Skip to main content

Bodnár Ildikó: „Tarka lepke, szép arany pillangó!”

- 2026. 08. 05.

Különleges albumok a Tinta könyvkiadó kínálatában

A leginkább nyelvészeti szakkönyveknek, a magyar nyelvtudomány kézikönyveinek és segédkönyveinek, valamint a nyelvtanulást segítő változatosnál változatosabb egy- és többnyelvű szótáraknak, nyelvkönyveknek, feladatgyűjteményeknek a megjelentetésére szakosodott Tinta Könyvkiadó a 2010-es évektől kezdve nem is egyszer rukkolt elő egy-egy értékes, olykor 100 évesnél is régebbi, a saját korában is már nagy jelentőségű, de a fentiektől eltérő témakörű munka, reprezentatív kötet, album újbóli megjelentetésével. Ezek egy része a magyar nyelv és irodalom remekeihez kötődik, de egészen más témájú könyvek is találhatók közöttük.

Káldi-biblia

Az albumszerűen nagy alakú, nagy terjedelmű reprint kiadványok sorában – először most tizenkét éve, 2014-ben – jelent meg a kiadó kínálatában a Káldi-biblia hasonmás kiadása. A rendkívül nagy jelentőségű kötet éppen az idén ünnepli megjelenésének négyszázadik évfordulóját.

Megilletődöttség nélkül aligha lehet fellapozni ezt a nagyméretű, súlyra sem éppen könnyű kiadványt. Egyszerű kézbevétel helyett ajánlatosabb letenni magunk elé az asztalra, s úgy kezdeni olvasni az oldalakat. Az Ó- és az Újtestamentum 1147 oldalán felül még további közel 100 oldalon több kiegészítést is (pl. három apokrif írást, névmutatókat és bibliai lajstromokat) tartalmazó hatalmas könyv ódon hangon, de nagyrészt ma is jól érthető nyelven szól az olvasóhoz. Az akkori helyesírás szerinti olvasás sem jelent nagyobb gondot: „Vegyétek oktatásomat és nem a’ pénzt: a’ tudományt válaszszátok inkább hogysem az aranyat. Mert jobb a’ bölcsesség minden drága dolgoknál: és semmi kívánatos dolog a’hoz nem hasonlíttathatik”. (Példabeszédek könyve 8, 10-12.)

Az ember tragédiája – Zichy Mihály képeivel

A nagyon szép kiállítású, nagy alakú reprint kiadványok sorozata 2020-ban Az ember tragédiáját Zichy Mihály képeivel illusztrált, eredetileg 1893-ban megjelent albumával folytatódott, az album megjelentetésével mintegy előre köszöntve a kétszáz éve született Madách Imrét és az akkor még csak közelgő 2023-as jubileum évet. 2024-es az Arany János balladáit szintén Zichy Mihály illusztrációival bemutató album. Ennek eredetije 1895-ből datálódik. Ezek mellett a kiadványok mellett zömmel a 2020-as évek során természettudományi albumok is megjelentek, szemet-lelket gyönyörködtető képek százaival.

A reprint könyvek listája a fent említett néhány kiadvánnyal messze nem merül ki; az évek során igen sok értékes, a könyvtárakban is szinte fellelhetetlen múltbeli nyelvészeti munka, szótár, szépirodalmi mű jelent meg a kiadó tevékenysége nyomán. De most nem ezekről szeretnék szólni.

Természettudományos albumok

A természettudományokhoz, de inkább mondjuk azt: a természethez kapcsolódó albumok is napvilágot láttak a Tintánál, közülük a legkorábban, 2022-ben nagyjából egyszerre jelent meg A növények természetrajza képekben, amelyet először éppen 140

évvel korábban, pontosan

1882-ben adtak ki, valamint

Magyarország lepkéi, amely

egy 1907-ből származó

album reprint kiadása volt.

Majd 2025-ben találkozhattunk a Madarak természetrajza képekben című, akkor éppen százötven éves kötettel (eredetije 1875-ből való), és a 2025-ös a Virágos növények albuma címet viselő kötet is. Ennek eredetije ugyancsak az 1900-as évek legelején jelent meg. Igen jól beleillik a sorozatba az 1907-ben született Növényi díszítő motívumok album is, amelyik 2024-ben jelent meg.

A kiadó megbízásából – a mai olvasót segítendő – madarász és lepkész szakember működött közre az említett köteteknek a napjainkban használatos nevekkel való kiegészítésében. Hiszen sokat mondók a nyelvújítás kori vagy talán még korábbi halászó csermöly (ma: halászsas), bájdalú zenér (fülemüle), fehér billegény (barázdabillegető) és más hasonló madárnevek, vagy a pillangóknak és lepkéknek adott fura elnevezések, ám csupán ezekkel az albumok – mai könyvekként legalábbis – kevésbé lennének használhatók. (Bár a madár-, illetve pillangó- és lepkenevek korántsem azonos ismertségűek s főként nem ugyanolyan gyakori használatúak az olvasók körében.) A sorozat darabjai a Pytheas Kiadó és Könyvmanufaktúra  segítségével, „A magyar nyomtatott örökség feltárása” program részeként valósul meg.

A közelmúlt két további kiadványa teszi még teljesebbé a sorozatot: a 2025-ben megjelent Hoffmann–Wagner-album, Magyarország virágos növényei címen és az ugyancsak 2025-ös megjelenésű Schubert G. Henrik létrehozta és Passlavszky József által magyarított Az emlősök természetrajza képekben című kötet. Az előbbi album német eredetije 1880-as évek folyamán kiadott Pflanzen-Atlas volt, ennek a magyar viszonyokra átdolgozott változata 1903-ban jelent meg. Az utóbbi kötet pedig, a világ emlősállatait bemutató 1887-es magyar változat szintén német eredeti nyomán jött létre.

Visszatérés az irodalomhoz

Az albumok sorozata egyre bővül; legújabb, 2026-os képviselőjük ismét szépirodalmi témájú kötet: Mikszáth Kálmán Jó palócok című elbeszéléskötete. Vele a Tinta Könyvkiadó az elbeszéléseknek egy Mikszáth-korabeli kiadó 1882-es, ugyancsak gazdagon illusztrált kiadványát jelentette meg újra. A kivitelezés ebben az esetben is a Phyteas Könyvmanufaktúrát dicséri. A kiadó kiadványai között, ahogyan eddig is, a jövőben is minden bizonnyal még számos hasonló vállalkozás szerepel.

Érdekes kapcsolat egy reprint kiadvány és a Nobel-díjas Krasznahorkai László 2025-ben megjelent regénye között

A bemutatott gazdag választék láttán bajban lenne a könyvismertetések írója, ha választania kellene, melyik kiadványt is mutassa be részletesebben. Ez alkalommal azonban egy másik könyv sietett a segítségemre, melyből itt néhány sort idézek.

A lepkékhez a csodálat és a szeretet fűzte, a hernyókhoz a szeretet és a csodálat, bár amikor szóba került, miért pont a peték, meg a hernyók, meg a bábok meg a lepkék, mindig azt felelte és mindig ugyanazokkal a szavakkal, hogy azért, mert ezek

                      nem csípnek, nem szúrnak, nem harapnak,        

és ez valóban nagy szerepet játszott az irántuk tanúsított korai érdeklődésben, de felnőttkorában már, ha lett volna bizalmasa, elmondta volna,hogy igen, kezdetben a nem csípnek – nem szúrnak – nem harapnak hármassága meghatározó szerepet játszott a kedvtelésében, majd szenvedélyében, de a leglényegesebb igenis a csodálat lett az egyik irányba és a szeretet a másik irányba…”

A részlet Krasznahorkai László Nobel-díjas írónk 2025 végén megjelent A magyar nemzet biztonsága című és Vadászat pillangóra alcímet viselő könyvéből, annak ötödik fejezetéből (avagy ötödik mondatából) valók. Az idézett sorok a regény egyik főszereplőjének, a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársaként dolgozó, de szabad idejében is a lepkékkel foglalkozó kutatónak a gondolatait megszólaltatják meg.

A lepkék adták az ihletet könyv borítóját tervező Pintér József számára is, aki a külső borító mindkét oldalán lepkék tucatjait vonultatja fel, igaz, nem a mindenféle színekben pompázóakat, hanem a lepkegyűjtemények kevésbé színpompás darabjait.

A lepkevadászat műveletének bemutatása többször is megjelenik az oldalakon; részben – a második és az utolsó fejezetben való feltűnésével – keretbe is foglalva a történetet, részben pedig a nyolcadik fejezet igen részletes rajzában, ahol a Paks határában található Ürgemezőn lépésről lépésre nyomon követhetünk egy lepkevadászatot. A regény lepkéiről és pillangóiról olvasva bizonyára nem én vagyok az egyetlen, aki a művet olvasva a lehető leggyorsabban fel akart volna ütni egy lepkékről szóló könyvet, leginkább egy lepkealbumot, hogy utána is nézzen e különleges, s valóban érdekesen – az író hősének köszönhetően pedig – szinte szenvedélyes hangon bemutatott kis lényeknek. Ezt az utánanézést a fent már említett Tinta Könyvkiadó által kiadott album révén én meg is tehettem. Ekkor egy merész, valójában eléggé utópisztikus ötlet is megfogalmazódott bennem. Milyen jó lenne, ha az Ünnepi Könyvhéten a Tinta Könyvkiadó és a Magvető Kiadó egymás szomszédságában lenne! Az olyan olvasók, akik Krasznahorkai László könyvei iránt érdeklődve a Magvető pultjához mennek, és  A magyar nemzet biztonsága című könyvet már olvasták, szinte bizonyos, hogy lecsapnának a szomszédos kiadó lepkés albumára! A leghíresebb magyar lepkekutatók, avagy lepkészek nevét a Krasznahorkai-könyvben is megtaláljuk, annak 84. oldalán; benne van többek között Abafi-Aigner Lajos neve is.

 Magyarország lepkéi

A huszadik század elején egy német kiadvány (az 1899-es Berge-féle lepkekönyv – Berge’s Schmetterlings-Buch) nyomán vállalkozott Abafi-Aigner Lajos a lepkék, közöttük a Magyarországon akkor fellelhető lepkék bemutatására. A könyv 1500 fajnak a bemutatását tartalmazza, s közülük 870-nek az ábráját is!

Az album bevezetésében a Krasznahorkai-könyvben is sokat emlegetett pete-, hernyó-, báb- és imágóállapotról (a lepke testrészeiről: fej, tor, potroh, a fejen a szemekről, csápokról, szájról – az ún. szipókáról, majd igen részletesen a szárnyakról stb.) van szó. Ezt követően a lepkék életviszonyairól, hasznukról és kárukról, kialakult rendszerükről szóló leírás után olvashatunk még a lepkék tenyésztéséről, gyűjtéséről, gyűjteményekben való feldolgozásának módozatairól. A Bevezetésben olvashatók az alábbi sorok:

„Alig akad ifjú, aki e kedves állatkákat ne hajszolta volna vagy irántuk legalábbis ne érdeklődött volna… Már az ókorban magukra vonták a figyelmet a lepkék és még inkább azok csodálatos átalakulásai.  A halhatatlanság jelképének tekintették őket, összehasonlítván a bábból kikelő lepkét a lélekkel, amely az élettelen testből a mennybe száll.”

A nagyobb részt ma is helytállónak tekinthető tanulmányt a lepkék rendszeréről (rendekről, családokról, nemzetségeikről, nemeikről, fajaikról és fajváltozataikról, konkrét példányaikról) szóló 123 oldal után mutatók követik, először latin nyelven. A magyar nyelvű ún. összetett mutatót Kiss Gábor készítette. Ezután lapozhatjuk fel az album ötven színes oldalát. A gyönyörű képeken található lepkék magyar nevének mutatóját és annak bevezetőjét Bálint Zsolt készítette el. Ebből kiderül, hogy a lepkékhez kapcsolódó névadás máig nem lezárt terület. Fontos megállapításai, hogy a magyarság körében nem alakult ki neve a legtöbb lepkének, s hogy a helyes elnevezésekben a rokonsági viszonyokat tükröztetni kell.  A neveket illetően csak pár példát hozok: A 11. táblán a különféle tarkályokat találjuk meg, a 41.-en naplászokkal, virászokkal, sugarászokkal és mázkákkal találkozunk. (A lepkék elnevezésének kérdéseit részletesen tárgyalja az interneten is olvasható Bálint Zsolt-tanulmány A nappali lepkék magyar neveiről címen, l. https://real-j.mtak.hu/14724/1/EPA01957_e-acta_x_11_2016.pdf).

Itt a kérdéskör történeti áttekintésétől kezdve napjainkig gyakorlatáig sok minden elolvasható. Ám ezúttal elégedjünk meg a reprint kiadású album képeinek lapozgatásával. Az összesen 50 táblán csaknem ezer (egészen pontosan 935) színes kép a legszorosabb része ugyanis Abafi-Aigner albumának.

„Mivel az elmúlt több mint 100 évben sem jelent meg hasonló teljességű és alaposságú munka a hazai lepkefaunáról, ez a mű abszolút hiánypótlónak számít még ma is” – olvashatjuk a munka ismertetőjében.

A Tinta Könyvkiadó korábban két kifestőkönyveket is adott ki a lepkékről: Magyarország lepkéinek kifestőkönyve 2016, A világ lepkéinek kifestőkönyve 2017.

A szerző: Bodnár Ildikó egyetemi docens (Miskolci Egyetem BTK)

Nincs hozzászólás!

Your Email address will not be published.

x