Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Magyari Sára

Magyari Sára

Pomozi Péter

Pomozi Péter

Kövesdy Zsuzsa

Kövesdy Zsuzsa

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

A média nyelvi-kommunikációja és a társadalmi viselkedéskultúra összefüggései néhány példán keresztül

2016.08.26.2 hozzászólás

Alaptételünk: a médiának különösen meghatározó szerepe van a „látványcivilizáció” (Vargas llosa, 2014) korában. Funkciója: értékközvetítés, értékváltoztatás, hatásgyakorlás, ízlésformálás, érdekek képviselete és érvényesítése, szórakoztatás. Lényeg: nagy a befolyásoló ereje az egyénre, a társadalmi kapcsolatokra, mozgásokra, „jelentős szocializáló szerepével” kell számolni (Takács 2007: 11). Nyelvisége (is) hat, tanulmányozása nélkülözhetetlen.

Gyakorlatközeli pedagógiai előzmény. A Zsolnai-programban a nyelvi-kommunikáció kitüntetett szerepet kapott (Zsolnai 1982, 1995). Ehhez hasznosan kapcsolódtak a francia nyelvi formák és szokások (Sz. Tóth 1991, 1994) és az „illem-etikett-protokoll” nyomán kidolgozott szakképzős kommunikációs tananyagok (Sz. Tóth 1998). A média bekerült a tananyagba, cél: a viselkedéskultúra szintjének emelése a mindennapi és a szakmai életben.

IMG_7419
Egy okos nem elég

 
A táguló világ jelözönnel sűrít. Az egyén számára szaporodnak a lehetőségek és a veszélyek. Az érdekek által közvetített ízlések (gondolkodás) hatásfoka megnő. A divat, a tudás a médiából jön. A média munkásai tisztában vannak ezzel, a „televízió nagy úr”, mondta egy közvetítő („médiamunkás”, pontosabban: „médiaszemélyiség”) az egyik műsorban. E szerint is viselkedett. („A retorika szívesen beszél magáról” Aczél 2012: 10).

Ezen írásban médiafigyelésünk a televízióra irányul. Célunk: médianyelvi-kommunikációs példákkal segíteni a média szereplőinek, munkásainak, kivált a nézőnek – figyelemfelhívás, tudatosítás, szervezett feldolgozási formák felvetése az iskolának. Az elvárás és a kritika jegyében (Balázs 1997). S hogy ne növeljük „a társadalmi kommunikáció zavarai”-t (Balázs 2001).

Ennek fontosságát jelzi, hogy sorra jelentek meg a felsőoktatásban ilyen jellegű programok. Szakmai tartalma alapján az egyiket különösen vonzónak tartjuk (Corvinus Egyetem, Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet), a tantárgy neve: A média nyelve.

Elméleti háttér – médiakutatások. A fejlesztők számára alapos anyagok állnak rendelkezésre. A verbális jeleket, a nyelvezetet célozzuk meg, a képiség ennek kapcsán, összhatásában kerül majd szóba. Ehhez a médiaretorikán keresztül vezet út. Támaszkodhatunk Aczél Petra nagyívű munkájára, benne az alapvető meghatározásra, miszerint a retorika „társas cselekvés” (Aczél 2012: 15). Vagyis minden nyilvános, közéleti megszólalás, annak minden szereplőjével. Amibe, a „látvány” okán, a hallgató, a néző is beleértendő, aki értelmezni, értékelni akarja a médiaüzenetet. Vagyis: „A retorika médium: hordozza, dramatizálja, ritualizálja, megőrzi és újraalkotja; közvetíti a társas világ viszonyrendszerét” És: „mesterség” (Aczél 2012: 9). Ha ez így van, márpedig igen, akkor leírható, tanítható, tanulható és elemezhető. A média mintákat kínál, esztétikája van, befolyásol (manipulál is), példáival, nyelvezetével hat az erkölcsre. Nagy a szerepe az egyén és a közjó alakításában.

Ehhez a különböző szándékú csatornák különböző stratégiákat alakítanak ki. Mindegyiknél fontos a nyelv, amely eszköz és módszer is egyben. A kifejezés visszahat a tartalomra, a világról való beszéd formává lesz (Bretter 1979: 287). Ezért rendkívül fontos, milyen nyelvet használ a média. A média „el akarja érni” a nézőt, ehhez olyan nyelvet kell használnia, amilyet a néző megért. Egyes csatornák, előre meghirdetetten, műsoraik által, kialakíthatják a nyelvezetet, melyhez „értő” populációt vonz. Ez a szociokulturális szempont borulhat, mert ez csoportonként, időben változik. (Műsorfüggő, a néző elfoglaltsága is „eltolja” a sávot.) Meddig „nyomhatja” a csatorna a standardot, hogy népszerű legyen, hogy a nézettségi mutatókat emelje? Azonban, ha tudatában van annak, hogy a nyelv egyrészt értékeket továbbít, másrészt értékeket teremt, akkor a „nyelvi normához” kell folyamodnia. Ehhez ad jeles nyelvészek elméleteit feldolgozó, átfogó (tan)anyagot Balázs Géza. Péntek János javaslatára „közös magyar (közmagyar) normát” (Balázs 2000: 16) szorgalmaz. Mert, ahogy az iskola sem képviselhet egy szürke átlagot, úgy a média sem, szögezi le a szerző. És továbbviszi Bańczerowski felfogásával: a beszélt nyelv mintává válik, a nyelvi kultúra kommunikációs kultúrává válik (Balázs 2000: 15). Noha vannak írott és íratlan (erkölcsi) normák, és vannak elismert és rejtett normák, a norma az emberi viselkedést szabályozza. Következésképp ez lehet az alapja a médianormának, amely egyszerre „tükör és minta” (Balázs 2000: 18).

IMG_7459
Média alulnézetből

 
Tehát nyelvi norma, médianorma – ez vonatkozik a közszolgálati és kereskedelmi televíziókra, itt tömegkommunikációs beszédről van szó. Eljutottunk a médianyelv mibenlétéhez. Megjelenik a szépség kategóriája, a beszédnek esztétikája van (Balázs 2000: 23). A nyelvhasználat felveti a stílus és a gondolat helyességét. És máris az etikánál, erkölcsnél tartunk (Pölcz 2015a).

Az elméleti háttéranyagból világosan kiderül, hogy a média érti a szakmáját, kőkemény, kidolgozott stratégiája van. Ezzel szemben a nézők többségének, többnyire, nincs. A két fél a képernyőn keresztül – a képernyő mezején – találkozik, küzd, a média nyerésre áll.

A fenti elméleti bázison el lehet indulni. Feladatirányok: a) a média természetének megértése, b) megfigyelés, adatgyűjtés, c) helyzetelemzés, kimutatás. A megközelítés irányai: nem vizsgáljuk a kommunikációs folyamat egészét, de – a hermeneutika oldaláról – elsősorban a befogadó nézőpontja érdekel, hogyan jut el az ember a megértéséig.  Szemiotikai oldalról ez érinti a jelentést, a jel és a jelhasználó viszonyát. Kis mértékben narratívaelemzést is folytatunk, amikor történetek szerkezetére teszünk megállapításokat. Tartalomelemzést nem végzünk, itt nem feladatunk. (Médiaretorikai elemzés, a megadott tíz alapvetés nyomán, későbbi nagy feldolgozó munkálatok tárgya Aczél 2012: 77–8).

A megfigyelt csatornák: valamennyi magyar. (Közszolgálati és főbb kereskedelmi csatornák, összehasonlításra is: francia nyelvű csatornák.) A megfigyelt műsorfajták: hír, tudósítás, riport, vita, sportközvetítések, kiemelten a labdarúgás, mert széles a vizsgálati terep, sok a nyelvi megnyilatkozás, nagy adatbázis nyerhető, az adatok, a következtések általánosan vonatkoztathatók nézőpontunkra. Folyamatos megfigyelések nyomán elegendő adattal rendelkezünk. A tapasztalatok „milyensége” megoszlik a szerkesztőségek között, markáns különbségek észlelhetők. A következőkben ezekre nem teszünk utalást, sem a csatornákat, sem a szereplőket nem nevezzük meg. (A gyűjtött anyagban eseményhez köthetően rögzítettük a példákat.)

A megfigyelés szempontjai: kitüntetetten: a nyelvi-kommunikációs kultúra, ezen keresztül: a) megjelenés – a testi külső (fiziológia), ápoltság, öltözet (női és férfidivat), b) megnyilvánulás – az általános magatartási normák, jó modor, viselkedési szabályok (pl. köszönés, megszólítás, bemutatás, kézfogás, nyelvi közlések, kéz/csók), c) megnyilatkozás.

Műsor indul. Szereplők a kép és a szöveg hálójában – szórakozás, okulás, bosszankodás – ÉLMÉNY?

Vitavezetés, interjú. Kérdésfeltevés – bonyolult mondatszerkezetek, benne a kérdező válasza. Gyakori a csapongás, a téma- és a szempontváltás, a beszédszándék mellőzése. A megszólítások hiányában a később bekapcsolódó néző nem tudja beazonosítani a szereplőket. Gyakran hiányzik az éppen beszélő nevének feltüntetése. (A vitavezetőre és néhány hangadóra emlékszünk, a témára kevésbé. Jó példák közül: Tarján Tamás beszélgetése Sinkovits Imrével M3 DunaTv, 2015. szeptember 27. ismétlés – a kérdező hallgat, a meghívott beszél.)

Tudósítás, riport. A negatív híreket preferálják a szerkesztők. Egy esemény négyszer előadva, hiányos konkrét adatokkal. Kommunikációs tényezők: 1 téma, 1 helyszín, 2 időpont, 7-8 szereplő. Gyakran sugallás: a szerkesztő a meghívott véleményét fogadja el, saját hírként közli, és nem azt mondja: ez az illető véleménye.

Hírközlés. A bemondó a napszaknak megfelelően köszön, többnyire bemutatkoznak, néhol kiírják a bemondó nevét. A tekintet kedves, a beszédtechnika jó, olykor orrból vagy a feszített mellből szól a hang. A helyszíni kapcsolásoknál kollegiálisra vált a köszönés: a korábban gyakori szia helyett, a szervusz működik. A kiküldött tudósító olykor „köszönti” a kedves nézőket. Alakul a kulturált forma.

Ennyit a megnyilatkozásról, következik a megjelenés pl. testi külső (fiziológia), ápoltság, öltözet (női és férfidivat) és a megnyilvánulás, pl. köszönés, megszólítás, bemutatás, kézfogás, nyelvi közlések, kéz/csók, érdeklődés stb. A következőkben a figyelem elsősorban a híradókra és a fentebb említett műsorokra irányul egy kiváló műsor segítségével (Montágh 1985).

Megjelenés. Elegánsak a hölgyek és az urak. Elegancia a nap minden órájában, finom trendi vonalakkal. A férfiaknál néha kopasz fej vagy oldalról felnyírt hajzat, kis oldalszőrzettel. A hölgyek színes ruhában, diszkrét-mutatós hosszúságú szoknyában, formás frizurával, nem vibráló ékszerekkel. Finom divat, az evilági zűrös mutatványok idején mértéktartó. És ápoltság. Röviden: szép minta, foglalkozásról, munkahelyről, tükör a nézőnek.

Megnyilvánulás. A nyelvi-kommunikációs képességek technikái: a hang, a tekintet, a gesztus. A tekintet a nézőre irányul, nem merev, inkább kedves, nem kedveskedő. A beszédtechnika általában jól működik, ritkul a (hölgyeknél inkább divatos) orrhang, a hangképzéshiba, a nem kellő artikuláció azért jelen van (inkább a férfiaknál jelentkezik). Ezek a jelenségek változnak: ugyanaz a szereplő más műsorban pontos beszédtechnikával ejt. (Valószínűleg egy elképzelt szerephez van igazítva a technika.) A túlzott gesztikulálás néhány női szerepnél jellemző. (Összefügghet a mondandó kifejtésének nehézségeivel.)

A hírközlő a napszaknak megfelelőn köszön, bemutatkozik. (Ez utóbbi az M1 csatornán általános. A név többnyire a kép alsó részén tűnik fel egy pillanatra.) A helyszínről jelentkező tudósítókkal való kapcsolatfelvétel változatos: tegeződés, szia, szervusz, a megszólítás a keresztnéven történik, olykor familiáris, a munkatársak között megszokott becézéssel. Az utóbbi időkben a sziát a szervusz váltotta fel, a korábbi divatos becézés (Lóri, Bogi, Juli…) elmarad. (Nincs szevasz, és oké.) A migránshelyzet sok kapcsolást hozott, a téma súlyossága is a feszesebb formákat eredményezte. Érdekes: a határ menti országok és Németország magyarul beszélő tudósítói soha nem használták a szia formát, helyette: szervusz, a nézőknek a napszaknak megfelelően köszönnek, és nem „köszöntik” a nézőket, ahogy ez a magyar helyszíneken, vagy például az időjárás-jelentő esetében gyakori. Felesleges, külön műsorok előtt szokás, emlékeztet a szónoki emelvények beszélőire. (A divatossá vált „én is köszöntöm a kedves nézőket”, átterjedt a rádióra is, az interjúalany nem mulasztja el. Pedig elég, ha egyszerűen köszön a riporternek, aki a nézőt, a hallgatót képviseli.)

IMG_7494
Jönnek az újak

 
A stúdióba meghívott vendégek megszólítása változatos. Az asszonyom, uram ritka, a kisasszony egyáltalán nem hangzik el, többnyire a teljes név említése megy, hivatalos személynek a pozícióját is bemondják. (Kivált rangos vendégnél dukál, például miniszter úr, és – riportere válogatja – professzor úr.) (Ez 1989 előtt összefüggött a társadalmi – előírt – kommunikációval, lásd a korabeli interjúk ismétlését a Duna Televízióban.) A „civileknél” már erős a „szórás”. A játékos vetélkedő 50 felé közeledő vezetője harsányan anyukának szólítja a 25 éves ifjú hölgyet, a foglalkozását megtudva negédesen tanító nénire vált. (Az iskolában pedig az idősebb tanítónő apukának nevezi a 30 éves édesapát. Szól a bácsi az idős, ám rangos mesternek, mint a nyugdíjasok egymás közt: Margó néni, Géza bácsi.)

Sport. Erről bővebben lásd Sz. Tóth (2015a), itt csak összefoglalóan néhány jellemző: az olykor éneklő hanghordozás, a gyors beszédtempó, a tömény információközlés, a helyzetek elbírálásának joga. A szakkommentátorok nyelvi-kommunikációs kultúrája (beszédtechnika, szövegalkotás) „necces”, teljesítményük alulmúlja a „kötelezőt”. (A ritka és nagyon várt győzelem feletti örömmámor diadalittas hangorkánja felülírja a „standard” beszédtechnikát.) Tegyük hozzá: a közvetítő sincs mindig ugyanabban a formában, előfordulnak gyenge „meccsei”, nem mindenki egyformán jó valamennyi sportágban, egyikben rosszul, másikban jobban teljesít. (Előfordul, hogy a gyengén szereplő közvetítő pályát vált, a sportot elhagyva jobban teljesít.)

Betekintés a képernyő mögé. (Van lehetőség?) Eltérő a szerkesztőségi munka: munkaerő alkalmazása, felkészítés, felügyelet, továbbképzés; a nézői visszajelzések fogadása, a kritika formái, fórumai – néző és média együttműködése. (Esetünkben a kommentelést a „virtuális macskazaj”-kategóriába soroljuk.)

Kép és a szöveg viszonya, illeszkedése, arányok; kép- és szövegfilozófia. Kép és szöveg nincs szinkronban – a kép csorbát szenved, a szöveg elnyomja, törli, példa: futballcsapat-összeállítása, atlétika, versenyfutás-rajt, körúti kerékpárverseny, boksz. A szöveg felülírja a képet. Lásd még: nemzeti ünnepnapi műsorokban. (Előttünk a látvány: lovasok, repülősök, katonaság, közben tömény ismeretterjesztés folyik.) Többismeretes verbalitáshoz hiányzó kép. Példa: tudósítás, a téma elővezetése a helyszín ismerete nélkül: nincs kivetítve a helyszín viszonyítható térképe. (Hol van Gilvánfa, Makkoshotyka, Csököly…?) Ellenpélda a frankofón tévék gyakorlata.)

Általános, paradoxonnak tűnik: a tévémédiában, képiség ellenére a szöveg dominál. (Ez a különböző témákban jelen van, mint fentebb. Még hangsúlyozottan lásd migránshelyzet. Nyíri Kristóf Kép és idő című munkája (2011) nyomán bizakodóak vagyunk (vö. Sz. Tóth 2012). Mindez, a sok jelben, a megértés ellen hat: észrevevés (a néző igyekszik, forgatja szemeit), mire: változik a kép és hang (a néző kezdi elveszíteni a fonalat), lassul, nehézkessé lesz a felfogás, így „ugrik” a megértés. (A néző dühösen átkapcsol, vagy „kezdi megérteni”, sikeres hát a megdolgozás, lásd médiastratégia.)

Média/világ – médiafilozófia – a „benne-lét” kérdése. A médiamunkás és a néző is benne van a létben, mindkettő számára megjelenik a lét. A néző is szereplő, a médiamunkás gyakran kizárja a nézőt.

Hatások – következtetések

A sziázás mint jelenség. Kitől tanulja a kisgyerek? Sziáz a nagyi, a papi, meg a Vercsi mama – a gügyögés „táptalaja”. A felnőttek, csupa szeretetből, közelítenek így a gyermekhez. Ám a gyerek még nem tud beszélni. De még megtanulhat. A harc a gügyögés ellen a járókában kezdődik. A szép beszéd jár a kicsinek.

A köszönés, a megszólítás, a beszédszándék kinyilvánítása bevezető – előszoba – a megnyilvánuláshoz. Sok dolgok dőlnek el itt, indulás az erkölcs felé. (Mint az autósok irányjelzése, illetve annak tartós elmulasztása. Mire tartod a másikat? Mit akarsz tőle? Netán vele.)

Az uram, hölgyem, kisasszony nem terjedt el a televízióban, a mindennapi kommunikációban sem. A hivatalos levelezésben is ritka, megszólításként a teljes nevet használják. A kereskedelmi tereken, leginkább a piacon, az álkedveskedő: drágám, aranyoskám hangoztatásával közeledik az árus. A büfében így rivall a pult előtt álló vendégre a pultos nő: Mi teccik? Jobb esetben: Miben segíthetek? Feledve, hogy mivel szolgálhatna. A televízióban nem szól a kezét csókolom, szól viszont a mindennapokban, különféle változatokban: kezit csókolom, kézcsók, csók, kejcsóklom, csókolom a kis kacsóját. Ez nevelési szempontból fejtörést okoz az igényes szülőknek, a gyermekek, többnyire, zavarban vannak, de megoldják, ha sor kerül rá, inkább elmormogják.

A nem esztétikus beszéd szennyezi az akusztikai légkört, az emberek etikátlan viselkedésre ragadtathatják magukat, ez rongálja a szociokulturális állapotot – mindez megviseli a személyiséget. Ha – többféle műsorfajtában – nincs udvarias, (emberileg, társadalmilag) kellő megszólítás, nincs beszédszándék, zavaros megnyilatkozással csak úgy: durr, bele, mondom a magamét, akkor nagy a „macskazaj”, borulnak a kommunikációs játékszabályok. Ez érinti az etikát (Pölcz 2015b), a gyakorlatban távolodunk is tőle.

Üzenetek, (jámbor) óhajok. A média számára legyen fontos a köz szolgálata: megértetni a helyzetünket a világban, nem manipulálni. A nézőnek adassék meg a képesség a manipuláció leleplezésére. Zavarelhárítás, hibajavítás: kulturáltan, tisztelettel. A közbizalom építése jegyében. Vagyis: a média – az érdekérvényesítés, az érdekek szolgálata közben – ne gyűrhesse maga alá a nézőt. A néző tudjon védekezni a média által keltette vágyak ellen, tudja „helyre tenni” azokat. A néző ne legyen „átverhető”. Legalábbis tudjon róla. (Merthogy vannak, akik átverve szeretik az élet habos oldalát. Preferált csatorna, kedvenc médiás – igazad van, imádlak, veled vagyok.)

A média nyelve tehát tantárgy az egyetemen. Jó lenne ilyen tantárgy már az általános iskolában. Megváltozott a gyermekek kommunikációs kultúrája is, átalakult a játékkultúra, módosultak a kapcsolattartási formák (Aczél 2012: 122). Az említett egyetemen a kompetencia leírása: „A hallgatók elsajátítják a média nyelvi jelenségeinek megfigyeléséhez szükséges szempontokat, ezzel egyidejűleg kompetenciákat szereznek e jelenségek elemzéséhez és értékeléséhez.” Korábbi pedagógiai tapasztalatok alapján ehhez tegyük hozzá: a tanulók jártasságot szereznek a médianyelvben, alakíthatják viselkedéskultúrájukat, és kis előzetest kapnak a mesterség felé. Ez már működött a fentebb említett nyelvi-irodalmi-kommunikációs programban, de ehhez új pedagógustudás kell (Zsolnai 1996). Vannak erre újra szakmai-tudományos törekvések, ezt szorgalmazza egy friss kiadvány (H. Tóth 2014). Tehát a pedagógia felé: a jelpedagógia irányában – félúton – médianyelv-pedagógia szükségeltetik, indulásként transzdiszciplináris tanterv.

 

Szakirodalom

Aczél Petra 2012. Médiaretorika. Magyar Mercurius Kiadó, Budapest.

Balázs Géza 1997. A média nyelvhasználatának kritikai megközelítése. Magyar Nyelvőr 121: 247-82.

Balázs Géza 2000.  A média nyelvi normája. Magyar Nyelvőr 124: 5-24. =

http://www.c3.hu/~nyelvor/period/1241/124102.htm [2015.11.12.]

Balázs Géza 2001. A társadalmi kommunikáció zavarai. Beszédkutatás, 114-125.

Bretter György 1979. Párbeszéd a vágyakkal. Esszék. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 451. H. Tóth Tibor 2014. Nyelvi változások az ezredfordulón. Gondolat Kiadó, Budapest.

Montágh Imre 1985. Beszédművelés 1-10. (kisfilmek gyerekeknek). MTV, Nemzeti Audiovizuális Archivum.

Nyíri Kristóf 2011. Kép és idő. Magyar Mercurius Kiadó, Budapest.

Pölcz Ádám 2015a. Etika, erkölcs és nyelv.  In: Nyiri Péter (szerk.): Létünk hajléka az anyanyelv. Múzsák Kertje. A Magyar Nyelv Múzeuma Füzetei 3. Sátoraljaújhely–Széphalom, 127-32.

Pölcz Ádám 2015b. A piros lámpánál meg kell állni. Etika, nyelvhasználat és ami mögötte van.  Édes Anyanyelvünk 3: 12.

Sz. Tóth Gyula 1991. 1994. Francia nyelvtanítási programcsomag kezdőknek és középhaladóknak. In: ÉKP program. OOK, Veszprém, 1991., Tárogató Kiadó, Bp. (később: Nodus Kiadó, Veszprém, 2002.)

Sz. Tóth Gyula 1998. Program a kommunikációs kultúra fejlesztésére. Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Kft. Bp., (MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola, Bp.)

Sz. Tóth Gyula 2012. Az idő a képnek dolgozik. Az irodalomtanítás innovációját befolyásoló tényezők. In: Az irodalomtanítás innovációja. Finta Gábor–Fűzfa Balázs (szerk.) Savaria University Press, Szombathely, 57-66.

Sz. Tóth Gyula 2015a. Sport a pályán és a képernyőn. E-nyelv Magazin (06.29. = http://e-nyelvmagazin.hu/2015/06/29/sport-a-palyan-es-a-kepernyon [2015.11.12.]

Sz. Tóth Gyula 2015b. Jelekkel a világ körül (nem 80 nap alatt). Balázs Géza: Antroposzemiotika c. tanulmánykötetéről. E-nyelv Magazin (08. 12. = http://e-nyelvmagazin.hu/2015/08/12/jelekkel-a-vilag-korul-nem-80-nap-alatt [2015.11.12.]

Takács Judit 2007. A médianyelv „kereskedelmiesülése”. Mediárium, Debrecen, 3-4: 267-71 = http://www.epa.oszk.hu/01500/01515/00002/pdf/07.pdf [2015.11.11.]

Vargas llosa, Mario 2014. A látványcivilizáció. Európa Könyvkiadó, Budapest.

Zsolnai József 1982. Nyelvi-Irodalmi-Kommunikációs Nevelési Kísérlet I-II. kötet. Országos

Oktatástechnikai Központ, Veszprém.

Zsolnai József 1995. Az értékközvetítő és képességfejlesztő pedagógia. ÉKP Központ-Holnap KKT-Tárogató Kiadó, Budapest.

Zsolnai József 1996. Bevezetés a pedagógiai gondolkodásba és A pedagógia új rendszere címszavakban. Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. Budapest.

Corvinus Egyetem Budapest. A tantárgy kódja: 7PE20NGK64M. = http://portal.uni-corvinus.hu/index.php?id=22720&tanKod=7PE20NGK64M. [2015.11.12.]

 

(Képek: Balázs Géza)

2 hozzászólás

#1 szepi 2016. 10. 13. 10:00:41

Pontos látlelet, s ilyenkor mindig az jut az ember eszébe, hogy vajon kik kerülhetnek mikrofon vagy kamera elé?

#2 Németh Otilia 2016. 10. 28. 21:45:22

Média? A társadalom tönkretétele… De azért jó, hogy vannak olyanok, akik azt gondolják, lehetne, másként.

Új hozzászólás