(Nyelvész Józsi: Szlengblog. Ha érted, hogy mondom. Silenos Kft., Budapest, 2009.)

Minden előszó teljesen fölösleges. A szlengszótárhoz írt fokozottan az. Vegyük úgy, hogy elolvasták, ugorjunk!
A történelem alulnézetből után: a nyelv alulnézetből. Az aluljáróból, a becsületsüllyesztőből, a becsületsüllyesztő háta mögül, a kukoricásból, az iskolaudvarról, a déli buszról vagy a focimeccsről. Azt mondják: most lemegyünk egy kicsit szénlehordóba. És sokan vissza se jönnek.
A szlengnek és a vulgáris beszédnek van létjogosultsága. Kacagni jó! Odapörkölni jó! A szleng a világnak komikus, kinevetni való oldalát mutatja. A népi nevetéskultúra része. Ezért érdekes.
Van benne alkotás. Van benne láttatás. Sőt sokszor nagy-nagy meglepetés. Hát ilyen nincs! De mégis van! A szleng a szókimondás gyönyöre. Van benne tabutörés: én ezt is ki merem mondani, sőt még ennél is többet. Mutassatok egy tilalomfát, rögtön kivágom. A tabuk lényege, a kimondás korlátozása. Ehhez képes van mércéje a kimondásnak. A köznyelvhez képest van jelentősége a szlengnek.
A szleng első kutatói bátortalanul mondták ki: van benne valami! És óvatosan vagy forradalmian bátran beszámoltak a tolvajnyelvről, a börtönnyelvről, a „pesti” nyelvről, valamint a szocializmus-kori graffitikről, tetoválásokról.
A mai szlengkutatók (már csöppet sem tabutörősen) azt mondják: csak ebben van valami! Maradjunk annyiban: van benne valami, de azért néha facsarja az orrunkat, megviszketteti a tenyerünket, fölkelti bennünk az alvó oroszlánt.
Mindenki a saját ifjúkorának szlengjét viszi tovább. Előbb-utóbb megszelídíti, esetleg le is vetkőzi. Akinek megadatik, felnőttkorában a saját fiatalkorának szlengszótárát írja meg. Egy szlengszótár tragikusan rossz, ha már ismerjük a benne levő szavakat, kifejezéseket. Minden szlengszótárt elér a végzete, elfeledett vagy ismert szavak tárháza lesz.
Nyelvész Józsi szlengblogjában összegyűjtötte, megalkotta jelenkori szlengszótárát, sokak szlengszótárát. Mondhatjuk, hogy eddig volt ősmagyar, középmagyar, újmagyar szleng, ez pedig itt a mai magyar (némi újmagyar maradvánnyal meg beütéssel). Tehát vannak benne ősöreg szlengszavak, de a többség mégis a legutóbbi húsz év termése. Rendszerváltó szleng. Benne van az a bizonyos „másik Magyarország”, a „mutyivilág”, a munkanélküliség, a lecsúszás, a pia, a drogozás, a netezés, az iwiwezés, a divat, különféle testnedvek, és persze szex szex hátán (szó szerint is érthető). A szleng világképe excentrikus (különcködő, eredetieskedő, csapongó, szertelen), de ez szleng főként: szexcentrikus. Kitehető a könyvre a „Csak 18 éven felülieknek!” felirat, ám akkor jobban fog fogyni (pult alól vagy újságpapírba csomagolva). A felirat egyébként jogos lenne: ezt a szlenget föltehetően csak a 18 éven felüliek nem ismerik… Az aluliak föltehetően unni fogják, illetve csodálkozni fognak, hogy ilyet kinyomtatnak ezek a csókák?
Foszlányokban elért engem is ez az újszleng. Megfigyeltem, hogy egybefüggően főleg a mai tizen- és huszonévesek használják. Mind a rendszerváltás utáni korszak gyermekei. Kiragadott részleteit, jeles darabjait persze mások, mondjuk a szülők is ismerik.
Ebben a szlengben is vannak megnevezések (deákos, ez ugyebár nem a diák jelzője, hanem a húszezer forintos), meglepő szóösszetételek (fostalicska, picsafüst), újfajta túlzások (überfasza), meghökkentő igekötős igék (berománul, legyak), túltoldalékolások (macikákok), a nyelvi logikának elsőnek ellentmondó szerkezetek (gyorsba kell, nem gyengén erős), újfajta rövidítések (esó, hvcs, vok), valamint újdonsága a sok helyen felbukkanó cigány etnikai beszéd.
A szlengszótár különlegessége a példamondatokban összekapcsolható háttértörténet. Voltaképpen nem is pusztán szlengszótár, hanem szlengszótárregény. Az esemény a rendszerváltás (gengszterváltás, módszerváltás, gatyaváltás) utáni Kenyában, azaz Komárom-Esztergom megyében játszódik. Ismerős, létező helyek (Egom és Tokod) és figurák (partiarcok) bukkannak fel és köszönnek vissza benne, s a címszavak mozaikjaiból előködlik egy mai, folytatásos történet (nevezhetjük szappanoperának vagy kibeszélőshow-nak is). Mindenképpen összehangolt írói játékról van szó, s nem lepődnék meg, ha Nyelvész Józsi még másféle alakban, identitásban is elénk lépne.
Ha figyelmeztetésem ellenére elolvasták az előszót, akkor nem úszhatják meg az üzenetet sem: a becsületes szénlehordók le s föl járnak. Előbb le, azután föl. A végén mindig visszatérnek a felszínre. Mostanában azonban sok a szénlehordó, sokan mennek le, de kevesen jönnek vissza. Csak lapátolják a sok b+-et, nem paráznak, de nem is akaródznak följönni a fényre.
Ezen én egy kicsit elgondolkodnék.
Akkor most eltolom a biciklit.