Amit itt látsz, az nem díszítés. Csak az Isten tenyeréből kiesett ember díszít. Itt a középen az nem fa, hanem inkább tengely. Gyökere lent a sötétségben, koronája a szellem fényébe ér, törzse kettős spirál – a társas lét képlete, a férfi és a nő, a jobb és a bal, nappal és az éjszaka, ami így lesz újra egy, egész, egészséges. A három pontozott korona nem virág, hanem maga a hármasság: nap, hold, csillag, vagy talán maga az idő, múlt, jelen, jövő – egyetlen pontban. Körülötte a pontkör. Talán a magvetés vagy a beavatás köre. Vagy talán a világ, a lét határa, aki kitalálja, száll az áldás arra…