Nemcsak a korai keresztények viseltek tetoválásokat, a XVI. század körül a zarándokokat szertartásos módon tetoválták. Jeruzsálemben és Betlehemben szokás volt, hogy a keresztény zarándokok vallási szimbólumokat, jeleneteket, nevük kezdőbetűit vagy első zarándoklatuk évszámát tetováltatták magukra. Bizonyos, hogy ez a gyakorlat már a XVI. században létezett, és a hagyomány a mai napig fennmaradt. A Razzouk család ősei a XVIII. században telepedtek le Jeruzsálem óvárosában, Egyiptomból érkezve. Ügyfeleik többsége kopt zarándok volt, akik a Szentföldön tett látogatásuk maradandó emlékét kívánták megőrizni. A tetoválás a közösségben olyannyira elterjedt volt, hogy annak hiányában sokan nem tekintették teljesnek a zarándoklatot.

A mintákat sűrű rostozatú olajfából készült fadúcokba faragták. A dúcok kettős funkciót töltöttek be: egyrészt mintakatalógusként szolgáltak, másrészt segítségükkel a kiválasztott motívumot a bőrre nyomták, amely útmutatóul szolgált a tű számára. A mintákat vésővel vagy késsel, dombormetszethez hasonló technikával alakíthatták ki. A tetoválást hét tűből álló eszközzel készítették, amelyet egy rövid pálcába foglaltak, a festékanyag pedig lámpakoromból és olaj vagy víz keverékéből állt. A fadúcok különböző méretűek voltak, némelyiket mindkét oldalukon megmunkálták. A lenyomatok stílusbeli változatossága arra utal, hogy azokat különböző személyek készítették. A mintákat több témacsoportba lehet sorolni. A legnagyobb csoportot a Feltámadás-jelenetek alkotják, ezt követik a lovas szentek, majd Szent Veronika ábrázolásai. Gyakoriak voltak a személyneveket vagy a zarándoklat évszámát megörökítő motívumok is. A legelterjedtebb minta az egyenlő szárú kereszt volt, amelyet a kézfejre vagy a csukló belső oldalára tetováltak. Az összetettebb kompozíciókat rendszerint a felkarra helyezték. Fennmaradt egy XVII. századi hamburgi zarándok tetovált karjának illusztrációja egy XVII. század második felében készült rézmetszeten.

A jobb karon látható minták:

1. 1669-es évszám
2. Olajág
3. „IERVSALEM” (Jeruzsálem)
4. Jeruzsálemi kereszt, amit a Szent Sír Lovagrend is használt, és a Jeruzsálemi Királyság címere volt
5. 3 korona, ami vallási értelmezésben jelentheti a Szentháromságot, vagy a Háromkirályokra (napkeleti bölcsekre) utalhat
6. Betlehem
7. Csillag, amit a Betlehem felirat vesz körül

A bal karon következő minták láthatóak:

1. Keresztre feszítés látható, felette INRI, azaz „Iesus Nazarenus Rex Iudaeorum” (Názáreti Jézus, a zsidók királya)
2. LVCFV felirat áll (Lapis ubi Christus fuit unctus, vagyis a Kenet Köve)
3. Jeruzsálemi Szent Sír
4. Krisztus feltámadása, körülötte a RESVREXIT PROPTER IVSTIFICATIONEM NOSTRAM felirat (Resurrexit propter iustificationem nostram, jelentése: Feltámadt a mi megigazulásunkért)
5. Krisztus mennybemenetele, ekörül pedig az „Et asce(n)dit in ” felirat (És fölment a mennybe)

A tetoválás helye függött a vendég nemétől, és a választott mintától. A hajadon lányok körében kedveltek voltak az Angyali üdvözletet ábrázoló minták, amelyekhez termékenységet biztosító jelentést is társítottak. Egyes női vendégek a felkar belső oldalát vagy a térd fölötti lábszárat részesítették előnyben. John Carswell összegzése szerint a jeruzsálemi keresztény tetoválás elsősorban a keleti kereszténység hagyományához tartozott. Leginkább a kopt, örmény, etióp, szír és valószínűleg az orosz zarándokok őrizték meg ezt a szokást. A latin katolikusok körében ritkább volt, míg az anglikánok és protestánsok általában nem tetováltattak.

Összességében a jeruzsálemi tetoválás a zarándoklat maradandó emlékeként szolgált, és egyszerre fejezte ki a vallási identitást, valamint bizonyos esetekben a közösséghez való tartozást és a társadalmi megbecsülést.

Irodalom:

John Carswell: Coptic Tattoo designs, 1958.

Hesselt van Dinter: The World of Tattoo: an illustrated history, 2005.

A magyarországi tetováláskutatáshoz alapmunkák:

Balázs Géza 1987. „Titok a neved, Suha János”. (Magyarországi tetovált feliratok.) Forrás 19/3. 35—52; Tetovált szövegek Magyarországon. Magyar Nyelv, LXXXIV. (1988) 460–70; Tetovált szövegek. ELTE, MTA, Budapest, 1994; A tetoválás és a tetovált szövegek magyar néprajzi kutatása. 69–83. In: Szemiotikai szövegtan 7. Szerk.: Petőfi S. János, Békési Imre, Vass László. JGYTF Kiadó, Szeged, 1994; Testeden a jel. A tetoválás aranykorszakai. Múlt-Kor, 2020. ősz, 82–89.

Bodrogi Tibor 1987. A tetoválás etnológiája. Forrás 19/3. 110—142.

Lükő Gábor 1961. Archaikus tetoválás Nagybaracskán. Néprajzi Múzeum, Ethnológiai Adattár, 6790.

Országh László 1970. Tetovál. Magyar Nyelvőr 94: 474—477.

Tetoválók és tetováltak. Forrás 1987/3. (A szám szerkesztője: Kovács Ákos)