A kádári kultúrpolitika a megtűrt kategóriába sorolta azon könnyű zenei irányzatnak a képviselőit, akik a 1970-es évektől a nyugati zenei mozgalmak hatására a Magyar Népköztársaságban elindították és művelték a rock, az underground és az alternatív zenéket.

Megtűrtek, esetenként támogatottak

Természetesen a friss mozgalom is nagyon árnyalt volt, így hamarosan lettek kedvencek, akik támogatásokat, szerződéseket, lemezeket adhattak ki. Lettek, akiket nem tűrt meg a hatalom, és szép számmal akadtak olyan zenekarok, előadók, akiket a közönség szeretete, érdeklődése tartott életben, de valódi hírnévre, ismertségre, megélhetésre csak a 1989-es rendszerváltás után tettek szert.

Az előzményekről röviden: a rádiózás mellett a 1960-as évektől széles körben kezdett elterjedni a televíziózás. Megjelentek az első táncdalfesztiválok a képernyőn, a Ki mit tud-ok, a zenei műsorok. A kodályi, bartóki hagyományok a táncházak világával a pesti bölcsészek szerepvállalásával izgalmas ötvözetet eredményezett. Az Illés zenekar Szörényi Leventével és Bródy Jánossal hatalmas sikert, népszerűséget ért el, míg a rock műfajában az Omega és az LGT futott be nagy karriert. Az idősebb generációk ellenszenve, ellenállása sokáig kitartott a hippikkel, huligánokkal szemben, ahogyan akkoriban a fiatalokat divat volt megbélyegezni, ha eltértek a társadalmi normáktól, legyen az öltözködés, hajviselet stb.

A 70-es évektől megjelennek a progresszív rock képviselői olyan nevekkel, mint a Syrius vagy a Kex. Az államilag is dotált rockerek mozgalma már visszafordíthatatlan, ezért a ki  nem mondott tiltottból a megtűrtbe, esetleg az így-úgy támogatott kategóriába kerül sok kompromisszumkész formáció. A 80-as években tovább árnyalódik a paletta a rock és pop mellett az elektronikus zene legújabb hullámai is elérik az országot. Valamint a punkmozgalom is felüti fejét, főleg a nagyvárosi fiatalok körében. Egyre népszerűbbek a szerzői dalokat előadó szerzők, Bereményi Géza és Cseh Tamás párosát emelném ki.b Budapesten a képzőművészek és a film-, illetve vizuálisművészek megalapítják a nehezen bekategorizálható, ám erősen rendszerkritikus csapataikat. Elindul a Trabant, a Balaton, az URH, a Kontroll Csoport, a Vágtázó Halottkémek. Megalakul az Albert Einstein Bizottság, alig jutnak megjelenéshez az országos médiában. Másolt audiokazettákon terjednek koncertfelvételeik.

Azóta több történész, kutató foglalkozott részleteiben ezzel a korszakkal és egyértelmű összefüggéseket mutattak ki a nyolcvanas években életre kelt zenei irányzatok és a rendszerváltás kikényszerítése között. A politika a társadalom mélyebb rétegeinek mozgásaira vakon reagált, vagy nem reagált. Az egzisztenciális krízis a diákság soraiból kiindulva észrevétlenül érte el azt a széles réteget, amely a Szovjetunió bástyáinak megroggyanása nyomán azonnal mozgásba hozta a változást akarókat. A fiatal értelmiségiek köreiben senki sem volt őszintén szocialista vagy kommunista. Ezek az elvek teljesen kimentek a divatból, hiába tanították őket kötelező jelleggel, a társadalmi realitás teljesen más volt. A megszokások és kompromisszumok konszenzusában élt az ország, a legvidámabb barakkban, a langyos kádárizmusban vegetálva, minden valódi perspektíva nélkül.

AIDS

A hatalom képviselői személyes sértésnek vették, ha ennek az életérzésnek hangot adtak. Adtunk. Személyes emlékem, egy vidéki főiskola végzősei 1986-ban AIDS fantázianév alatt kiállítást rendeztek a klubjukban. Engedéllyel természetesen, kifejezve, megmutatva azt az életérzést, amiben voltak, voltunk. Semmi következménye nem lett volna, ha az intézmény politikai felelőse nem teszi szóvá. A főiskola vezetése a szervezőket megfenyegette, rendőrségi ügy lett belőle, és végül nem rúgták ki a hallgatókat, de megmutatták, hogy ezt nem tűrik el.

A hallgatók között is volt informátoruk, a mai napig nem tudjuk, hogy ki vagy kik. Ezután kerültem ebbe a körbe, és a következő évben zenekart alapítottunk, próbáltunk, majd jött egy-két fellépés a főiskola nyilvánossága előtt. Természetesen be kellett jelenteni, engedélyeztetni, és a város politikai rendőrsége azonnal bekérte a dalszövegeket, majd a próbán is megjelentek a bőrdzsekis tisztek. Végül minden probléma nélkül lezajlottak ezek az események, és a zenekar utóélete már a rendszerváltás követően vált láthatóvá a nagyközönség számára.

Azóta eltelt negyven év és a jelen történészei nemrégiben kezdtek érdeklődni az eseményeink iránt. Kutatásaik azt erősítették meg, hogy a városban ugyanakkor működő, hasonló szellemiségű fiatalok által alapított zenekarok megalapozói, formálói lehettek annak a hangulatnak, amelyből a rendszerváltás kinőtt.

Itt szeretném azt kiemelni, hogy a legnagyobb ismertséget elért zenészek kezdve Elvis Presley-től, a Beatlesen keresztül, Bob Marley-n át egészen a Sex Pistolsig, sosem csak kiemelkedő zenészek, hanem valójában forradalmárok. A szó legnemesebb értelmében azok. A róluk készült dokumentum, illetve játékfilmek egyértelmű üzenete, hogy ezek az ikonikus szereplők hittek a valódi változásban, mégpedig abban, hogy a kisemberek képesek a saját sorsukon változtatni, javítani, és joguk van a szabadsághoz, az önkifejezéshez, a boldoguláshoz. Valamennyien konfliktusba keveredtek a hatalom képviselővel, mert olyasmit képviseltek, amire az egyénnek szüksége van és joga ahhoz, hogy ezért fellépjen, hangot adjon vágyainak, akaratának.

Magyarországon tehát a 1980-as évekre érett meg a helyzet, hogy valóban erőteljes tartalmakat jelenítsen meg az underground zenei kultúra. Amikor érettségiztem, 1984-ben jelent meg az A. E. Bizottság első lemeze, természetesen csak bakeliten. Semmilyen előzménye nem volt a hivatalos könnyűzenei palettán ennek. A Kalandra fel! című lemez borítója képzőművészeti bravúr, az öncélú és a végcélú oldal dalai pedig egy korszak látlelete, és egyben előjelzője annak, hogy már nem lehet sok hátra. Öt évbe telt, hogy a falak leomoljanak. A Pink Floyd The Wall című lemezének koncertjét élőben közvetítették Berlinből, és hallgathattam a saját szobámban, sztereóban.

Apunk a punk

A korszak rendkívül gazdag és változatos volt, a társadalmi folyamatok egyik fő, meghatározó motívuma a változástól való félelem. Ma is élő tendencia a kádárizmus nosztalgikus emlegetése. Ennél azonban van nagyobb problémánk is, ahogy Antall József mondta, az új Magyar Köztársaság első miniszterelnöke. “Tetszettek volna forradalmat csinálni!” Az akkori fiatalok, vagyis az én generációm feladata lett volna a demokratikus Magyarország felvirágoztatása. Eltelt negyven év és levonhatjuk a mérleget, nem sikerült. A főiskolai zenekarunk ma is él, csak nevünkben maradtunk hűek, Apunk a punk névre hallgat a formáció. Apák és fiaik a színpadon. Az egyik dalszövegben pedig erről szól az énekes: „Bocs, bocs, ezt mi basztuk el!” Vagyis ezek az emberek, vannak most pozícióban, ez a generáció gyakorolja a hatalmat, és él vele vissza. A társadalmi hangulat megmutatkozott az idei parlamenti választásokon.