Részletek Petri Ádám emlékezéséből (Facebook, 2026. április 8.):

1971-ben egy fiatal, a fényképek tanúsága szerint igen szép nyelvész tanulmányt ír a generatív grammatika filozófiai hátteréről, ismerteti itthon Popper tudományelméletét, Chomsky munkásságát.

Ugyanekkortájt egy fiatal, gyönyörűnek aligha mondható költő, Petri György azt írja versében, hogy „A vékony lánnyal ölelkeztem / álmomban”. A vékony lány Pap Mária volt, aki P. Gy. egy barátjának a szerelme, így az álom akkor álom maradt.

(Talán ennek köszönhetően a költő összejött a mamámmal, és kicsit később megszülettem én.)

A fénykép forrása: Petri Ádám FB-oldala

Pap Mária konzervatóriumban tanult, de tökéletességre törő természetéből fakadóan úgy vélte, nem elég tehetséges, így a bölcsészkarra ment, nyelvészetet tanult, s áthallgatott a filozófia-, sőt az elméletimatematika-előadásokra is.

1977-ben nyelvészként – Pléh Csabával közösen –, itthon úttörő módon pszicholingvisztikával foglalkozott, miközben a harmincegy magyar értelmiségi egyikeként aláírt egy nyilatkozatot, amelyben elítélték a cseh Charta77 mozgalom vezetői elleni repressziót. Retorzióként Marit elbocsátották a Nyelvtudományi Intézetből. (Amivel megszakadt a folyamatban lévő kandidátusi munkája is, s a környékünkre oly jellemző hašeki fordulattal a rendszerváltás után kapott egy szép rehabilitáló papirost, amiben a gépészmérnöki kandidátusának soron kívüli odaítéléséről tájékoztatták.)

Basil Bernsteint, Noam Chomskyt, Hannah Arendtet, John Stuart Millt, Polányi Károlyt fordított egyebek mellett.

1988-ban ismertem meg, amikor az Amerikában tartózkodó Bíró Yvette vízivárosi lakásában élt épp, s apámmal életútinterjút készített, aminek örvén egymásba szerettek.

Apámat soha előtte olyan boldognak nem láttam, s bizonyos vagyok benne, hiszen ő is az volt, hogy minden szerelme közül ez volt a legmélyebb, legszebb. Csakamari, így szól Papa egyik verscíme, és ez volt Papa életének utolsó bő tíz éve is. Marit én is rajongásig szerettem, nehéz is lett volna másképp: empátia, humor, bölcsesség és józan ész olyan együttesét képviselte, amely kivételesen vonzóvá tette. (…) Apám azt írta, Mari: örök. Valahogy elhittem, ha mentem, ha hallgattam arról, hogy hajnalonta néma zongorán játszik, mert nem akarja zavarni a szomszédokat, ha meghallgattam, ahogy összefoglalja nekem, miért érdekes nyelvemlékek a kódexek. Mondtam, hogy majd jövök, aztán vagy mentem, vagy nem.

Dübörög a halántékom az örök csendjétől – végleg elmúlt minden, amit a gyerekkoromból szerettem.