Ha megszavaztatják, hogy melyik a „legjobb” magyar regény, akkor az az Egri csillagok. Mi lehet ennek az oka? Ez lehet a válasz: a regény konkrét történeti eseményt idéz föl, története, mesemondása korokon, ideológiákon felül áll. Egyetemesen magyar. Kosztolányi mélyen érezte: „Kevés írást ismerek, amelyik ennyire magyar, a kacskaringós, keleti gondolkodást ily döbbenetesen – és tüntetés nélkül – tükröző”. A mindennel szemben szókimondó, kritikus Ady Endre az Egri csillagok megjelenése után egy évtizeddel fedezi föl Gárdonyit: „Soha és senki ilyen könnyen, ilyen összetett filozófiával, ilyen kedvesen magasról, ilyen poétasággal magyarul nem mesélt, mint a legújabb Gárdonyi. (…) ő mégis (…) egy új Dickens vagy legalább bölcs derűjében hozzá hasonló. (…) Gárdonyi megnyergelte, megszelídítette, megfinomította a magyar anekdotát…”

Gárdonyi regénytrilógiája három történelmi sorsfordulónk kalandos megidézése: kezdődik az Egri csillagokkal (1901), ezt követi A láthatatlan ember (1901), majd az Isten rabjai (1906). Török, tatár, hun-magyarok. Gárdonyi olyan mélyen érezte a magyarságot, hogy törökben, tatárban, hunban egyértelművé tette a kulturális és bizonyos nyelvi rokonságot.

Gárdonyi írói módszeréről sokat írtak, de nem eleget. A lehető legnagyobb alapossággal, utánajárással, mondhatni: alázattal mutatja be tárgyát; például a muzulmán szokásokat nem ismerők számára valósághűen érzékelteti a törökök világát és mentalitását, sejteti a két nyelv közötti rokonságot. A törökvilágot megismerni Konstantinápolyba is elutazott. Ugyanilyen alapossággal jeleníti meg a végvári világot, harci technikát, modort, furfangot. Hogy mélyebben megismerhessük nyelvét, javaslom egy Gárdonyi-szótár megalkotását.

Az Egri csillagok: örök. Irodalmáraink többsége még nincs túl a „lesajnáló” ifjúsági irodalom megjelölésen; igyekeznek az irodalmi „kánon” szélére tolni, ki-kihagyogatni az irodalomtörténetekből. Nem szabadulnak attól a megrögzöttségüktől, hogy az irodalom egy lineáris, előrehaladó, kötelezően megújuló folyamat. Pedig vannak örök témák, stabil pontok, amelyek mindig megérintik az embert. A történetmesélés, a romantikusnak csúfolt nagyonis mély emberi érzelmek, a kaland, a hősiesség pontosan ilyen. Ha erről tisztán és autonóm módon ír valaki, azt nem kell és nem is lehet meghaladni.  Az előítéletmentes művészetbefogadást újra tanulni kell – főleg, ha valakik folyamatosan, tudatosan el akarják téríteni az embert egyes alkotóktól, művektől. Engedd meg, hogy hasson rád: érzelmeidre, értelmedre, nem baj, ha nem tudod megfogalmazni, hogy miért. Erre is alkalmas egy olyan összművészeti, karneválszerű feldolgozás, mint a Nemzeti Színház Egri csillaga! (Részletek egy hosszabb írásból, amely a Nemzeti Színház magazinban fog megjelenni 2022 októberében.)

Az E-nyelv Magazin 2022/3. száma ugyancsak az Egri csillagokról szól.