BALÁZS GÉZA köszöntője

Egy híján 270 éve, Szolnokon született Verseghy Ferenc pálos szerzetes, katolikus pap, költő, műfordító, irodalomszervező, és nem mellesleg nyelvész – aki ráadásul zeneszerző, hárfás és énekes is volt, vagyis valódi polihisztor.

Az ő emlékét Szolnokon sokan ápolják, szobra a Verseghy parkban található, és itt is van eltemetve.

Egy helyesírási versenyen azért is kell megemlíteni, mert írt magyar grammatikát, sőt magyar ortográfiát, azaz helyesírást is, igaz, még a hivatalos helyesírás előtt. Akkor még nem dőlt el, hogy a magyar helyesírást inkább a szóelemzésre vagy a kiejtésre alapítsák, ez volt a jottista—ipszilonista háború, ő ipszilonista, azaz kiejtés párti volt, gondolom, ma örülnének a diákok, ha ez lenne, mert akkor mindent úgy kellene leírni, ahogy ejtjük. Könnyű lenne, de ezer baj származna belőle, merthogy a kiejtés sem egyforma, és például sokszor nem jönnénk rá, hogy egy szónak mi is szótöve, és hogyan származik belőle egy újabb szó. Verseghy maga is érezhette, hogy mennyire nem könnyű a helyesírással és a nyelvműveléssel foglalkozni, írt is egy művet ezzel a címmel:

• A’ Filozófiának Talpigazságira épített FELELET a’ Nemzeti Múzeum’ nevében a’ Magyar Nyelv iránt tett, ’s az 1818. esztendőben, Böjt elő havának 7dik napjánn a’ Hazai Tudósításokba iktatott Kérdésekre, melly ÉRTEKEZÉS gyanánt szolgál egyszersmind a’ nyelvművelésnek mivoltáról és akadállyairúl. Írta: Verseghy Ferencz, aéz Esztergomi Érsekmegyének papja, a’ Filozófiának és a’ Szhép Mesterségeknek Doctora. Budánn, a’ Királyi Magyar Universitásnak betűivel, 1818.

Mindazonáltal Verseghy Ferencre azért is kell emlékezünk, mert a nyelvészetnek, sőt a nyelvművelésnek mártírja. 1794-ben állítólag a Martinovics-féle kátét (Az ember és a polgár kátéja) terjesztette, ezért halálra ítélték, majd ezt kilenc évi várfogságra csökkentették – akárcsak nyelvújító társát, Kazinczy Ferencet. Kufsteinben, Grácban, Brünnben töltötte fogságát. 1803-ban szabadult.

A mai magyar nyelvnek, helyesírásnak tehát voltak hősei, mártírjai, s közülük egy Verseghy Ferenc, akire Szolnokon mindig emlékezni kell.

És még valamit Szolnokról. Szolnok neve összeforrt a retorikával is, ugyanis kapcsolatban van szónok – szóval, esetleg névvel; s ennek eredeti jelentése: szószóló, követ. Hét éven át Anyanyelvi szószóló címmel vezettem műsort Grétsy Lászlóval, Szolnokon talán ezt is érdemes megemlíteni.

Örülök, hogy az anyanyelvnek továbbra is vannak szószólói: szülők, tanítók, tanárok, akik a szép és helyes magyar nyelvet fontosnak tartják, és gyerekek, fiatalok, akik a többre is vállalkoznak, mint az anyanyelvhasználat, például indulnak ilyen versenyen.

Verseghy ezt a szöveget szánta a sírjára: „A sors elfojtván zöld rügyét Sírjában kezdi életét”, ehhez annyit teszek csak hozzá: kezdjetek el élni… A többit mindenki tudja…