Skip to main content

Nyelvpolitika Vietnamban

Lénárt István - 2012. 12. 04.

A vietnami nyelv, nyelvjárások

A vietnami az ausztro-ázsiai nyelvcsaládba tartozó tonális, monoszillabikus, izoláló típusú nyelv. A magánhangzók (és a kettőshangzók, hármashangzók) központi jelentőséggel bírnak, ugyanakkor a nyelv grammatikája viszonylag egyszerű, főnév- és igeragozás nélküli.  Az igeidők a múlt vagy jövő időt jelző partikula beillesztésével, illetve ezek elhagyásával jelölhetők. Az európai – indoeurópai, szláv – nyelveket beszélők számára a vietnami elsajátítása szempontjából a legnagyobb nehézséget általában a kiejtés (a hat különböző tónus megértésbeli elkülönítése és azok reprodukálása), valamint a személyes névmások szerepéhez hasonló funkcióval bíró, bonyolult, a társadalmi-hierarchikus viszonyokat visszatükröző megszólítási rendszer megértése és következetes alkalmazásának megtanulása okozza.

A vietnami nyelv anyanyelvi beszélőinek száma mintegy 81 millió fő (Wikipedia, 2012). A nyelvhasználók földrajzi elhelyezkedés szempontjából döntően az Indokínai-félszigeten elhelyezkedő Vietnami Szocialista Köztársaság területén élnek, a 89 milliós ország lakossága kb. 87%-ának (77 millió fő) anyanyelve a vietnami. Az országhatárokon kívül a világ számos pontján szétszóródva él további jelentős nagyságú, mintegy 4 millió fős anyanyelvi közösség. Anyanyelvi beszélőket találunk Európában, Észak-Amerikában, Ausztráliában, Afrikában és Ázsia számos országában is.

A vietnami az ausztro-ázsiai nyelvcsalád legnagyobb nyelve, használóinak száma messze meghaladja a többi ausztro-ázsiai nyelvet beszélő összesített értékét.  Az említett nyelvcsaládon belül a mon-khmer csoportba sorolható, amely az ausztro-ázsiai nyelvcsalád legjelentősebb részcsoportját alkotja, a kisebb munda és nikobári nyelveket magába foglaló ágak mellett (Crystal, 2003). Megjegyezzük, hogy az ausztro-ázsiai nyelvcsalád tagjainak pontos meghatározása számos problémát vet fel, így a szakirodalomban a vietnami nyelv rokonsága tekintetében alternatív álláspontokat is olvashatunk. Ennek hátterében nem utolsó sorban az a tény áll, hogy a vietnami nyelv írásképében hosszú ideig a kínai jelekre támaszkodott – egészen a 17. századig, a latin ábécé alapú ún. Quc ng (nemzetnyelv) megalkotásának időpontjáig.

Az észak-déli irányban igen hosszan, mintegy 1650 kilométeren elnyúló ország 3 főbb regionális nyelvváltozatra tagolható (Dung&Thuy, 1994), az északi (Hanoi központtal), a déli (korábbi Saigon, ma Ho Chi Minh város és környéke), valamint a közép-vietnami (a korábbi főváros, Hue és a környező területek) dialektusra. A legjelentősebb eltérések a fonetika és a – főként a hétköznapi életet érintő – szókincs területén érhetők tetten, míg a grammatika és az íráskép az ország teljes területén azonos.

A dialektusok használói között apróbb megértésbeli problémák (főként a szókincs egyes eltérő elemei, illetve a néhány egyszerűbb fonetikai különbözőség okán) adódhatnak, de általánosságban elmondható, hogy a vietnami nyelv homogén, az eltérő területen élő nyelvhasználók kölcsönösen jól megértik egymást.

A vietnami nyelvjárások egymásra hatásának tendenciáit elemezve Khang (Khang, 2010) megállapítja, hogy az országon belüli erősödő népességmozgások következtében megfigyelhető a déli, északi és közép-vietnami dialektusok interferenciája. Az ország gazdaságának fejlődésével, az egy főre jutó jövedelem emelkedésével a lakosság utazási kedve is megnőtt, mind szabadidős, turisztikai, mind jövedelemszerző jelleggel. Ez utóbbi esetén az észak-dél irányú mozgások erősödését figyelhetjük meg, hiszen az ország gazdasági motorja a déli nagyváros, Saigon (mai nevén Ho Si Minh város). Sokan utaznak ide munkaszerzési céllal, egyre többen ingáznak is a közeli területekről (Saigon lakossága szerény becslések szerint is 8-9 millió fő). Mindezt kiegészítik az iparosodással és a globalizációval együtt járó általános urbanizációs tendenciák is.

A tömegtájékoztatási eszközökben – rádió- és televízióműsorokban – mind a három nagyobb nyelvjárás megjelenik, így a lakosság bizonyosan találkozik ezek sajátos fonetikai, lexikai, mondatszerkesztési jelenségeivel. Könnyen felismerhetők, elkülöníthetők tehát e nyelvjárások, a nyelvhasználók pedig sok esetben vegyítik e dialektusok lexikális elemeit, akár tonális jellemzőit, állandósult szókapcsolatait is. A fentiekre két példát közlünk Khang alapján, illetve saját megjegyzésekkel kiegészítve.

A hanoi dialektus szerint, „be-” jelentésű vô szót a déli nyelvjárásban a dô helyettesíti. Az v és a d betűk által jelölt hangok szabályszerűen helyettesítik egymást, azonos szavakban szókezdő v-t északon általában v-hangnak ejtik és v-betűvel jelölik, míg délen ugyanebben a fonotaktikai helyzetben d-t írnak és j-hangot ejtenek. A főként az italozásnál használatos, illetve ivásra buzdító szó ma már egységesen, egész Vietnam területén a déli dialektus szerinti változatban használt, feltehetően részben abból az okból is, hogy a déli országrészben a korábbiakban jellemzőbb volt az alkoholfogyasztás és a közös, társasági italozás. Másik példaként említjük a „sertéshús” jelentésű, délen tht heo, északon tht ln szószerkezetet. Általános tendencia a déli változat alkalmazásának terjedése, és bár használata még mindig nem szorította ki teljesen az északi tht ln kifejezést, a nyelhasználók érzékelhetően egyre nagyobb gyakorisággal részesítik előnyben a déli változatot.

Kisebbségi és idegen nyelvek

A vietnami nyelvpolitika néhány aktuális kérdésének áttekintésekor egyrészt fontosnak tartjuk az ország sorsát, külkapcsolatait, gazdaságát, kereskedelmét, kultúráját és nyelvét is jelentősen befolyásoló szomszédos Kínához fűződő több ezer éves viszony tárgyalását, másrészt az ország nyelvpolitikájának kialakítása szempontjából meghatározó nyelvi-etnikai kisebbségek rövid bemutatását.

Beszédes adat a vietnami nyelvben található kínai jövevényszók aránya, amelyet a különböző források (Vietnamese language) egymástól némileg eltérően, átlagosan körülbelül 60-70%-ra tesznek. Vietnam ezeréves kínai uralma alatt (Kína i.sz. 111-ben annektálta a mai Észak-Vietnam területét, majd kisebb megszakításokkal kb. 1000 évig uralma alatt tartotta azt) a vietnami nép, amely már az időszámításunk előtti 4. évezredben saját nyelvvel rendelkezett, a kínai nyelvet használta – legalább is, ami az írásbeliséget és a hivatalos és államigazgatási nyelvhasználatot illeti. A 13. században a kínai karakterekre támaszkodva megszületik a kínainál lényegesen egyszerűbb vietnami transzkripció, az ún. Ch nôm. Bár ezen átírási rendszer használata jórészt az elit szűk körének írásbeli kommunikációjára korlátozódik, mégis jelentős lépés az irodalmi, illetve az önálló írásbeliséggel rendelkező vietnami nyelv kialakulásához vezető úton.

A kínai kanjikra támaszkodó, szójelölő Ch nôm egészen a 20. század közepéig fennmaradt, de használata nem vált általánossá. Ezzel ellentétben a Quc ng, melyet a francia jezsuita misszionárius, Alexandre de Rhodes dolgozott ki a 17. században, valóban „nemzetegyesítő” nyelvvé vált (a Quc ng terminus szó szerinti fordítása: nemzeti nyelv). A latin ábécére támaszkodó jelrendszer használata egyszerű, a latin karaktereket diakritikus mellékjelekkel kiegészítő írásmód 5 mellékjellel különbözteti meg az eltérő tónusokat (a hatodik tónust a mellékjel hiánya jelzi), illetve további 4 mellékjelet alkalmaz egyéb hangok elkülönítésére. A Quc ng a mai napig a vietnami nyelvet beszélő, írástudó lakosság körében teljes körűen használt jelölési rendszer.

Érdekes megjegyezni, hogy az ezeréves kínai fennhatóság mellett a vietnami nyelvet a legnagyobb erővel a francia, az angol (amerikai) és az orosz nyelv befolyásolta – legalább is nyelvpolitikai, valamint idegennyelv-oktatási vonatkozásban feltétlenül. Nem véletlen, hiszen miután az első francia misszionárius, Alexandre de Rhodes az 1620-as években a mai Vietnam területére érkezett, megkezdődött az ország vallási-kulturális értelemben vett gyarmatosítása (vagy legalább is erőteljes befolyásolása), amelyet valós – államigazgatási-katonai – gyarmatosítás követett. 1887-hez köthető Francia Indokína megalakulása, amely az 1945-ös vietnami függetlenség kikiáltásáig, illetve a végső katonai győzelem vietnami oldalról való kiharcolásáig (1954, Điện Biên Phủ-i csata) fennmaradt. A francia gyarmati korszak hatásai a mai napig erőteljesen érzékelhetők Vietnam építészetében, államigazgatásában, kultúrájában, nyelvében. Az idősebb generációk tagjai még beszélnek franciául, a mai vietnami nyelv számos jövevényszava a francia nyelvből ered (erre csak néhány példa: mi/chemise/ing, a ti sô/artichaut/articsókaghi ta/guitare/gitár, o-tô-buýt/autobus/autóbusz).

Terjedelmi korlátok okán itt csak említés szintjén – a lentiekben némileg bővebben – foglalkozunk az Egyesült Államok és a Szovjetunió (később Oroszország) és Vietnam politikai, katonai és kulturális egymásra hatása kapcsán megfigyelhető nyelvi jelenségekkel, kiemelve a talán leginkább tetten érhetőt: a lakosság idegennyelv tanulási tendenciáit. Ahogy Sue Wright kimutatja: az idegennyelv-oktatás vietnami történetét vizsgálva elmondható, hogy az ország esetén az idegennyelv-oktatásra a hirtelen változások és a közvetlen ok-okozati összefüggések jellemzők (Sue Wright, 2002). Nem foglalkozunk részletesebben az 1955-1975 közötti amerikai-vietnami háború, illeve a globalizációs tendenciák, valamint a szovjet-vietnami kapcsolatok alakulásának a vietnami nyelvre gyakorolt hatásaival, de megemlítjük, hogy a francia nyelv helyét a 21. század elejére mind a média, mind a divat, a számítástechnika, mind az üzleti élet tekintetében az angol vette át.

Az idegen nyelvek mellett a vietnami nyelvpolitika fontos problémakörét jelenti a kisebbségi nyelvek helyzetének kérdése. Az ország 87%-át alkotó kinh nemzetiség a nemzeti nyelv anyanyelvi beszélőközösségének tekinthető. Összességben 54 kisebbség él az országhatárokon belül, sajátos hagyományokkal, szokásokkal és önálló anyanyelvvel. Ezen nyelvek egy része rendelkezik írásbeliségel, míg másokról ez nem mondható el.  A kisebbségi nyelvek számával, írásbeliségével, osztályozásával a következő fejezetben foglalkozunk részletesebben.

Nyelvpolitika, kisebbségek

A Dang Nghiem Van, Chu Thai Son, Luu Hung szerzőhármas által megjelentetett, Vietnam Etnikumai című könyv ([Van, Son & Hung, 2010) a 1999-es vietnami népszámlálás adataira támaszkodva felsorolja, valamint négyes tematika (élőhely, életkörülmények, társadalmi és családi kapcsolatok, spiritualitás) mentén bemutatja a Vietnam területén élő 54 etnikumot. A kisebbségek összesen 5 nyelvcsalád 8 nyelvi csoportjába sorolhatók, az alábbiak szerint (ld. 1. számú táblázat).

A vietnami nyelvpolitika jórészt a kisebbségpolitika részterületeként jelenik meg a szakirodalomban. Mind a koncepcióalkotás, mind annak valóságba ültetése során a nyelvi kisebbségek vagy a nyelvi jogok szóhasználat szinte teljes hiányával találkozunk – mintha tabu szavak lennének ezek. Érdekes, hogy a vietnami felsőoktatási rendszerben például számos tanegység foglalkozik nyelvpolitikával és nyelvi tervezéssel, ám ezek jellemzően a kisebbségi tanulmányok részét képezik. A Hanoi Társadalom- és Bölcsészettudományi Egyetem Nyelvészeti Doktori programjának hallgatói két stúdium keretében találkozhatnak nyelvpolitikai és nyelvi tervezési tematikájú tanegységekkel. Az egyike ezeknek a „Kisebbségi kultúra, nyelvpolitika és nyelvi tervezés”, a másik a „Kisebbségek aktuális kérdései” című tárgy. A program a tanegységek elnevezéseiben mindkét esetben az „etnikumok”, „etnikai kisebbségek” (các dân tc thiu s) terminust használja.

Nyelvcsalád Nyelvcsoport Nyelvcsoporton belüli etnikumok (nyelvek) száma Összesen:
1. Ausztoázsiai 25
Viet-Muong 4
Mon-khmer 21
2. Ausztronéziai 5
Maláj-polinéz 5
3. Thai-kadai 12
Thai 8
Kadai 4
4. Sino-tibeti 9
Kínai 3
Tibeti-burmai 6
5. Hmong-dao 3
Hmong-dao 3
Összesen: 54
  1. 1. sz. táblázat: Vietnam kisebbségi nyelvei

Ugyanakkor, a de facto nyelvpolitika számos lépést tesz a kisebbségi nyelvek védelmében. Az utóbbi évtizedekben – különösen az 1986-os gazdasági átalakulási folyamatok és a piacgazdasági orientációjú szocializmus kiépítésének megkezdését követően – kormányzati célkitűzésként jelenik meg a vietnami kisebbségek kultúrájának, szokásainak, irodalmának, nyelvének megőrzése és azok védelme. Ennek egyik leglátványosabb példája talán a Chăm kultúra támogatása, bizonyos tekintetben részleges újjáélesztése, melynek keretében számos dél-vietnami Chăm pagodát és egyéb épületet restauráltak. Nem véletlen, hogy a Mỹ Sơn városában található Chăm épületegyüttes felkerült a világörökség részeként nyilván tartott helyszínek listájára.

A kisebbségi nyelvek megőrzését, az anyanyelv elsajátítását is számos kormányzati program célozta meg, ahogy több intézmény feladatkörében megtalálhatók ezek a törekvések. A 134-es és 135-ös program célkitűzései szerint például a kormány a szegénység felszámolását tűzte zászlójára, ennek keretében a lakosság ivóvíz-ellátását, termőföldhöz jutását támogatta, de ugyanezen programokban jelentek meg az etnikumok tagjainak képzését, humán tőkéjének fejlesztését célzó részprogramok is. A kisebbségek számára a kormányzat e programokkal és számos egyéb intézkedéssel teszi lehetővé, sőt a kommunikáció szintjén támogatja is a kisebbségi anyanyelv-oktatását. Ugyanakkor a gyakorlat lényegesen eltér a jogalkotás által kinyilvánított, megvalósítani kívánt céloktól: az iskolák nagy részében hiányzik a megfelelő számú és felkészültségű tanár.

A kisebbségi jogok – így a nyelvi jogok – elméletileg alkotmányos szinten biztosítottak a Vietnami Szocialista Köztársaságban, következésképp a Vietnami Kommunista Párt tagjai is kikerülhetnek a kisebbségek köréből. A Nemzetgyűlés tagjainak 16,7%-a kisebbségi képviselő (2010), a Nemzetgyűlés Kisebbségi Tanácsa pedig a kisebbségi célkitűzések tartományi, kerületi és helyi végrehajtását ellenőrző kormányzati szervnek tekinthető.

Az említett kormányzati szervek céljai között szerepel a kisebbségi és a többségi kinh nyelv státusa egyenlőségének biztosítása, az kisebbségi nyelvek általános iskolai oktatásának támogatása, a kisebbségek tagjainak képzése, felsőoktatási részvételi arányuk növelése, valamint az írásbeliséggel nem rendelkező kisebbségi nyelvek esetén új írásrendszerek kialakítása. E programok keretében számos kisebbséginyelvtanár-képzés valósult meg, valamint néhány kisebbségi nyelv (Tāy-Nūng, Hmông, Thái, Êdê és Gia Rai) írásrendszerét is létrehozták. Említésre érdemes továbbá néhány kisebbség népmeséinek, népdalainak összegyűjtése, egyes esetekben publikálása is. Ugyanakkor a jogi szabályozás során írásba foglalt, illetve a kormányzat által kitűzött célok megvalósítása kapcsán elmondható, hogy azok általánosságban igen alacsony hatásfokúak, a kisebbségi anyanyelv-oktatásban jelentős szakemberhiányt tapasztalunk, és a helyi népi bizottságok jellemzően kevéssé motiváltak a jogi szabályozás során megfogalmazott célok valóságba ültetése terén.

Néhány aktuális nyelvpolitikai kérdés Vietnamban

Az alábbiakban jórészt Ton (2010) és Khang (2010) nyelvpolitikai témájú cikkei alapján mutatjuk be a vietnami nyelvpolitika néhány aktuális kérdését, esetenként saját tapasztalattal, véleménnyel kiegészítve azokat. Megjegyezzük, hogy a Vietnami Társadalomtudományi Akadémia Nyelvészeti Intézete által rendelkezésünkre bocsátott, említett cikkek az elérhető legfrissebb szakirodalmat jelentik, melyeket – lévén csak vietnami nyelven álltak rendelkezésre – magunk fordíttattunk le. Az Nyelvészeti Intézet további, szóbeli tájékoztatása alapján az Intézet 2010-ben jelentős, a vietnami nyelvpolitikát komplex módon áttekintő elemzés megvalósítását kezdte meg, melynek – bár többszáz oldalas kézirata már elkészült – részletei nem publikusak. Ezek kizárólag a dokumentum kormányzati elfogadását követően válnak majd elérhetővé.

Ton szerint Vietnamban körülbelül 100 db kisebbségi nyelvet/dialektust különböztethetünk meg, annak ellenére, hogy a legnagyobb kinh etnikum mellett általában 53 kisebbségről beszél a szakirodalom. A szerző Pham Duc Duong nyelvészprofesszort idézve megjegyzi: Vietnam nyelvészeti szempontból egy miniatűr Délkelet-Ázsiának tekinthető, ahol a jelentősebb nyelvcsaládok és etnikumok mind megtalálhatók. Az 53 kisebbségi nyelvből Ton szerint 23 esetén mutatható ki rokonság a vietnami nyelvvel. Huszonhét nyelv nem rendelkezik írott változattal, míg a fennmaradó 26 igen. Vietnam tehát összességében soknyelvű országnak tekinthető, melyben a nyelvek beszélők száma szerinti megoszlása az alábbi értékeket mutatja.

Beszélők száma Kisebbségek/nyelvek száma
Több mint 1 millió fő 1 db (a kinh etnikum nyelve, a lakosság 87%-a, mintegy 77m fő beszéli)
Kb. 1 millió fő 2 db (thai és tay nyelvek)
kb. 500 ezer fő 5 db
kb. 100 ezer fő 5 db
50 -100 ezer fő 9 db
Kevesebb, mint 50 ezer fő 33 db
Legfeljebb néhány tízezer fő a fennmaradó nyelvek (a szerző további 13 db-ot sorol fel)
  1. 2. sz. táblázat:  A Vietnamban megtalálható nyelvek megoszlása beszélők száma szerint

Vietnam egyetlen hivatalos nyelve a vietnami, ezt használják az államigazgatásban és a hivatalos kommunikációban. A kisebbségi nyelvekről megállapítható, hogy azok mindegyike izoláló, monoszillabikus, tonális nyelv, következésképp számos nyelvtani és fonológiai egyezést fedezhetünk fel e nyelvek vizsgálatakor (a fentiek sok szempontból megkönnyítik, illetve megkönnyíthetik a nyelvpolitikai tevékenységet). A nemzeti nyelv, a vietnami mellett néhány nyelv regionális szerepet tölt be (pl.: Tāy, Thái, Êdê, Chăm), míg mások a családi élet és a mindennapi kommunikáció eszközei maradnak.

A vietnami nyelvpolitika az általános gazdasági-társadalmi tervezés gyakorlatához igazodva jelenleg a 2011-2020 közötti időszakra vonatkozóan fogalmaz meg nyelvpolitikai célokat, illetve vázolja az ezek eléréséhez szükséges javasolt kormányzati lépéseket. Ton szerint Vietnam a többnyelvűség fenntartása mellett alapvetően kétnyelvű formák támogatásában érdekelt. A kétnyelvűség 4 kiemelten támogatandó formája:

1.Vietnami + nemzetközi nyelv

A Vietnam teljes területén használt, nemzeti nyelvként funkcionáló vietnami, valamint egy, a nemzetközi kommunikáció szempontjából kiemelt nyelv. Ez utóbbit a szerző az angollal azonosítja, megemlítve, hogy az angol primátusa mellett más nemzetközi nyelvek is elfoglalhatják ezt a pozíciót.

2. Vietnami + kisebbségi nyelv

A nyelvhasználó az anyanyelve (kisebbségi nyelv) mellett a nemzeti nyelvet, a vietnamit is elsajátítja.

3. Regionális nyelv + kisebbségi nyelv

4. Vietnami és regionális nyelv

A kormányzati célkitűzés tehát két nyelv elsajátításának támogatása kell, hogy legyen. Optimális esetben az anyanyelv mellett minden állampolgárnak folyékonyan kell beszélnie legalább egy további nyelven, ezzel megkönnyítve a munkahelyi és egyéb kommunikációt. A nemzetközi nyelvek – így különösen az angol – növekvő fontosságára és gyakorlati hasznára, valamint Vietnam erősödő nemzetközi integrációs törekvéseire való tekintettel a szerző nem tagadja további nemzetközi nyelv, nyelvek megtanulásának hasznosságát sem.

A vietnami nyelvpolitikai tevékenység egyik fontos célkitűzése a kétnyelvűség támogatása, valamint a kiegyensúlyozatlan állapot egyensúlyi állapottá alakítása. A fent említett 4 kétnyelvűségi forma 1. és 2. esetének kiemelt fontosságot tulajdonít az a szerző: az 1. esetben a cél, hogy a vietnami anyanyelvűek között a nemzetközi (angol) nyelv általánosan ismertté váljon, míg a 2. esetben a kisebbségi nyelvek beszélőinek minél nagyobb részarányát kívánják megismertetni a vietnami nyelvvel.

Ton javaslatot tesz továbbá az egyes nagyobb régiók kiemelt nyelvpolitikai kezelésére, tekintetbe véve a nagyobb vietnami területek sajátos kulturális, nyelvi, topográfiai, történelmi és egyéb sajátosságait. Ezen régiók között példaként említi a Mekong-delta vidékét, a hegyvidéki területeket, a közép-vietnami régiót és számos egyéb, nagyobb területi egységet. Megjegyzi továbbá, hogy a kétnyelvűséget a köztisztviselők, hivatalnokok, vezetők között kötelező alapkövetelménnyé emelné a kisebbségek által lakott területeken.

A szerző a vietnami nyelvpolitikai gyakorlatot összegzően, illetve néhány javaslatot megfogalmazva elmondja, hogy a nyelvpolitika lehetőséget kell, hogy biztosítson az országban használt összes nyelv szabad használatára, mind az oktatásban, a társadalmi élet különböző helyszínein, a tömegtájékoztatásban, mind a hétköznapi kommunikációban. Ugyanakkor, a vietnamit mint közös nemzeti nyelvet továbbra is kiemelten kell kezelni, különös tekintettel arra a célkitűzésre, hogy a kisebbségek tagjainak magasabb részaránya beszéljen, írjon és olvasson a nemzeti nyelven. Ehhez a nyelvtanárképzés fejlesztése és támogatása is elengedhetetlen.

Ton külön kategóriaként említve az értelmiségiek társadalmi rétegét megjegyzi: az értelmiségiek közé sorolható állampolgárok legalább egy nemzetközi nyelvet folyékonyan kell, hogy beszéljenek, ez pedig lehetőség szerint az angol legyen. A kisebbségek esetén fontos cél a nyelvtanárképzés fejlesztésén túl a kihalás szélén álló kisebbségi nyelvek megőrzése, valamint az írásbeliséggel nem rendelkező nyelvek írásrendszerének kialakítása (e tekintetben számos biztató eredményt ért el a vietnami kormányzat).

Az állami szerepvállalás további fontos feladataként fogalmazza meg Ton a vietnami nyelvtörvény kidolgozásának igényét, valamint a kisebbségi kultúrával és nyelvekkel foglalkozó állami képző-kutató intézet felállításának fontosságát. A nyelvtörvény feladata a vietnami, a kisebbségi nyelvek és a nemzetközi nyelvek státusának meghatározása és e tekintetben szabályozói feladatok ellátása, míg a létrehozni kívánt intézet a nyelvi képzést koordinálná, valamint a nyelvpolitika meghatározása is feladatkörébe tartozna.

Khang a követendő vietnami nyelvpolitikai irányvonalat tárgyalva kiemeli, hogy a felgyorsult társadalmi-gazdasági átalakulást figyelembe véve a nyelvpolitika feladata, hogy lépést tartva a változásokkal (pl. iparosodás, urbanizáció, társadalmi különbségek növekedése, információs forradalom, nyugati minták átvétele, életszínvonal növekedése stb.) megfelelő lépéseket tegyen azok adekvát kezelésére, szem előtt tartva az egységesség és a sokszínűség egyidejű erősítésének alapelvét.

A többségi vietnami nyelv egységessége ma vitathatatlan, mind a nyelv funkcióját, mind a kommunikációs szempontokat figyelembe véve. Az egész ország területén, minden társadalmi csoportban elterjedt és használt nyelvről van szó, ugyanakkor együtt él számos kisebbségi és idegen nyelvvel. A korábban stabil és lassan változó nyelvváltozatok ma már dinamikus, felgyorsult egymásra hatását (mind földrajzi, mind társadalmi dimenziók mentén) nem hagyhatjuk figyelmen kívül. A többségi vietnami nyelv mellett erősíteni kell a kisebbségi nyelvek statusát, kormányzati lépések szükségesek e nyelvek megőrzésére, írásbeliségük fenntartására vagy annak hiányában az írásrendszer kialakítására.

A nyelvpolitikáért felelős intézmények között az ország Alkotmányából eredően a Vietnami Kommunista Párt és a vietnami Állam tölt be központi szerepet. A nyelvpolitika és a nyelvi tervezés feladata tehát, hogy az ország gazdasági, társadalmi és politikai érdekei mentén, makro- és mikroszinten alakítsa ki a nyelvvel kapcsolatos álláspontokat és megvalósítsa azokat, az alábbiak szerint.

1.Makroszinten a vietnami nyelv és a kisebbségi nyelvek, valamint az angol pozíciójának, funkciójának kezelése, a problémák feloldása

A kisebbségi nyelvek helyzete kapcsán a legnagyobb kihívást a vietnami nyelv teljes dominanciája jelenti, amely fokozatosan a kisebbségi nyelvek szerepének, státusának, használati körének folyamatos szűküléséhez vezet. A cél tehát a kisebbségi nyelvek oktatásának, elsajátításának támogatása, e nyelvek kihalásának megakadályozása, ezzel egyidőben a vietnami nyelv nemzeti nyelvként való megtartása.

Az angol nyelv státusa kapcsán hasonló módon, egyensúlyi helyzet kialakítása szükséges, melyben az angol nyelv ismerete és beszélőinek köre elősegíti az ország kormányzata által támogatott, erősödő nemzetközi integrációt, ugyanakkor nem okoz zavart a vietnami nyelv használati köre, illetve beszélőinek identitása tekintetében.

Khang érdekes példát hoz, bemutatva a thaiföldi nyelvi tervezés esettanulmányát. A thai kormány hosszú időn keresztül, egészen 1996-ig erőteljesen támogatta az angol nyelv tanítását, ennek keretében már az óvodákban tanították e nyelvet, majd a diákok 12 éven keresztül kötelező angolnyelv-oktatásban részesültek. Továbbá, az egyetemi és doktori diploma megszerzésének előfeltétele volt az angolnyelv-vizsga letétele. 1996-ban a kormány nyelvpolitikája gyökeres fordulatot vett: az angol helyett egyéb idegen nyelvek, azok között is elsősorban a környező országok nyelveinek elsajátítását támogatták. A fordulat mögött gazdasági motiváció állt: az intézkedéssel a környező országokkal folytatott gazdasági-kereskedelmi kapcsolatokat kívánták erősíteni.

2.A vietnami nyelv mikroszintű fejlesztése

Mikroszinten a vietnami nyelvpolitika és nyelvi tervezés az alábbi célokat kell, hogy szolgálja: a vietnami nyelv védelme, fejlesztése és modernizálása a kommunikációs igények mentén, valamint a teljes társadalom szolgálatában, a nyelv standardizálása (ennek módszere még kérdéses), a vietnami nyelv oktatásának támogatása mind a kisebbségi nyelvhasználók körében, mind globális szinten, a vietnami kultúra és identitás védelme az angol nyelv terjedésének nem kívánatos hatásaitól, ugyanakkor az ország nemzetközi integrációs törekvéseinek fenntartása, a kisebbségi nyelvek megőrzése és védelme, a nyelvi egyenlőség elvének biztosítása (transzkripció, latinizált írásmódok használata, irodalmi művek archiválása, kisebbségi nyelvi televízió- és rádióadások sugárzása, anyanyelvi tanítás támogatása).

3.Az ország integrációs törekvéseit figyelembe véve az angol (és egyéb nemzetközi nyelvek) pozíciójának erősítése

Az ország nemzetközi integrációja szempontjából vitathatatlanul fontos angol nyelv státusát oly módon szükséges erősíteni, hogy ez ne károsítsa más idegen nyelvek használatát, ne veszélyeztesse a vietnami nyelv nemzeti nyelvi pozícióját, valamint a kisebbségi nyelvek használatát. Khang az angol nyelv idegen nyelvek közötti primátusát fenntartva a nyelv kötelező oktatása ellen érvel, megadva a lehetőséget más idegen nyelvek térnyerésére is.

Az idegen nyelvek státusának tekintetében a szerző a „nyelvi piac” koncepciója mellett foglal állást. Az idegen nyelvekkel kapcsolatos nyelvpolitikának figyelembe kell vennie az adott nyelvek piaci értékét, amelyet alapvetően az alábbi szempontok határoznak meg:

a.)    Kereslet-kínálat viszonya a nyelv és a nyelvhasználó tekintetében.
b.)   Az ország valós kapacitása egyes nyelvek használata terén.
c.)    Az egyes nyelvek elsajátításának gazdasági hozadéka az ország számára.

A fenti kontextusban Khang kifejti, hogy az egyes idegen nyelvek között a korábban erősebb státusú orosz a Szovjetunió, illetve Oroszország ’90-es évekbeli globális pozíciójának csökkenésével összefüggésben erodálódott Vietnamban is.

Ugyanakkor, az angol a nemzetközi világ lingua franca-jává vált, Vietnamban pedig a francia XVI. századi megjelenése utáni második hullámban, a XX. század utolsó éveitől kezdődően tett szert a vezető idegen nyelv pozíciójára. Ennek megfelelően a felelős kormányszerv, az Oktatási és Képzési Minisztérium számos intézkedést tett, többek közt: az angolt kötelező nyelvvé tette a középiskola első osztályától, valamint, 2011-től az egyetemi tanári és tanársegédi pozíció betöltéséhez, 2012-től pedig a doktori fokozat megszerzéséhez is elengedhetetlen az angol nyelvtudás.

Vietnamban a beszélők száma szerint az angolt követő második legnagyobb idegen nyelv a kínai. A kínai nyelvet az angollal összevetve a szerző megállapítja, hogy egzisztenciális szempontjából lényegesen kevésbé hasznos, ugyanakkor – ezzel részint ellentmondva – elismeri, hogy hozzásegítheti az egyént munka, és jövedelem szerzéséhez. Alapvetően mindenesetre gazdasági okok motiválják a vietnami anyanyelvűeket a kínai nyelv elsajátítására.

Az orosz és a francia háttérbe szorulása mellett megfigyelhető néhány, gazdasági szempontból szintén jelentős potenciált kínáló nyelv felemelkedése Vietnamban, jelesül a japán, a koreai és a német tartozik ezek közé. Ezek esetén egyértelműen beazonosítható a gazdasági, kereskedelmi, befektetési kapcsolatok motiválta nyelvtanulás jelensége.

Záró gondolatok

Célom a vietnami nyelvpolitika és nyelvi tervezés aktuális helyzetének bemutatása volt. A szocialista berendezkedésű, de piacgazdasági orientációjú országban a nyelvpolitikát irányító intézmények a Vietnami Kommunista Párt, az Állam maga, illetve annak szervei, elsősorban az Oktatási és Képzési Minisztérium, a tartományi és helyi népi bizottságok. A központi nyelvpolitika kialakításában aktív előkészítő, javaslattevő szereppel bír a Vietnami Társadalomtudományi Akadémia égisze alá tartozó Nyelvtudományi Intézet, amely 2010-ben komplex nyelvpolitikai koncepció kidolgozásába kezdett. Ennek részletei ma még nem publikusak, annak politikai elfogadását követően válnak majd hozzáférhetővé.

A Vietnamot nyelvi szempontból érintő társadalmi-gazdasági tendenciák között kiemeltem az ország gyors ütemű gazdasági fejlődését (az utóbbi években átlagosan 5-7% körüli gazdasági növekedéssel), az ehhez társuló társadalmi folyamatokat, az urbanizációt, a belső, főként északi-dél irányú népességmozgásokat, a növekvő egy főre jutó jövedelmet és ezzel egy időben nyíló társadalmi ollót, a globalizációs hatásokat, valamint az ország kormányzata által támogatott nemzetközi integrációs törekvéseket.

A vietnami nyelvpolitika alakításának fontos szempontja a nemzeti nyelvként funkcionáló, a lakosság 87%-át kitevő kinh etnikum által anyanyelvként beszélt vietnami státusának megőrzése, a nyelv védelme az ország gazdasági, társadalmi, nemzetközi integrációs érdekeit szem előtt tartva. Egyidejűleg biztosítani kell a Vietnam területén élő további 53 kisebbség nyelvi jogait, a nemzeti nyelv elsődlegessége mellett is meg kell teremteni az etnikumok anyanyelv elsajátításának lehetőségét, meg kell őrizni az ország nyelvi (és kulturális, etnikai) sokszínűségét. Bár a kormányzat az 1986-os gazdasági-társadalmi átalakulás megkezdése óta számos biztató eredményt ért el e területen (többek közt néhány kisebbség, például az Êdê és a Chăm kultúrájának,  szokásainak, építészetének támogatása, valamint számos kisebbség hagyományainak, táncainak, népdalainak, népmeséinek archiválása, továbbá egyes önálló írásrendszerrel nem rendelkező kisebbség írásképnek kialakítása), általánosságban elmondható, hogy a kisebbségek anyanyelvi oktatása szakember- és infrastruktúra-hiánnyal küzd, ráadásul a fent említett tendenciák is a kisebbségi nyelvek és kultúrák fokozatos térnyeréséhez vezetnek. Általában az implementációért felelős helyi népi bizottságokról is elmondható, hogy kevéssé motiváltak a jogi szabályozás során megfogalmazott célok valóságba ültetésére.

Nguyen Duc Ton a vietnami nyelvpolitika formálására tett javaslatai között kiemeljük a kétnyelvűség támogatásának koncepcióját. Ton a támogatandó kétnyelvűségi formák közül is kettőt tekint elsődleges fontosságúnak: a vietnami anyanyelvűek minél nagyobb arányát legalább egy nemzetközi nyelv elsajátítására ösztönözni, valamint, a nemzeti nyelvet nem beszélő kisebbségek tagjait minél nagyobb számban megismertetni a vietnami nyelvvel. Ton az állami szerepvállalás további fontos feladataként fogalmazza meg ezen túl a vietnami nyelvtörvény kidolgozásának igényét, valamint a kisebbségi kultúrával és nyelvekkel foglalkozó állami képző-kutató intézet felállításának gondolatát.

Nguyen Van Khang gondolatai közül kiemelem az angol nyelvnek a vietnami nyelvpolitikában betöltendő szerepére vonatkozó javaslatát: a kétségtelenül a legfontosabb nemzetközi nyelvként, az üzleti élet vezető nyelveként és a globális kommunikáció eszközeként működő angolt Khang bár továbbra is kiemelt nyelvként kezelné, nem tenné kötelezővé oktatását, teret hagyva más idegen nyelvek számára is. Ezek között a korábban jelentősebb szerepet betöltő orosz és francia, valamint az angol után a legtöbb vietnami által beszélt kínai mellett újabb, a gazdasági életben növekvő jelentőségű nyelvet, a japánt, a koreait és a németet is megemlítve. Khang a thaiföldi  nyelvpolitika 1996-ban bekövetkezett fordulatát bemutatva vázolja elképzelését: Vietnam hosszú távú gazdasági-társadalmi sikerességéhez az angol mellett más nemzetközi nyelvek térnyerését is lehetővé kell tenni.

Felhasznált irodalom

Dang Nghiem Van, Chu Thai Son, Luu Hung (2010): Ethnic Minorities in Vietnam, The Gioi Publishers, Hanoi
Nguyen Duc Ton (2010): The theoretical and practical basis  when building the language policy of Vietnam in the period of industrialization, modernization and international integration
Nguyen Van Khang (2010): The impact of society on language and problems about language policy in Vietnam at present
Cam Trong (2007): The Thai Ethnic Cumminity in Viet Nam, The Gioi Publishers, Hanoi
Khong Dien (2002): Population and Ethno-demography in Vietnam, Silkworm Books, Hanoi
Dao Van Thuy (2011): The survey on the implementation of Ethnic language policies ​​in the Northwest of Vietnam in recent years, Hanoi
Balázs Géza, Marácz László (2001): Magyar nyelvpolitika, nyelvi geopolitika,
Balázs Géza (2001): Magyar nyelvstratégia, MTA, Budapest
Kiss Jenő:Társadalom és nyelvhasználat,Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest
Ronald Wardhaugh (2005): Szociolingvisztika, Osiris, Budapest
David Crystal (2003): A nyelv enciklopédiája,Osiris, Budapestm,389-392; 454-457.p.
Wikipedia: http://en.wikipedia.org/wiki/Vietnamese_language, 2012. júnuis
Do The Dung, Le Thanh Thuy (1994): Le vietnamien sans peine, Assimil, Chennevieveres-sur-Marne Cedex
Vietnamese Language – a Long History, http://www.vietnam-culture.com
Sue Wright (2002): Language Education and Foreign Relations in Vietnam, In:  James W. Tollefson (szerk.), Language Policies In Education, Critical Issues, New Jersey

Ajánlott irodalom

Dao Van Thuy (2011): Ensuring cultural – idealogical thinking security in Thai ethnic area in Northwest of Vietnam, In: The Scientific and Strategic Magazine– Institute of Strategy and Science – Ministry of Public Securiry, No. 11/2011, Hanoi
Mark A. Ashwill (2005): Vietnam Today – A Guide to a Nation at a Crossroads, Intercultural Press, Boston
Szépe György (2001): Nyelvpolitika: múlt és jövő, Iskolakultúra, Pécs, 2001.
Szépe György–Derényi András (szerk.): Nyelv, hatalom, egyenlőség. Nyelvpolitikai írások, Corvina Kiadó
A ch nôm transzkripció: http://en.wikipedia.org/wiki/Ch%E1%BB%AF_n%C3%B4m
Vietnam Language Center in Singapore: http://vietnameselanguage.wordpress.com

 

2 Replies to “Nyelvpolitika Vietnamban”

  1. Kedves Istán!
    Gratulálok e színvonalas és alapos munkához!
    Sokat tanultam belőle!
    Csak így tovább! Sok erőt és egészséget hozzá!

  2. Köszönöm szépen Marci, most olvastam csak a hozzászólásod, pár hónapos késéssel. Nagyon köszönöm! Minden jót Neked! István

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x