Vélekszöl kisfiam? – kérdezte tőlem nagyanyám. Máskor, amikor a Templom utca darabvégben Bánfi Matild néniék előtt esténként kinn ültek az utcán, sokszor hallottam az „én mán nem is vélekszök” kifejezést. Ez a régi Újkígyóson (is) élő magyar szó, ma nagyjából az „emlékszel” illetve a „nem emlékszem” tartalmának felel meg.

A szógyök a vél szavunk: melynek gondol, hisz, feltételez, vagy mit már említettük, nagyanyáink nyelvében emlékszik az értelme.

A kifejezésnek, mint miden ősi szógyökünknek meglehetősen kiterjedt szóbokra is van. Ide tartozik az igéink közül a „vél” – gondol, hisz valamit értelemben, a „vélekedik” – véleményt nyilvánít, gondol valamit tartalommal, de a „vélhető” – feltételezhető, valószínű és a „vélhetőleg” – valószínűleg, feltehetően tartalmú kifejezésünk is. A főnevek közül említhetjük a „véleményt” – gondolat, álláspont valakiről/valamiről, a „vélelmezés” – ami alapvetően jogi kifejezés épp úgy, mint a „vélelem” is. De meg kell említenünk a szógyök képzett alakjait is, mint a „véletlent”, a „véletlenült”, a „véletlenszerűt” és a „véletlenséget” is.

Vajon a mai magyar „közvélemény” tisztában van azzal, hogy több évezredes ősmagyar kifejezés ez, hiszen például a manysi nyelvrokonaink is használják, mégpedig a miénkkel gyakorlatilag azonos „wēl” alakban – tud, ismer értelemeben. A hanti atyánkfiai pedig a „wel” kifejezés alatt azt étik, hogy valaki meglát, észrevesz valamit.

Úgy vélem, valahol azt olvastam, hogy első írásos említését talán valamikor Nagy Lajos királyunk uralkodása idején jegyezték föl.

Harangozó Imre Újkígyóson a partiumi szabadegyetem résztvevőivel

Hozzászólások: