Egy példa földrajzi nevek világából arra, hogy miért fölösleges túlszabályozni a helyesírást.

Hogy írjuk: Perzsa-öböl?

A Perzsa-öböl látképe Kuvaitból (kép: Takács Róbert)

Mivel tulajdonnév > földrajzi név > közszói előtaggal írt földrajzi név – itt már egy pillanatra megakadunk, mert mi az a közszó? Köznév? Valószínűleg az. A perzsa ugye köznév, tehát közszó, de éppenséggel itt tulajdonnévként funkcionál. Tehát többen már itt elvesztik a fonalat. A tulajdonnevek pedig mind köznevekből lettek…

A közszói (!) előtaggal írt földrajzi nevek csoportjába persze beletartozik, mert ott szerepel a példák között: Sváb-hegy.

Tehát így írjuk: Perzsa-öböl (mint: Sváb-hegy, Holdvilág-árok, Kis-kőszikla, AkH. 175a).

Az -i (-beli) változat pedig: perzsa-öböli, perzsa-öbölbeli.

Nincs utalás arra, hogy ilyenkor -s képzővel is elláthatók a nevek, s az -s képző ugyanúgy viselkedik, mint az -i… Tehát: perzsa-öblös, sváb-hegyes, kis-kősziklás. És ha még hozzátennénk a menti utótagot?

Akkor ez lenne: Perzsa-öböl menti (mert a menti már különírt utótag, ez újabb beláthatatlan következményekkel jár, vagyis életbe lép a 183. szabály):

Perzsa-öböl mente és (!) Perzsa-öböl menti (AkH. 183).

De tőlünk még azt is megkérdezik, hogy bizonyos okból (érzékenységből?) a Perzsa-öböl kapcsolatból kihagyná az első közszót (köznevet), mi van akkor?

Akkor ez van alapesetben: öböl menti országok.

De az Öböl – lehet alkalmi tulajdonnév (AkH. 188d., igaz csak az intézménynevekre utalva jelenik meg a fogalom, pedig írhatjuk Budapest helyett azt, hogy Pest, Város, Főváros), ám ebben az eseteben, ha már tulajdonnév, akkor marad a nagy kezdőbetű:

Tehát: Öböl menti.

Vagyis a Perzsa-öböl kapcsán eddig három különböző szabályt kellett figyelembe vennünk, ráadásul nem is egészen világos megfogalmazás (közszó, különírt utótag, alkalmi tulajdonnevesülés) alapján. Ezért nem lenne szabad túlszabályozni a helyesírást.