Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Magyari Sára

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Pomozi Péter

Pomozi Péter

Kóródi Bence

Kóródi Bence

Kövesdy Zsuzsa

Kövesdy Zsuzsa

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Ápolás, könny
Csípős szavak 16.

2018.09.27.1 hozzászólás

Bármily hihetetlen, nemzeti nagyjaink is voltak fiatalok és szerelmesek.

Nem csak a bohém természetű Csokonai kiváltsága volt, hogy imádott Lilláján kívül Laurát, Mancát, Dórist, Rózsit emlegesse verseiben, a tekintélyesebb szerzők sem bírtak magukkal huszonévesen.

Kazinczy bizonyos Zellihez, Minnyihez írt hódoló strófákat, Berzsenyi a barna szemöldökű Lollihoz, Lilihez. A magányos Kölcsey Lottinak, majd Laurának (ők is hölgyek!) címezte izzó sorait. Vörösmarty epedő zengzetei Laura előtt Emmihez szóltak és Ídához, talán a ritmuskényszer miatt írva hosszú „í”-vel. A felsorolt széptevők közül a legpajzánabb módon Vörösmarty fordul kedvelt Emmijéhez. Közölve a rövid költemény teljes szövegét, talán mondanom sem kell, hogy az „ótta” mai olvasatban „óvta”, a „Hüvebben” „hívebben”, a sorkezdő „O” pedig az alapvetően jambikus verselés miatt nem hosszú „Ó”.

      EMMIHEZ

Fogadd el, édes Emmim,

     Virágim szebbikét:

Szerelmem ülteté ezt,

     Szerelmem ápolá.

Az ótta sok fagy ellen,

     Forró nap ellen is;

Az adta színe fényét,

     S az nyújtja most neked,

Neked! kit életemnél

     Hüvebben kedvelek.

O nézzed, szép ölében

     Egy gyenge könny remeg:

Az én könnyűm az, Emmi,

     S utánad sírtam ezt!

Vörösmarty Mihály portréja Barabás Miklós festménye, 1836.

Miről is van szó? A vers beszélője (szavaiból következően szerelmes fiatalember, aki természetesen nem azonos a huszonegy éves Vörösmartyval) virágot nyújt át szíve választottjának, Emminek. Rajongó beszédben ismerteti a növényke élettörténetét, beleszőve a mondatokba hő érzelmeit. Emmi iránt érzett szerelmétől ösztönözve ültette, aztán óvta fagy és forróság ellen a kis bimbót, őrizte, ápolta. (Vajon lehet-e összefüggés az ápol és a régi magyar apol szó között, amelynek jelentése „csókol”?) No de nem elég a gyöngéd átnyújtás vallomás közben, a lángoló ifjú eléggé célzatosan felhívja a lányka figyelmét a szirmok közt lebegő könnycseppre, amelyet a hölgy után vágyódva hullajtott. Mindez igazán megható, de a versike merészebb értelmezésért kiált.

Feltűnő ugyanis, hogy nem tudjuk meg, milyen virágról van szó – tulipánról, rózsáról –, csak annyi bizonyos, hogy virágai „szebbikét” kínálja fel a beszélő. Mármost jól tudjuk, hogy a virágszál műalkotásokban gyakran helyettesíti, helyettesítheti a férfi nemi szervet, annak is akcióra kész, merev változatát. Az is ebbe az irányba mutat, hogy a cseppecske nem a virág kelyhében, hanem annak „szép ölében” rezeg. Most képzeljük el a helyzetet, amint a lángoló fiatalember odaáll szíve hölgye elé, és mosolyogva, lesütött szemmel, pironkodva széttárja kabátját-köpenyét, vagyis nemes egyszerűséggel mutogatni kezd: bizony, valóságos szatír alakját öltené. A megrémült hölgy pedig feltehetőleg fülhasogató sikítással rohanna anyukája védő szárnyai alá. Jóllehet, költőktől nem idegen a szereplési vágy és maguk illegetése, a szatírjelenetre – noha a fantázia birodalmában lejátszódhat – még a vers kitalált, művi világában sem kerülhet sor, csupán jelképes formában. Így is erősen erotikus tartalma van, ahogyan az szerelmi lírához illik, s némi tovább vivő, beleélő gondolatmenettel nem is nehéz a mélyebb felismerésre jutni. A fiú harmatos virágot nyújt ideáljának, miközben szívesebben adna mást a lány kezébe, mindenekelőtt vágytól duzzadó kemény szerszámát, amelyen az izgalomtól már az előnedv csillog. Valójában ez a szende, gyermekien egyszerű kép jelentése. Ó, a romantikus fiatalok!

 

1 hozzászólás

#1 Profi Nyelvész 2018. 10. 1. 21:49:33

Ön örök szerelmes, szép ez így

Új hozzászólás