Jókai Mór Levente című ötfelvonásos drámai költeményének középpontjában a honfoglalás kori etnikai összeütközések kapcsán Árpád négy felnőtt fiának a halála áll. A mű a millennium alkalmából született meg, s noha a bemutatóját 1898-ban többször is meghirdette a Nemzeti Színház, sőt zenés változat is készült belőle, végül sem ott, sem más színpadon nem játszották el. Mai szemmel olvasva a szöveget, az előadását legföljebb egy „költői színház” összművészeti alkotásaként lehetne elképzelni. Mint minden művében, Jókai ebben is lubickolt a nyelvi régiségekben. A Levente így megmaradt a nyelvi archaikumok iránt érdeklődők könyvdrámájának.

Jókai Mór a millennium (ezredéves ünnepségek) alkalmából írta Levente című ötfelvonásos, hét szakaszból álló történelmi drámai költeményét a Nemzeti Színház számára. A munkásságát megkoronázó, összegző, retrospektív műnek szánta. Negyven éve hordozta magában egy magyar Nibelung-ének tervét, romantikus elképzelései rokoníthatók Wagner Ringjének a világával. Fölébredtek benne ifjúkori festői próbálkozásai. Ő inspirálta (rokona) Feszty Árpád A magyarok bejövetele című körképének a gondolatát is. Egy vélemény szerint a Feszty-körképet a Levente illusztrációjának is tekinthetjük. Jókai itt saját kutatásai és elgondolásai alapján meséli el Árpád vezér fiainak a történetét, a kazárok által birtokolt terület meghódítását. A történet drámai (etikai) magva a honfoglalás kori etnikai összeütközések kapcsán Árpád négy felnőtt fiának a halála, az ő – mintegy – feláldozásuk a letelepedésért, az új hazáért. A drámából azonban hiányzik az igazi drámaiság, az „örök emberi”. Levente alakja nincs kidolgozva, nem igazi tragikus hős, nem vétett semmit, mégis meg kell halnia. Jókai a honfoglalás kori nyelvezet illúziójára is törekedett. Mint minden művében, ebben is lubickolt a nyelvi régiségekben. Maga is érezte ennek visszás jellegét, ezért a színészek számára felkínálta a szöveg („tájszólam”) egyszerűsítését. Bár a Levente bemutatóját 1898-ban a Nemzeti Színház többször meghirdette, sőt egy zenés változat is készült belőle, soha nem került színre sem ott, sem másutt. A drámai költeményt mai szemmel olvasva legföljebb egy „költői színház” összművészeti előadásaként lehetne elképzelni. A drámához Jókai terjedelmes utószót (egyfajta magyarázatot, értelmezési utasítást) illesztett, amelyben – a korban megerősödő finnugor nyelvelmélettel szemben – harcosan hitet tett a magyar nép és nyelv magyar volta mellett. Ezt a szöveget az Akadémián is felolvasta, szereplését és véleményét a kor nyelvészei nem fogadtak lelkesen. A Levente megmaradt a nyelvi archaikumok iránt érdeklődők könyvdrámájának; recepciója, visszhangja nincs – s valószínűleg olvasója sincs. Pedig izgalmas kérdés, hogy lesz egy történelmi eseményből mediális transzformációkkal festmény, próza, drámai költemény, zenés színház.

A teljes írás az Uránia tudományos folyóiratban olvasható: https://urania.szfe.hu/2025/11/jokai-honfoglalasdramaja-a-levente/

Jókai 200 összeállításunk az E-nyelv Magazin 2025/4. számában olvasható: https://e-nyelvmagazin.hu/lapszam/?sz=jokai200