Kaptam egy kérdést: Gyakran találkozom azzal a jelenséggel, hogy egy (ható képzős) melléknévi igenév végén megjelenik egy szerintem felesleges -s végződés. Ez helyes vagy sem? Tájnyelvi változat vagy hibás? Írok egy-két példát: Nem vagyok az az előadó(s) típus. Kulccsal nyitható(s) szekrény, kihúzható(s) rekamié. Egyáltalán mi szükség van ezekre az s-ekre?

Válaszom: Az -s melléknévképző bizonyos helyzetekben gyakoribbá kezd válni (talán valamiféle pontosítás okán): mentők – mentősök (nem tartjuk helytelennek, legföljebb szokatlannak). Az előadó helyett előadós típus még szokatlan; viszont valóban vannak regionális jelenségek, pl. csecsemős gyerek (csecsemő helyett). Természetesen ezek nem helytelenek, mert az -s képzős formák többnyire szabályosak: káromkodós típus, szoptatós malac, viszont valóban nem szoktuk mondani, hogy sétálós utca és üdítős élmény.

Egyes -ható/hető képzővel ellátott melléknevek végén az -s képző egyelőre fölöslegesnek (terjengősnek) tűnik. A nyithatós szekrény helyett tökéletesen megfelel a megszokott nyitható szekrény. Az interneten egyébként inkább a nyitható szekrény és a kihúzható ágy szerepel. Azt sem mondanánk, hogy meghatós élmény. De a hatható segítség helyett inkább azt mondjuk: hathatós segítség.

Összetett szavakban az -s melléknévképző sokkal természetesebbnek tűnik: levélláda >  levelesláda, faláda > fásláda. Nem is mondjuk, hogy teakanna, helyette inkább teáskanna, és nem bor- és sörhordó, hanem boroshordó és söröshordó.

Összefoglalva: az -s melléknévképzős alakok alapvetően fontosak, bizonyos esetekben pontosabbnak tűnnek, más esetben fölöslegesen terjengősek, és bizonyos melléknévi igenevek mellett nemkívánatosak.

A Manyszi nyelvi tanácsadásában figyelmükbe ajánljuk a mentősök címszót: https://e-nyelv.hu/2014-02-19/mento-vs-mentos/