milliárdosokat választunk meg képviselőnek, hogy szociális gondjainkon keseregjenek, hogy sajnáljanak minket – a mi pénzünkön. Megbámuljuk a bunkóságot a médiában – a saját pénzünkön. Olyanokért lelkesedünk, akik sohasem dolgoztak még életükben 8 órát egyvégtében, mert akkor nem nyilatkoznának így: „Bizony a magyar nép sokat dolgozik. Három-négy műszakban is.” Fel sem horkanunk, hogyan fél bele négyszer nyolcórás műszak a huszonnégy órás napba! Az emberi jogok nevében luxusbörtönöket tartunk fönn, ahol a rablógyilkosok tévénézéssel ütik el az időt, fejenként havi 170-200 ezer forintért a mi pénzünkből, miközben a minimálbér és a kisebb nyugdíjak ennek felét-harmadát sem érik el. Az UNESCO oktatási jelentésekben meg sem említjük, hogy milyen óriási mértékben felelősek egyes világvallások a hátrányos megkülönböztetésekért vagy éppen a kiváló eredményekért. Miközben elszörnyülködünk az ún. sötét középkor babonáin, fel sem tűnik, hogy ezeknél sokkal, de sokkal szörnyűbbeket művelünk. Büntetjük az állatkínzást, de állampolgári jog az emberi magzat és az öreg, beteg vagy fogyatékos megsemmisítése, és eközben nem jut eszünkbe, hogy a nemzeti szocialisták  hozták az első komoly állatvédelmi törvényt (1933. 11. 24-én lépett életbe), majd a természetvédelmi törvényt (1935.07.01), párhuzamosan azzal, hogy megtervezték a holokausztot. Hol a határ, és ki szabja meg, hogy kit tegyünk el láb alól, és kit nem?  Van olyan zöld irányzat (Deep Ecology), amelyik az emberiség létszámát 500 millióra akarja korlátozni, vagyis jól megtizedelni az emberiséget az állatok, növények és ásványok védelmében! A Gaia földanya nevében![3] A nyugati demokráciát nem egyedül a banktirannizmus próbálkozik letaposni, hanem az ökotirannizmus is. Hurráoptimizmussal visszatelepítették a farkasokat Svájcba – szabadon, mert hát ’embertelen’ a ketrecben, kerítés mögött tartásuk. A következmény: megeszik a birkákat, teheneket, és kirándulni is veszélyes. Több mint ötven Föld teljes elpusztítására alkalmas nukleáris, vegyi és biológiai fegyvert halmoztunk föl, mintha nem csupán egyetlen egy Földünk volna. Elképesztő túlbiztosítás! (Az Erzsébet híd állítólag tízszeresen van túlbiztosítva, és az is bőven megteszi). A felsoroltak meglehetősen hiányos listája nem más, mint tomboló irracionalizmus a tudástársadalomban! Koromsötétség az ún. felvilágosodás után kétszáz évvel! Ráadásul bárki könnyedén előszámlálhat ennél jóval több és egyéb katasztrofális babonaságot, groteszk önellentmondást, ostoba korhiedelmet.

Noé-effektus

A megoldást analógiákkal világítom meg. Az első analógia, amit Noé-effektusnak neveznék, és amely a bibliai mitologikus-metaforikus történet időszerűsítése[4]. Tudomásul kell vennünk, hogy vannak dolgok, amelyeket nem tudunk ‘meggátolni’. Ilyen a globalizáció – tetszik, nem tetszik –, már régen letaposott minket. És ilyen a digitális kor beköszönte is. Noé nem teremtett rendet a felfordult világban. Amikor tudomására jutott az özönvíz híre, nem gátat épített az özönvíz ellen, mert azt úgyis elsodorta volna az áradat, hanem a meddő siránkozás és panaszkodás helyett hajóépítésnek látott neki. Amikor jött a mindent elsodró tengerár, hajójával a pusztító víz hátára került. Az eleve reménytelen és kudarcra ítélt ellenállás helyett a maga javára fordította a pusztítást. Tehát a hátrányt nem leküzdeni kell, hanem egyenesen előnyünkre fordítani.[5]

Ezen kívül Noé – amíg a többiek semmit sem tettek –,  nem kapkodva, hanem gondosan és körültekintően és hosszasan készült föl (megfelelő hajó építése, állatok párban beterelése, ennivaló raktározása a hajón állatnak embernek, vagyis az özönvíz utáni helyzetre való, előrelátó felkészülés stb.).  A hajón figyelte, hogy mikor áll el az eső, mikorra várható a víz csökkenése, hova sodorja a víz (a megjelenő galamb a zöld ággal a szájában a szárazföld ígérete stb.). Gondosan figyeljünk oda az új, szokatlan jelenségekre, és lássuk meg, hol, mikor kell belenyúlnunk a dolgok menetébe.

Tom Sawyer-effektus

A második analógia, amit Tom Sawyer-effektusnak nevezek, hasonló, de más megközelítésű metafora. Mindnyájan emlékszünk Mark Twain Tom Sawyer kalandjai ifjúsági regényének első és második fejezetére. A nevelő nagynéni az iskolakerülő és csínytevő unokaöccsét a szombati szünetben büntetésül munkára fogja. Kerítést kell festenie, és amikor a fiúnak eszébe jut az aznapra tervezett játék, rászakad az élet reménytelensége. Első kísérlete, hogy ajándékkal rávegye a fekete házi rabszolgát a festésre, a néni ellenőrzésén kudarcot vall. Amikor azonban megjelentek a barátai, és elkezdték gúnyolni, Tom elhitette velük, hogy ez nem munka, hanem kitüntetés. Hamarosan könyörögtek neki, hogy festhessenek, sőt ajándékokat ajánlottak föl, ha átengedi a munkát. Tehát nem ő fizetett a munkáért, ahogy az szokás a nyugati kultúrában, hanem éppen fordítva. A büntetésből még „meg is gazdagodott”. Ráadásul elnyerte nagynénje csodálatát és megbecsülését. A történet tanulsága az, hogy „minden helyzetet lehet más és más oldalról nézni. Ha Tom Sawyer a kerítésfestést haragja felől közelítette volna meg, úgy a munka nehezére esett volna, és barátai gúnyolódása csak növelte volna benne a bosszúságot. Átértelmezésével azonban megváltoztatta a helyzetet, és délutánja másképp alakult. A kérdés tehát az, hogy melyik értelmezés alakítja jobban a valóságot, nem pedig az, hogy mi is az igazság. Hiszen a kerítésfestés ténye mindig ugyanaz, változás csak abban van, én hogyan látom e tényt, hogyan állok hozzá. És ez általában már az én döntésem. Nekem kell eldöntenem, hogyan is viszonyulok a tényekhez, hogyan is értelmezem a helyzetet. Értelmezésemmel nemcsak saját hangulatomat befolyásolom, hanem a dolgok menetét is.”[6] Rá kell eszmélnünk a Tom Sawyer effektusra: létezik más értelmezési modell is, mint amelyikhez hozzászoktunk, vagy végzetesen egyedüli lehetőségnek, kizárólagosnak gondolunk. És bár a Tom Sawyer effektusban a hozzáállásunk a tényekhez megváltoztatja a dolgok természetét, ez nem jelenti azt, hogy az igazság viszonylagos, amint ezt a multikulturális és pluralista társadalmunk tévesen véli. Az emberi élet védelme egyetemes erkölcsi elv. Mind a halálos ítélet, mind annak eltörlése az élet védelme. Az utóbbi esetben úgy gondoljuk, hogy a rossz élet is jobb, mint a nem élet, és valamiféle isteni hozzáállással nem zárjuk ki eleve annak lehetőségét, hogy a gyilkos megváltozik, és jó útra tér.[7] Az igazság nem viszonylagos, de mindig szociokulturálisan létezik. „Egy hajszál a levesben sok, a fejemen kevés” – hangzik a bölcs mondás. Ám a hajszál az mindig hajszál. Az egyik esetben nem szükséges, sőt nem kívánatos, de a másik esetben nagyon is az volna. Az elénk gördülő nehézségeket, fáradságokat, ha önként vállaljuk őket, szórakozássá, kívánatossá és hasznossá tudjuk átfordítani.

A digitalizáció nyelvi következményei

Hasonlóképpen a digitális demenciát se tekintsük katasztrófának, még ha önmagában az is, hanem a Noé-effektus és a Tom Sawyer-effektus mintájára fordítsuk a leküzdhetetlen hátrányt előnyünkre.[8] Ennek példája lehet egy harmadik analógia, amelyik azonban már inkább valódi hasonlóság. Az ókorban sokkal többen tudtak olvasni, mint írni! Erről meg szoktunk feledkezni. Az írás motorikus része nem velünk született, mint a látás, tehát nehezebb begyakorolni, mint az olvasást. A digitális eszközök, köztük a tablet is odavezethet, hogy nem fogunk tudni (kézzel, ceruzával, tollal) írni, de már 3-4 évesen tudhatunk majd olvasni a tablet segítségével, sőt gyorsan megtanulhatunk ‘írni’ is az érintőképernyőn. Ez bizony már óriási haszon! És így tovább. Ezt és ilyeneket kell kidolgoznunk a fenti analogikus metaforák nyomán, nem pedig hebehurgyán ellenezni vagy lelkesedni a digitális lehetőségekért. Többek között nap mint nap új írásos és szóbeli műfajok születnek a szemünk láttára, mégpedig oly gyorsan, hogy képtelenek vagyunk kezelni őket. A régieket az újak szerint elemezzük, az újakat meg a régiek szerint. Mindegyik kudarc, és oktondi következtetésekhez vezet. A régi műfajoknak gondosan utána kell járnunk, milyen körülmények között születtek – nem a maiak között! Az újak esetében viszont latolgatni kell valós kritikával, azaz megkülönböztetni, mi micsoda, hogyan van, miért van stb. A digitális műfajokat illetően nem használható Dionüsziosz Thrax meghatározása és különbségtételei: „A grammatika többnyire a költők és a prózaírók nyelvhasználatából tapasztalati úton szerzett ismeret. Hat része van. Az első a pontos olvasás, kellő tekintettel a prozódiára. A második az előforduló költői fordulatok értelmezése. A harmadik a ritka szavak és történetek megfelelő magyarázata. A negyedik a szavak eredeti jelentésének feltárása. Az ötödik a szabályszerűségek megállapítása. A hatodik a költemények megítélése, valamennyi közül ez a legszebb ebben a művészetben.”[9] Átfordítva a digitális körülményekre az alapeljárásokban viszont nagyon is használható, hiszen elengedhetetlenek az (újféle) tapasztalatra való támaszkodás, a (korszerű) gondosság, az (újszerű) pontosság, a (szokatlan) értelmezés, a (friss) szabályszerűségek. Arra kell átállnunk az oktatásban-nevelésben az óvodától a doktori iskolákig bezárólag, ami „az igazi, a mindennapi, a velünk született képesség a minket körülvevő dolgok ellenállhatatlan kontemplációjára, hogy megadjuk magunkat egy elgondolás figyelmet keltő, megoldást sürgető, kitartó követelésének. Benne van az önkorrekció és a növekedés életbevágó ereje. Az igény a tanulásra, az igazságnak mégoly tévedések útján való megtalálására. Az akarat a tanulásra. Az elégedetlenség a vélemények jelenlegi állapotával.  Ezért döntő, hogy az egyetem a tanulás helye-e vagy a tanításé. A két attitűd kiengesztelhetetlen egymással. A tanulás lázának kell felemészteni azt, aki másokat is meg akar fertőzni a betegséggel. Aki azt hiszi magáról, hogy mindent tud, az nem képes rávenni másokat a tanulásra. A tudás bővülésének, a tudomány fejlődésének akadálya, ha ragaszkodunk egy igazság vagy törvény végleges és tökéletes megformulázásához, ha úgy véljük, hogy a dolgok megszokott volta nem változtatható meg, ha föllép a szokatlan jelenség abszolút elutasítása … Ahhoz, hogy filozófus vagy tudós légy, olyannak kell lenned, mint a kisgyermek, a gyermeki látásnak teljes őszinteségével és  nyíltságával, a gyermek szellemi alkatának teljes fogékonyságával.”[10]

Hagyomány és modernség: skanzen és laptop

 

Új tananyagok, módszerek

Minden tantárgy tankönyveinek, illetve tananyagának átdolgozására volna szükség, de a tanmenetekére és a didaktikáéra is, természetesen az életkornak és a tantárgy természetének megfelelően. Tehát például a tanulók mintegy 95%-ának – akik nem lesznek sem matematikusok, sem fizikusok stb. – olyan irányultságú matematikára, fizikára, stb. tantárgyakra volna szükségük, amelyek a problémamegoldást, a  konfliktuskezelést, a kreativitást, a belátást (insight), az együttműködést a bonum commune érdekében, a személy méltóságát, a kudarctűrést-megbirkózást, a helyzetértelmezést, az önkorrekciót, a megkülönböztető (logikai) képességet, a nézőpontok szétválasztását és szembesítését, azaz a valós kritikát, a be nem csaphatóságot, a nyelvi kifejezőkészséget, illetve kommunikációs képességet, a szolidaritást, a szubszidiaritást, az eszmék, kultúrák, vallások koegzisztenciáját és adott esetben az inkulturáció lehetőségét – nem pedig asszimilációját vagy integrációját (!) –, a hagyományok tiszteletét és az újra való nyitottságot, az odahajlást a másik ember felé (mint az „emberség énekét”), a felelősséggel és erkölccsel harmóniában lévő szabadságot, az esztétikai szépet, a tudományos igazságot és az erkölcsi jót, felvértezést a manipuláció, a propaganda, a médiafikciók és az utópista fikciók ellen, a politikai demokrácia-eszményt mint a különbségek, sőt ellentétek csorbítatlan fenntartásával való harmóniára törekvést, a technical and  vocational skillst célozzák meg. Külön kiemelem ebből a sorból a belátás (insight) képességét, és annak eszközein belül is a következőket: nonverbális kommunikációs készség (tekintet, mimika értelmezésének megtanulása; a nőknek ez jobban megy, viszont az sms, e-mail, chatting stb. miatt ez még jobban visszaszorul, pedig férfi-nő viszony e nélkül tönkremegy, sőt ki sem alakul); az identitás (a mai fiataloknál a lányoknak nincs fogalmuk, mi az, hogy nő, mi az, hogy férfi, a fiúknak pedig nincs fogalmuk, mi az, hogy nő, mi az, hogy férfi); a konfliktusokban általában látjuk, hogy hol áll a másik, és hol mi, de nem tudjuk elmagyarázni a másiknak a lépéseket, ti. hogy netán mi is ott álltunk, ahol a másik, és hogy jutottunk ide, ahol most vagyunk, mert akkor jönne létre a megértés.[11] A tananyag ugyanis 5-10 évenként feleződik, mármint elavul, de problémák, konfliktusok stb. mindig lesznek, legföljebb még nem tudjuk, hogy mik; belátásra stb. mindig minden élethelyzetben szükség lesz.

Digitális didaktika, pedagógia

A gazdaságkorban minden a haszonra játszik rá. Ez ellen sem tudunk küzdeni. Csináljuk meg a a digitális eszközök didaktikáját, pedagógiáját stb.! Az eszközök ára folytonosan csökken, a lehetőségek pedig folytonosan nőnek. Még a számítógépes-projektoros vetítés didaktikája sincs kidolgozva, pedig úton-útfélen használjuk. A ‘prezentáció’ el van terjedve, ám az a tapasztalatom, hogy az egyik prezentáció rosszabb, mint a másik. Mind vizuális, mind kognitív szempontból zavarosak. Olyanok, mintha tankkal művelnénk meg a háztáji kiskerteket! Minden lehetőséget bevetünk, amitől a lényeg elveszik. Több a kár, mint a haszon. A divat azonban nagy úr! A divatmajmolás nem új a nap alatt, csak éppen a módja, az eszközei újak. Olyanok a számítógépes vetítések, mint amikor Mária-Antoinette mindenféle magokkal, citrommal stb. teleszórt szamártejben fürdött, de teljesen felöltözve ült bele ebbe a trutymóba a szemérem miatt, pontosabban az álszemérem miatt. Gondoljunk csak bele, még hány és hány területen viselkedünk hasonló oktondisággal!

Mivel a digitális kor gazdaságkor is egyben, az oktatás üzletté és szolgáltatássá vált. Rá kell ébrednünk, és egyszerűen és váratlanul száznyolcvan fokos szögben kell fordulnunk. Az oktatás nevelés is egyben, a nevelés pedig hivatás és szolgálat. Mint ilyen ‘haszontalan’, akárcsak a művészetek. Csakhogy ezek nélkül nincs ép, egészséges személyiség, hanem pusztán a Huxley-i Szép új világ vegetáló delta mínuszai. „Minden zeneszerző és művész szellemi táplálékot állít elő: egyesek csípős előételeket, mások nagy darab húsokat, ismét mások finom süteményeket készítenek. Én sohasem akartam mást, mint jó kenyeret sütni, mert az minden egészséges táplálék szimbóluma; és azt hiszem, a zene célja elsősorban az, hogy ezzel az egészséges táplálékkal lássa el az embereket, akiknek erre szükségük van.”[12] Jó kenyeret lehet sütni nem csak hagyományos, fával fűtött kemencében, hanem mikrohullámú sütőben is – tessék kitalálni tapasztalati úton, hogyan! Netán másfajta kenyeret, de jó ízűt!

Változás

Mivel a technika gyorsan változik, mire kidolgozzuk az új eszköz didaktikáját, már az is könnyen elavulttá válik. A folytonos eszközváltást folytonos módszerváltásnak kell követnie – amihez egyrészt hozzá kell edződnünk, másrészt szembe kell néznünk a dolog reménytelenségével és folytonos kudarcával. Mégsem szabad engednünk médiakultúránk kísértésének, hogy az oktatást-nevelést felcseréljük a propagandával és a manipulációval. Az oktatás-nevelés hosszadalmas és bizonytalan kimenetelű, értelmi meggyőzésen alapul, és a személyiségfejlődést szolgálja. Sikerről tehát sohasem beszélhetünk, legföljebb eredményről. A propaganda célja ezzel szemben a gyors és biztos siker, hogy az egyén irracionálisan ragaszkodjék olyan cselekvésfolyamathoz, amelyik visszafordíthatatlan („öljük meg, romboljuk le stb., mert ő az oka minden bajunknak”). A propaganda a gyűlölet, a kisebbrendűségi érzés és az irigység emberi hajlamával manipulál. A manipuláció alattomos befolyásolás, ahol a valódi cél el van rejtve, a célszemély nincs tisztában azzal, hogy a cél a másik önző haszna[13]. A tanításban a pedagógus-tanuló, illetve a szülő-gyermek kommunikációs szerep miatt eleve és folyamatosan tisztában vannak a szereplők az alapcéllal, ami a személyiség testi-lelki-szellemi kibontakozása.

Együttérzés, szeretetnyelv

Ezért a Noé-effektus, a Tom Sawyer-effektus és az el nem avuló ismeretek, készségek és képességek általános emberi alapjának kell biztonságosnak lenni. Ez pedig a kommunikáció bahtyini felfogása, amelyben a nyelv a személy szükségszerű megnyílásának az emberre jellemző kizárólagos sajátja. Bahtyin szerint a nyelv valójában a gondolkodó és kreatívan cselekvő személyek párbeszéde. A párbeszédben nem az Én szól az Énről, hanem az Én a Teről szól, és az egészséges személyiség a Tere feszülve alakul ki, hozzá is rendelődik (Bahtyin 1985, 21). A párbeszéd kérlelhetetlenül a magunk abszolút feláldozásához és a másik iránti irgalmassághoz vezet (vö. Hirschkop 1999/2002:  197-198). Ezért Bahtyin úgy vélte, hogy a nyelv struktúrája a keresztény etikát tükrözi. Nem szükséges elvontan érvelni a keresztény nézőpont mellett, csupán ki kell mutatni, hogyan működik a nyelv. Az együttérzés és a szeretet lesz a hatékony kommunikáció, és mint ilyen elsődleges jelentőségű. Az egyetemes igazság  igazolása és értelmezése történik meg az adott szociokulturális, gazdasági, politikai körülmények között lezajló párbeszédben.[14] Ebben a párbeszédben a megszólítás a személyiség legbensejéből, „zsigereiből”, más metaforával „szívéből” forrásozó szeretet. Az ilyen megszólításra a válasz szintén a legmélyünkről, a zsigereinkkből, a szívünkből jövő, odahajló megnyílás lehet.[15] Ebben a viszonylatban nem félnék a digitális eszközök okozta nyelvi szegénységtől. Minden nyelv kitermeli magából azt, amire a nyelvet beszélőknek szükségük van. A digitális eszközök egyfajta nyelvi szegénységet, leegyszerűsítést, mert a dolog technikai természetéből adódóan arra van szükség. De a zsigeri szeretet nagyon árnyalt, nagyon gazdag, kreatív nyelvet igényel, sőt egyenesen költői nyelvhasználatot, az imádság és a szerelem nyelvét.

A digitális környezetben forgolódó gyerekhez, fiatalhoz, felnőtthöz is tehát oda kell hajolni közvetlenül személyes, a legbensőnkből fakadó szeretetteljes kapcsolatban. Az 1990-es években a e-learning kezdetén már rájöttek, hogy évenként, félévenként az egymással kizárólag a neten érintkező egyetemi-főiskolai hallgatóakat és tanárokat személyes találkozóra kell összehívni legalább egy-két napra. A tanulás élő dinamizmusa ezt megköveteli. Csakis így jön létre az ismeretek ajándékozásának az egész embert átjáró biztonsága. Amit adunk, a mindig színes, tarka, sok szempontú, többszólamú harmónia és kritikusan kezelt gazdagság.[16] A digitális kor intenzíven hozzásegíthet annak a nevelési eszménynek az eléréséhez, ami a csorbítatlan ellentétek harmóniája. Az egyetlen hang zsarnokság. A sok rendezetlen hang anarchia. A harmónia az, amikor minden egyes hang megmarad annak, ami, de egymással összerendeződnek. Erre lesz igény. Éppen a szélsőségesen nagy veszélyeztetettség miatt szélsőségesen nagy a biztonságigény a fiatalokban. A létezés biztonságának igénye akkor is, ha nincs gazdasági válság. Ezt pedig a digitális eszközök mellé helyezett, netán visszahelyezett, legbensőbb emberségünkből kilépő, személyes érintés biztosítja. Visszajutottunk oda, amire már Leibniz figyelmeztetett a hagyományos olvasást illetően: Mindenki ügyeljen arra, nehogy a betűk látványa elvonja a figyelmünket a(z általuk közölt) dolgokról, hanem ellenkezőleg. A dolgok legmélyére vezessenek.”[17] Nehogy a digitális eszközök elvonják figyelmünket az általuk közölt valós ismeretektől, hanem ellenkezőleg. Egyre tovább vezessenek a dolgok legmélyére, a tudásnak korábban elképzelhetetlen magaslataira. Az emberség legmélyére, és az emberség  legmagasabbjára.

 


[1] Digitale  Demenz. Wie wir uns und unsere Kinder um den Verstand bringen. ISBN 978-3-426-27603-7. L. Zeit-Fragen. 20/46.  2012. okt. 29. 7-8.

[2] Cicero: A szónokról. 86. ill. 65-86 és 3.

[3] L. Zeit-Fragen. 18/9. 2010. március 1. 1.

[4] Gen. 6,1 – 8, 22).

[5] Csébfalvi Károly matematikus, az első magyar ipari számítóközpont megalapítója nyomán, szóbeli értesülés.

[6] Anselm Grün OSB, a frankfurti tőzsde tanácsadója nyomán.

[7] Gör. metanoia, lat. conversio.

[8] Olofson Placid OSB magyar-német szakos tanár által megfogalmazott túlélés négy szabálya itt is alkalmazható, sőt ezen írás  összefoglalójának is tekinthető: 1. … nem szabad dramatizálni …; 2. Az öröm szükséges …; 3. Nem vagyunk tökéletesek, de itt és most kell megmutatnunk, hogy különbek vagyunk rabtartóinknál … ; 4. … akinek van hová kapaszkodnia, annak könnyebb … (Ézsiás Erzsébet: Olofsson Placid atya élete. 2. kiad. Budapest: papirusz book, 2004. 104-105).

[9] Adamik Tamás fordítása.

[10] Ch. S. Peirce (a jelen szerző fordítása). Vö. „Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermek, nem mentek be a mennyek országába” (Mt 18, 3; 19, 14; Mk 10, 15; Lk 18, 17).‏

[11] Ez utóbbi ‘technikát’  tudomásom szerint Newman bíboros találta ki.

[12] Kodály Zoltán.

[13] A Tom Sawyer-effektus nem manipuláció, mert a kerítésfestésre rászedett gyerekek előtt világos, hogy Tom büntetése a kerítésfestés, és Tom haszna, ha helyette dolgoznak, és ajándékokat adnak neki.

[14] L. Hirschkop 1999/2002: Mihail Bakhtin. An Aesthetic for Democracy. Oxford Unversity Press. Oxford – New York.197-1998, s tb. Vö. még Buber és Ebner perszonalizmusával, és a korábbi,  tertulliánusi személy fogalmával.

[15] Vö. a gör. splankhnidzó – „zsigeri könyörület gyakorol, a legmélyebben megszánja” – magyarul megesik a szíve rajta (Mt 14,14; Mk 6, 34; prof. dr. Nemeshegyi Péter SJ nyomán). L. még Benedekregula (Kr. u. 6. sz.). Prol. 1: Ausculta, o filii, praecepta magistri et inclina aurem cordis tui …”,,„Hallgasd meg, ó fiam, a mester parancsát, és nyisd meg szíved ajtaját” –  azaz nyílj ki, nyisd ki a füled, hajolj oda, és fordítsd legbensőbb érzéseiden.

[16] Az Ex corde ecclesiae nyomán.

[17] „Nemo autem vereri debet ne characterum contemplatio nos a rebus abducat, imo contra ad intima rerum ducet.”

2 Replies to “A Noé-effektusról, a Tom Sawyer-effektusról és az el nem avuló ismeretekről a digitális korban”

  1. Bencze tanár úr gondolatai magávalragadóak.

  2. A mai PR kommunikacio 8 szori ismetlesben latja az adott uzenet felfogasanak minimalis hatekonysagat. Erdemes lenne mind ezen magvas gondolatokat civilek szamara is szimplifikalva szeles korben sulykolni. (Cartagot el kell pusztitani.
    Letezik nagyon jo vizualis elektronikus prezentacio, olyan is ami a masik felrol, vagy hozza szol, igaz ezek viszonylag szuk korben – korhoz szolnak vagy publikaltak

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x