Skip to main content

Kazinczy és Tokaj

Fehér József - 2009. 09. 29.

Ez a látkép-rajza azonban jelképes erejű, magában foglalja azokat a képzettársításokat, amelyeket Tokaj-Hegyalja jelent. Kazinczy ezzel a rajzzal mintegy birtokba veszi, magához öleli a tiszai-bodrogi tájat, hegyeivel, a hegyek lábánál húzódó lapállyal, vizeivel, a szőkén csillogó Tiszával, a csendes Bodroggal, a szőlőkkel, a szőlőt művelő, vagy nyájat őrző pásztorokkal. „Ez az én hazám” – mondja Kazinczy, s ennek a hazának a címere Tokaj, amely most jelképesen magához hívja, örök lakóhelyet kínál 250 éve született fiának, a magyar nyelv szerelmesének és megújítójának.

Kazinczy igen sokszor nézte a Tokaji-hegyet a sátoraljaújhelyi hegyek valamelyikéről, különösen ősszel, mert kedves elfoglaltsága volt a szüret. Idézem: „Kedvesebb őszi napot nem képzelhetni. A tűz nagy lángokban ége előttünk, s Eugéniének gondja volt, hogy az el ne aludjon… Szebb kinézést nem képzelhetni. Három oldalról egyvégtében valánk körülölelve hegyekkel, előttünk pedig Szabolcs felé a legszebb lapály nyúlt el rétséggel, s majd fakó, majd zöld, majd kék erdőkkel, a színnek minden nüanszaiban, mely erdők közül a Tokaji hegy maga mint egy Vorgebirg dominálva emelkedett fel…

Szinte vég nélkül idézhetném a gyönyörű tájleírásokat Tokajról és vidékéről, de Kazinczynak sok közvetlen élménye is van a városról. Igen sokszor megtette itt az utat Széphalom és a szülőhely, a bihari Érsemlyén között utazván.

Tokaj nemcsak az említett rajzon, de a versekben is jelképpé emelkedik. Fogsága idején, 1800 nyarán mint rabot Kufsteinből a munkácsi börtönbe hurcolják, folyón, hajón is utaztatják, ebből az élményből születik Az Inn hátán című költeménye. Bizakodó, hogy közelebb kerül immár a zempléni, abaúji tájhoz osztrák földről, de versében még nehezen, így sóhajt fel:

Mint egy nyíl fut el itt part, fenyves, völgy, hegy előttünk,
S ily hamar a gondok szirtfoka messze maradt.
Haj, de hol a haza még, hol még Tokaj? hol vagyon a domb,
Mely a régen-várt számkilököttnek örül?”
Told sebesen ladikunkat, o Inn, míg a szelek atyja,
S Küprisz, s a szép nő bátyjai, révbe viszik.

De térjünk a borra. A Tövisek és virágok egyik legismertebb epigrammájában a tokaj-hegyaljai bor már-már esztétikai minőség, a költői mesterség fokmérőjének számít:

Írói érdem

Szólj! s ki vagy, elmondom. – Ne tovább! ismerlek egészen.
Nékem üres fecsegőt fest az üres fecsegés.
Íz, szín, tűz vagyon a borban, ha hegyaljai termés:
Íz, csín, tűz vagyon a versbe’, ha mesteri mív.

A hegyaljai-tokaji bor szimbólum is, Magyarország szimbóluma, egyenlő a hazaszeretettel. Igazolása ennek a Fogságom naplójából az a kis miniatűr, amikor a magyar jakobinusok fogoly csapata a brünni börtönből Kufsteinbe vitetvén tokaji bort vásárolhatott. Kazinczy így örökíti meg ezt a jelenetet:

„Neumarkton ebédelvén, a kellnerleány (férfi kellnerek ott nincsenek) sorba tudakoza bennünket, milyen bort parancsolunk; s minthogy én bornemissza valék, úgy hitte, hogy talán jobb bort parancsolok, ha közönséges nem kell is.
– Van magyar borok?
– Van.
– Tokajit két butéliával!
Elhozta. Én az egyiket a praesideáló Aubertnek
(a fegyveres őrök parancsnokának) nyújtám, ki azt azonnal oldalzsebjébe dugá; a másikat kiosztám társaimnak e szóval: Hazánk felé fordulva, mint Jeruzsálemnek a zsidó, mikor imádkozik!”

Én pedig látom magam előtt a megláncolt lábú, meggyötört magyarok csapatát, ahogy Magyarország felé fordulva isszák meg borukat a figyelő, fegyveres ulánus katonák között.

Sok adalékot gyűjthetnék még csokorba Kazinczy és Tokaj kapcsolatáról. De nem teszem, mert a mai emlékjel-állítás túlmutat a helyi vonatkozásokon. Felteszem a kérdést, mint Ady Endre tette vagy száz évvel ezelőtt: ki is volt nekünk ez a Kazinczy Ferenc?

Az én válaszom rá, néhány példázattal:

Ahogyan Nagy László vitte át – fogában tartva – a szerelmet a túlsó partra, úgy vitte át Kazinczy a magyar nyelvet egy másik partra, átrepítve az elmúlás, az elhalás Léthe-vize fölött, s adott neki új életet, új küzdelmekre reményt.

A másik válaszként, hogy ki volt ő, azt mondhatjuk Kemény Zsigmonddal: „Széchenyi előde Kazinczy volt.” Két nagy „izgató”, az egyik a felvilágosodás idején, a másik a reformkorban, de céljaik ugyanazok voltak: a korabeli elmaradott magyar állapotokat megváltoztatni, népünket a művelt világ régiójába emelni. Széchenyi ezt kézzelfogható dolgok megalkotásával kívánta elérni, Kazinczy a tudományban, a művészetekben és nyelvünk tökéletesítésével igyekezett e célt megvalósítani. Mindkettőjük ügye előbb vagy utóbb – tudjuk – diadalmaskodott.

S végül magának Kazinczynak válasza, hogy ki volt ő: „Nekem elég érdemem volt kitisztítani a műveletlen berkeket, hogy az istenfiak szabadon futhassanak rajtok.

Az istenfiak: a Kisfaludyak, Vörösmarty, Kölcsey, Petőfi, Arany, Jókai, a reformkori nagy nemzedék.
Kitisztította előttük az utat, s az út, a kiművelt magyar nyelv nyitva van máig: fussanak rajta a mai írók is!
Mi pedig áldjuk emlékezetét.

 


Elhangzott a Tokaji Írótáborban 2009. augusztus 14-én Kazinczy Ferenc emléktáblájának, Oláh Katalin domborművének avatóünnepségén.

One Reply to “Kazinczy és Tokaj”

Your Email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

x