Nemcsak a mellékneveket lehet fokozni, hanem néha a határozószókat is. Pl.: le – lejjebb, föl – följebb, alá – alább, tova – tovább. A fokozott határozószó toldható raggal, képzővel, pl.: rég – régebb – régebbi, régebben, elő – előbb – előbbre. Azt viszont már nem mondhatjuk, hogy hátabbra, mert a hát főnév, azt nem tudjuk fokozni, hanem a belőle –ra raggal alkotott határozót fokozzuk: hátrább. Ennek visszahatásaként terjedt el az előbbre helyett az előrébb. Ez ismét visszahat a párjára, és egyre gyakrabban halljuk így: hátrébb, ez azonban már ellenkezik az illeszkedés törvényével, hogy ti. magas hangrendű szavakhoz magas, mély hangrendűekhez mély toldalékot illesztünk.

Az -á, -é ezekben az esetekben abból keletkezik, hogy a szó végi a, e az újabb toldalék előtt megnyúlik. Nincs *hátre­, csak hátra, tehát csakis a hátrább a helyes.

Egy kollégám megrökönyödve tapasztalta, hogy a szótárak (a hétkötetes értelmező szótár és a kéziszótár is) az arrább határozószót jelöli köznyelvinek, az arrébb alakot népinek minősíti. Ha az a köznyelvi, amit a városiak gyakrabban használnak, akkor kollégámnak alighanem igaza van, én is az arrébb alakot tanultam, és inkább vidékiektől hallottam az arrább-ot. A „népies” sajnos ma is leminősítést jelent.

A helyes megközelítés az, ahogyan a Nyelvművelő kézikönyv (Grétsy–Kovalovszky 1980–1985) fogalmaz: „az a szabályosabb és választékosabb, amelyik megtartja a szótőhöz illeszkedő eredeti, mély hangrendet: arrább. Ugyanígy: hamarabb vagy hamarább, hátrább, odább.” Hozzáteszi: „De a … vegyes hangrendű arrébb, hamarébb, hátrébb, odébb sem hibás, hiszen az é megfér mély hangú szavakban is (pl. karéj, dévaj).” Megférni megfér, de ettől még az említett alakok szabálytalanok maradnak. A hamarébb kétszeresen is hibás képzés, hiszen a hamarább is szabálytalan: nem *hamara az alapszó, hanem hamar, tehát sem á, sem é nem indokolt, hanem hamarabb a helyes.

A nyelv legfőbb alakítója a hasonlóság, a minta másolása, de időnként hibás a minta értelmezése. Az errébb mintájára keletkezett az arrébb, az idébb mintájára az odébb, de a minta helyes értelmezése az, hogy é nem a –bb-hez tartozik, hanem a szó saját véghangja nyúlik meg a –bb előtt.

Az ember azt tarja helyesnek, „köznyelvinek”, amit megszokott, de a magam részéről, ha meggyőződtem, hogy a másik változat a helyesebb, kész vagyok változtatni a saját szóhasználatomon. Ezután inkább az odább, arrább alakot használom. (A médianormához: Balázs 1997ab, 2000.)

Szakirodalom:

Balázs Géza 1997a. A média nyelvhasználatának kritikai megközelítése. Magyar Nyelvőr, 274-282.

Balázs Géza 1997b. A sajtónyelv szociokultúrája. Valóság, 7. 51–57.

Balázs Géza 2000. A média nyelvi normája. Magyar Nyelvőr, 5-24.

Grétsy László–Kovalovszky Miklós főszerk. 1980–1985. Nyelvművelő kézikönyv. I–II. Akadémiai Kiadó, Budapest.