A Modern Filológiai Társaságban 2011. június 21-én előadást tartottam az álmok nyelvi képéről. Ennek erősen rövidített változatát megjelentettem az Édes Anyanyelvünk 2011. októberi számában. Itt az írásnak egy teljesebb változatát adom közre, folytatását december 15-én tesszük közzé ugyanitt, Álomalakzatok címmel.

Antropológiai jelenség az álomfejtés, sikeresek az „álmoskönyvek”. Az álmok és jelentésük mindig érdekelték az embereket. „Az emberek 3000 éve is álmodtak, s mindig nagy jelentőséget tulajdonítottak neki” írja Sigmund Freud, a tudományos (pszichológiai) álomkutatás iskolateremtője. Nyomában Carl Gustav Jung mélyítette el az álomelméletet, majd az 1950-es években kapott újabb lökést a kutatás. Napjainkban sok irányból fordul érdeklődés az álmok titokzatos világa felé: a pszichológusok mellett megjelentek az agykutatók és a különféle kognitív irányzatok képviselői. Éppen ideje, hogy nyelvészeti szempontból is vizsgálat tárgyává tegyük az álmokat.

Freud és Jung
Mind Freud, mind Jung álomkutatásaiban sokszor hivatkozik a nyelvészetre. Freud emlegeti a nyelvben rögzült népi tudást: a nyelvhasználatban rögzült szavak, kifejezések árulkodnak az álom jellegéről, ilyen pl. az éberálom (’fantázia és álom határmezsgyéje’), az Éhes disznó makkal álmodik (’vágy’) stb. Ugyancsak Freud jegyzi meg, hogy az álomban egy régi, „veszendőbe ment kifejezésmóddal állunk szemben”, ugyanaz a szimbolika figyelhető meg benne, mint a mítoszokban, mesékben, közmondásokban, dalokban, költészetben, köznapi nyelvhasználatban. Sőt, az álmok kapcsán megemlíti, hogy a neurotikus emberek tünetei nyomán nyerhetünk legmélyebb bepillantást az állítólagos „ősnyelvbe”. Ezeket a gondolatokat kezdtem továbbgondolni és kutatni. Freud az ún. álommunka, vagyis a lappangó álom nyilvánvalóba átfordítása kapcsán segítségül hívja a jelentéstant, valamint a korszakban még divatos gyökelméletet, mint írja: „az ősi gyökszavak magukban foglalják ellentétüket”.  Jung is említ nyelvi párhuzamokat az álomkutatáshoz. Szerinte az álom példázatszerű vagy hasonlat, s „(e)z a sajátosság egyszersmind a primitív nyelv karakterisztikuma is, amelynek virágos fordulatait mindig is szembetűnőnek érezzük”.

Antropológiai nézőpont
Az álomkutatásnak van egy antropológiai nyelvészeti vonulata is. Az álomkutatás antropológiai nyelvészeti tematikája a következő lehet: mit álmodunk? (az álmok tematikája), mi a közös az álmainkban? (univerzális álmok, amelyek elvezethetnek a Freud által „filogenetikus ősidőnek” 1986: 163., Jung által archetipikus képződményeknek, illetve „kollektív tudatalattinak” 1993a: 162. nevezett jelenséghez, s innen már csak egy kis ugrás a velünkszületettség gondolata, a chomskyánus „innátizmus”), milyen struktúrák, alakzatok vannak az álmokban? (ha az álommegfigyelések tapasztalatait nyelvészeti szempontból vallatóra fogjuk, akkor meglepő egyezéseket fedezhetünk fel a retorikai, stilisztikai alakzatok és az álomalakzatok között), végül pedig: mit mutatnak, mit jelenthetnek az álmok? (a pszichoanalitikus kutatásokhoz a nyelvészet adhat támpontokat, de ehelyett fontosabbnak tartanánk egy összehasonlító etnológiai kutatást az álomfejtésről).
E négy fő kérdés, kutatási irány mellett számos egyéb, a nyelvészet tárgykörébe illő, a nyelvészet oldaláról is magyarázható jelenséget figyeltem meg az álomkutatásokban, álomleírásokban. Ilyen pl. az álomban való beszéd vagy kiabálás, az álomban való olvasás, számolás, az álomban való idegen nyelvű beszéd, az álomban való szókitalálás…, de ezeket folyamatosan vizsgálom, és csak későbbi beszámolóimban kívánom bemutatni, elemezni.

Mi az álom?
Először tisztázzuk azt, hogy mi is az álom? Freud szerint az álom nem a közlés eszköze, senkihez sem akar szólni, de rejtett üzenetek vannak benne. Jung szerint az álom a tudatos gondolkodás feltűnő kontrasztja, illogikus, sőt prelogikus gondolkodást mutat. Elsősorban visszafelé, s talán korlátozottan előrefelé is működik. Freud és Jung egyaránt úgy véli, hogy az álomnak, álmodásnak szerepe van a lélektani egyensúlyozásban, vagyis az álmok vizsgálata önismerethez vezet. Egy mai magyar álomkutató, Bódizs Róbert azt mondja az álomról, hogy olyan, mint a gondolkodás, csak képként éljük meg. A pszichológia és a kommunikációelmélet epizodikus emléknek (vizuális, képi emléknek) nevezi ezeket. (A képek lefordításának, vagyis verbális áttételének problémájára egyébként Freud is utal.) Simon Péter pszichológus hozzáteszi, hogy az álom esetében „bonyolult agyunk működésének egyfajta melléktermékével állunk szemben, központi idegrendszerünk, kikapcsolni nem tudván, álomképeket rajzol a tudatunkba”. De ő is megjegyzi, hogy az álmokat bátran felhasználhatjuk fantáziánk gazdagítására, önismeretre vagy lelki gyógyulásra is. Sőt, az is lehetséges, hogy „álmaink egyfajta mentális játszótérként, valóságszimulációs játékként szolgálnak, ahol tét nélkül begyakorolhatjuk, hogy milyen is átélni fenyegető vagy örömteli helyzeteket”.

Miért fontos az álom?
Az álom vallási vonatkozásai között ki kell emelnünk a buddhizmus meditatív, belső erőket mozgósító eljárását, a vizualizációt, melynek során „az alvás és az éberség közötti állapotban egy nagyon élénk álomban” vesz részt az alany – utal erre Bethlenfalvy Géza. Ez voltaképpen nem más, mint tudatos álmodás.
Hogy mennyire fontos az álom, azt a köznapi megfigyelésekből is sejtjük. Gyakran halljuk, hogy életünk egyharmadát átalusszuk. Tudományos mérések – például az agy véráramlásának vizsgálata – bizonyítják, hogy „az érzelmi élet és érzelmi emlékezet folyamataiban kiemelkedő szerepet játszó agyi magcsoport” alváskor rendkívüli véráramlással jellemezhető (Bódizs). Köznyelven azt mondhatnánk, az agy éjjel megfeszítetten dolgozik (egy hallgatóm megfogalmazása szerint: „takarít”). Ráadásul ma már kutatások bizonyítják, hogy az ember sokkal többet álmodik, mint korábban sejtettük. Bódizs Róbert szerint egy átlagosnak mondható 70 éves élettartamba 23 évnyi alvás, ezen belül kb. 6 évnyi, mintegy 2000 napra rúgó álmodás fér bele. Ha ilyen sok idő megy életünkből az álomra, akkor nagyon is fontos a vele való foglalkozás, az álmaink szerepének a tudatosítása.
Sokan mondják: „én alig álmodom”. Én is így voltam vele, amíg hosszabb indiai tartózkodásom alatt reggelenként rádöbbentem: minden nap álmodom. S amióta tudatosan figyelem álomtevékenységemet, nem csak a napi álmaim, hanem korábbi, elfeledettnek hitt (gyakran visszatérő) álmok emléke is előjött. Az álom valóban nagyon könnyen csúszik a tudatalattiba, de előhívható.