A nyelv hanyatlása, romlása. Tótfalusi István írja (44 tévhit a nyelvekről és nyelvünkről): „Abban a pillanatban, hogy egy nyelv megszűnik hiánytalanul ellátni minden funkcióját, máris hanyatlani kezd. Ez a hanyatlás azonban sokáig észrevehetetlen.” Nos, ma már egyértelműen megjelentek „a romlás virágai”. Ezt megelőzőleg azonban kijelenti, hogy anyanyelvünk nincs veszélyben, hiszen hiánytalanul betölti legfontosabb funkcióját, a beszélői közötti kölcsönös megértést. Ha elfogadom ezt a logikát, akkor valóban nincs semmi baj, mert nyelvünk az általa gondolt szerepét betölti, ugyanis (eddig) megértjük egymást, bár nekem időnként hovatovább gondot okoz. (Egy illetlen kérdés: csak ennyi a nyelv funkciója? A primitívnek nevezett természeti népek is megértik egymást, ez azonban még nem nyelvi kultúra!) Aki időben észreveszi a hanyatlást, és nem tesz ellene semmit, bűnt követ el. Ha nyelvileg nem műveljük az embereket, akkor (nyelvi) kultúránk egyre mélyebbre süllyed. Ha elértünk a mélypontra, bár még mindig „megértjük” egymást, nem lesz többé irodalom. Erre várunk?  Egy napon – a hanyatlás „észrevehetetlensége” miatt – valóban azt észleljük majd, hogy késő. Véleménye szerint „egyébként is a beszélő közösség mondja ki a végső ítéletet”, vagyis az utca népe, a műveletlen, oktalan tömeg. Meg kell ezt várni? Most veszélyben van anyanyelvünk, vagy nincs?

Több mint négy évtizede élek és dolgozom Németországban. Talán ez a magyarázata annak, hogy fülem, elmém érzékenyebb a magyar nyelvre és hamarább kapom fel a fejemet egy rossz szó vagy kifejezés hallatán. Világunk kicsire zsugorodott, ma már nem nehéz anyanyelvünkben megmaradni, hiszen mind a világháló, mind a műholdas televíziós közvetítések által állandó lehet kapcsolatunk hazánkkal és nyelvünkkel, magam is ezekből értesülök a nyelvi helytelenségekről vagy legalábbis arról, amit én annak tartok. Stílustalannak, szürkének és unalmasnak tartom, ha úton-útfélen ezekkel a kifejezésekkel találkozom: még egyszer mondom, de soha nem hallom az egyszerű ismétlem-et; ne menjünk bele a részletekbe, holott mennyivel rövidebb a ne részletezzük; amennyiben a ha, és technológia a technika helyett – ez utóbbi körülmény még fogalomzavarra is utal –  és így tovább. Nem találok magyarázatot arra, miért ítéltek halálra bizonyos szavakat. Ma soha sincs átélés, mindent megélnek; a próba is elenyészett, immáron a teszt vette át a hatalmat; az autóvezetőt pedig a foglalkozást jelölő sofőr szóval jelölik.

Beszűkült a szókincs, a kifejezésbeli szegénység, nyelvi igénytelenség vett erőt a köznapi nyelven mindazon túl, hogy ezek némelyike jóval egyszerűbben is kimondható. A következőkben csupán a rossz nyelvhasználat két példájára hivatkozom, pedig gyűjteményemből bőségesen telne további oldalakra.

Irányába. Sokak számára megszűnt a részeshatározói eset, illetve a vonzathoz kötött cselekvés:

• Fegyverszállítások Ukrajna irányába – egyszerűen Ukrajnának!
• Köszönet a magyar nép irányába – népnek
• Levél formájában fordult a többi párt irányába (TV) – párthoz
• Magyarország irányába menekültek – Magyarországra

 Kihalt a valami felé irányuló cselekvés:

• A pszichiátriai rendszert a járóbeteg-ellátás irányába kell terelni – felé
• A főváros irányába ment tovább – felé
• Nyitott a közönség irányába – felé
• Felkérés érkezett az irányomba – felém vagy hozzám
• Zavartalan a földgázszállítás Magyarország irányába – felé
• Ajánlások Ukrajna irányába – felé
• Budapest irányába tart a szupercella – felé
• Hajón szállították Szerbia irányából – Szerbiából, Szerbia felől
• A hajó Paks irányába – felé

Igekötők. Az ige jelentését a hozzá kapcsolódó szó, az igekötő módosítja. Ezért is nevezi ezt Czakó Gábor igeirányítónak, Czuczor Gergely pedig igehatározónak nevezte. Az igekötőkkel  sokféle jelentést hozhatunk létre: megbeszél, kibeszél, bebeszél, lebeszél, rábeszél; ezek az igék mind-mind mást jelentenek. Ma számos ige mellett teljesen feleslegesen jelenik meg az igekötő, holott ezek semmiféle kiegészítő vagy új jelentéstartalmat nem hordoznak. A elvállal helyett ma a felvállal, bevállal használatos, noha ezek ugyanazt fejezik ki. Az igekötők kibicsaklott és legképtelenebb alkalmazása valóságos népi mozgalommá terebélyesedett, s ha valaki fel akar tűnni, legjobb módja, ha ezen az úton jár.

• Bezuhan a termékenység
• Becsatlakozik valahova, ahelyett, hogy csatlakozna valamihez!
• Magyar Péter beközölte
• Oktassuk le a protokollokat
• Helyzet bejóslása
• Torinói templomot beállványozták
• Ki merem állítani
• Megpanaszolt ügyészségi határozat
• Lehanyatlás…
• megtranszplantált
• beelőzte
• szívet-lelket meggyönyörködtető
• A jövő hónapban megbabázik

Mi a megoldás? Mitől várható a média nyelvezetének példamutatóvá válása? (Tájékozódásom szerint elég régóta szólnak a nyelvészek a médianyelvről, annak összetevőiről, hatásairól, pl. Balázs 1997a-d, 1999ab, 2005, 2009, 2017; Balázs—H. Varga szerk. 2017, Balázs—Zimányi szerk. 2007 stb.) Ha így maradunk, beláthatatlan ideig ördögi körben rontjuk a nyelvet, szentesítve a meglévő badarságokat és helyet adva a további lecsúszásnak? A nyomtatott és az elektronikus sajtó zsarnoksága alatt élünk. Hiányzik a nyelvhasználat helyességét firtató és megmutató rendszeres figyelmeztetés, javítás. Nem érzékelem a nyelvészek szerepét sem feltételezett munkájuk eredményeként, hiányolom az akár gunyoros hangnemet, a fonákságokat kipellengérező megnyilvánulásokat.

Korábban a médiumok példát adtak a szép beszédre, ma a média a leromlott köznyelvet testesíti meg. Eszménykép helyett köznapivá, helyenként az alá süllyedt. Évekkel ezelőtti írásbeli kifogásomra az egyik csatorna igazgatója azt a választ adta, hogy ők nagyon meg vannak elégedve munkájukkal. Ez az önelégültség, az öndicséret méltatlan, hiszen nem mi vagyunk értük, hanem ők értünk. Az önigazolási kísérlet hamis nézetet tükrözött. Később számtalan példával alátámasztott kritikai megjegyzéseimre a közönségszolgálattól soha nem kaptam választ, holott a médiaklikk-en  ez áll: „Munkatársaink minden közszolgálati csatornát illetően naprakészen válaszolnak a kérdésekre”. Csak a megalázottság érzése egyoldalú és hiábavaló próbálkozásaim miatt. Bár elégedett is lehetnék, mert egyik levelemre ezt a sablonos gépi választ kaptam: „Véleményét tisztelettel köszönjük”. Minek a közönségszolgálat, ha minden falra hányt borsó, minden megy a maga bejáratott igénytelen módján? Mintának vélik saját nyelvhasználatukat, bírálatot nem fogadnak el. Ezek az intézmények azonban köztudat- és nyelvformáló, embert alakító létesítmények, a televíziónak a népnevelés eszközének kellene lennie.

Egyre inkább találkozunk baljós jelenségekkel, amelyek ellen tiltakozni kell, hiszen tudomásulvétellel, szellemi meghunyászkodásunkkal cinkosokká válunk. Kisiklott a mindennapi nyelvhasználatunk. A megszokás, beletörődés által mind kevesebbeknek tűnik fel a nyelvi szegénység, ami mára csaknem természetessé lett: a folyamat öngerjesztő, ami tegnapelőtt elfogadhatatlan volt, az tegnap bocsánatos bűnné vált, mára pedig polgárjogot nyert. Hallgatásunkkal, közönyösségünkkel, az értelmiség behódolásával csak legitimáljuk a kialakult helyzetet.

Elméleti és gyakorlati szakirodalom:

Balázs Géza 1997a. A média nyelvhasználatának kritikai megközelítése. Magyar Nyelvőr, 274–82.

Balázs Géza 1997b. A média nyelvhasználatának néhány jellegzetessége. 245–50. In: Médiakritika. Szerk.: Terestyéni Tamás. Osiris–MTA–ELTE Kommunikációelméleti Kutatócsoport, Budapest

Balázs Géza 1997c. sajtónyelv szociokultúrája. Valóság, 7. 51–7.

Balázs Géza 1997d. A sajtónyelv szociokultúrája. 25—36. In: A napilapok nyelvéről. AESZ-füzetek 3., Kolozsvár.

Balázs Géza 1999a. Kommunikációs létformák és átcsapások. Magyar Nyelv, 138–154.

Balázs Géza 1999b. Kommunikációs létformák és átcsapások. 310—331. In: Írás, írott kultúra, folklór. Szerk.: Keszeg Vilmos. Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 7. Kolozsvár.

Balázs Géza 2000. Médianyelv. Az igényes sajtó/média nyelve. Magyar Rádió, Budapest.

Balázs Géza 2001. Magyar nyelvhelyességi lexikon. Corvina, Budapest.

Balázs Géza 2005. Az új média új műfaja, az sms-hír – nyelvészeti megközelítésben. Magyar Nyelvőr, 129-150.

Balázs Géza 2009. Az informatika hatása a nyelvre. 23-42. In. Bárdosi Vilmos szerk.: Quo vadis philologia temporum nostrorum? Korunk civilizációjának nyelvi képe, Tinta, Budapest.

Balázs Géza 2017. Médianyelvi stílusok. 53–56. In: Balázs–H. Varga szerk. 2017.

Balázs Géza – H. Varga Gyula szerk., 2017. Sajtónyelv – médianyelv. Kutatás, elemzés, dokumentumok. Hungarovox Kiadó, Budapest.

Balázs Géza és Zimányi Árpád szerk., 2007. Magyar nyelvhasználati szótár. Pauz-Westermann, Celldömölk.