Írásom egyik alappillére a szerelem, a másik a szerelemnek a néphagyományban kivirágzott változatos szokásanyaga. Miközben e kettő egymást erősítő, egymásról valló nyelvi-néprajzi anyagát vizsgálom, rögvest ideteszem, hogy ezeknek a Kárpát-medencében általánosan elterjedt, többnyire széles körben ismert, tudományosan sokféleképp feltárt tudásanyagát tárom – ezúttal vázlatosan – olvasóink elé. Az ismeretfrissítés mellett a helyi, illetőleg a regionális nyelvi és szokásanyag még fellelhető mozaikjainak a kutatására buzdítom az érdeklődőket, az újabb közlésváltozatokat keresőket. Az itt és most általam is felhasznált források összesített jegyzékét dolgozatom végén adom meg.

A szerelem, legyen az átkos vagy éppen gyötrelmes, beteljesedő, avagy kiábrándító, mégiscsak arról ismerszik meg, hogy így vagy úgy, de megváltozik az egyén vérmérséklete, lelkiállapota, módosul a gondolatvilága, változatossá lesz kapcsolatainak az alakulása. Ha csupán nyelvünk ékkövei, azaz a közmondások, szólások, szóláshasonlatok gazdag tárházában szemlélődünk, már akkor is szinte megállíthatatlanul hullámoznak elibénk a szebbnél szebb, illetőleg igencsak elgondolkodtató példák.

A szerelem a bölcset is vakká teszi. A szerelem sötét verem. A szerelem veszedelem. A szerelemben több a keserű, mint az édes. Álomban, szerelemben nincs lehetetlenség. Bor, pecsenye nélkül meghűl a szerelem. Elsoványodott a szerelembe. Hideg ruha a szerelem. Kocka, bor és szerelem ürítik az erszényt. Nagy nyavalya a szerelem. Nem lát a szerelem, nincs nála értelem. Ritka az a búza, kiben konkoly nincsen, ritka a szerelem, kiben hiba nincsen. Szerelmet és hurutot nehéz eltitkolni.

Június 24-én van Szent Iván napja. Ez a naptári adat felidézi emlékeinkben Szent Iván éjjelét, ami hagyományosan a nyári napforduló ünnepe. De számot kell vetnünk azzal a ténnyel is, hogy a természet nem nézi a naptárunkat, mivel az járja a maga útját a mi megkérdezésünk nélkül.

A naptárreformok, a csillagászati és a naptári év többszöri egyeztetése ellenére is manapság Szent Iván éj és a valódi napforduló kissé elcsúsztak egymástól – egy-két napról van szó mindössze. Ugyanakkor általános az a vélemény, miszerint az egyik legősibb, mélyen a pogány időkben gyökeredző ünnepről van szó, tudniillik ez a fény, a világosság diadala a halál és a sötétség felett. Nem véletlen, hogy számtalan szokás, hiedelem kapcsolódik hozzá.

Szent Iván éjjele varázslatos éj: a misztikum, a babonák világa. Ezen a néprajzi és művelődéstörténeti tényen az sem változtat sokat, hogy a katolikus egyház a kezdetektől igyekezett magába olvasztani az ünnep pogány elemeit, ezért már az 5. századtól általánossá lett a nyári napfordulón Keresztelő Szent János ünnepe. Keresztelő Szent Jánost tudottan mély tisztelet övezte, de a nép nyelvén az ünnep mégiscsak megmaradt Szent Ivánnak.

Minden kultúrában a legrövidebb éjszaka misztériumának központi eleme volt a tűz, mert az emberek hittek a tisztító, gyógyító és termékenyítő erejében. Az egyház néhány országban az ördögi cselekedetek közé sorolta a Szent Iván éji tüzet, de általában tűrte, hazánkban egyenesen szentelménynek tekintődött. A meggyújtott tűz átugrásának egészség- és szerelemvarázsló célja volt, és természetesen rituálisan zajlott.

Csallóközben egy lány háromszor is körüljárta és vízzel szentelte meg a tűzrevalót, majd egy legény ugyancsak háromszor körbefutotta és égő fáklyával meggyújtotta azt. A tűz átugrása közben párosító és kiházasító dalokat énekeltek. E dalok sokszor véget nem érőnek tűntek, innen származik a szólás: „Hosszú, mint a szentiváni ének”. Heltai Gáspár tréfásan tette hozzá: „Igen hosszú a Szent Iván éneke, az ördög azt megkezdvén, el nem végezhette, hanem megfulladott rajta.”

Magyarországon komoly hagyománya volt a Szent Iván éjszakájához kapcsolódó tűzugrásnak. Tűzugrálás közben ezt kiáltották a nekibátorodók:

Kezem, lábam ki ne törjön,

Minden csontom összeforrjon!

A legények egymást így biztatták:

Ne félj, pajtás, ugord át, 

Nem süti meg a pofád!

A bűntől, a rontásoktól, a betegségektől való megszabadulást jelezte a parázson járás. A tűz maradékán gyakran a lábasjószágot is áthajtották; ez már egészségvarázslás egyértelműen, ha oda nem sült a szegény lábasjószág.

A tűzhöz valót a májusfák kitáncoltatásakor kezdték összehordani a falu szélén szabad helyre, ahol nem okozott gondot a Szent Iván éjszakáján fellobbanó és hosszan égő, majd parázsló, a funkcióját tekintve szerelem- és egészségvarázsló tűz.

A Szent Iván éneke tulajdonképpen énekfüzér, méghozzá mitikus, vallásos és párosító mozzanatokkal. Amint olvassuk, nyilvánvalóvá lesz, hogy ez a citátum utal a tűzrakás tényére és a tűz körüli elhelyezkedés rendjére is, íme:

A tüzet megrakják, négyszögre rakják.

Egyik szögin ülnek szép öregasszonyok,

A másikon ülnek szép öreg emberek,

Harmadikon ülnek szép hajadon lányok,

Negyediken ülnek szép ifjú legények.

A Szent Iván éjjelén égett tűz hamuja termékenységtalizmánként is felfogható. Az a fiatal pár, amelyik nem volt rest ezt összegyűjteni és egy kis zacskóban a nászágyuk fölé akasztani, az bizony egy éven belül gyermekáldásra számíthatott. (De lehet, hogy más móka sem ártott, illetőleg árt a sikeres gyermekáldásért?)

Fontos volt ez a nap, a Szent Iván éjszakáját elhozó nap már csak azért is, mert alkalmas volt a mindig izgalmas és leleményes szerelmi varázslásokra. Ezeknek bizony számos formája ismert, de az alapgondolat mindegyik esetében, megoldásában az a hit volt, hogy ha valaki birtokába jut egy tárgynak vagy anyagnak, ami valakivel testi kapcsolatban állt, akkor ezzel hatalmat nyer az illető felett. Így aztán nem véletlen az az óhaj, ama sóhaj a megszerzett tárggyal összefüggésben, legyen az hajszál, innen-onnan való (lipett-lopott) szőrszál, pendelyrojt, gatyaszárszármazék és még ki tudja, mi minden, hogy az a szívből fakadó sóhaj így csendüljön: „Varázsolj szerelmet!” Ettől kezdve tényleg csak a képzelet szabott határt a lehetőségeknek! Lássunk ezek közül egyet-kettőt, néhányat, mégpedig a teljesség igénye nélkül!

Szatmár vidékén, ha a leány az inge alsó részén szűrte át a tejet, és ezzel sütötte a kenyeret, amelyből nem fukarkodott adni a kiszemelt legénynek, hát az bizony elszakíthatatlan lett ettől a leánykától! Ugyancsak Szatmárban, a legény cselekedett így lányfogásra készen: a kisujjából vért cseppentett a borba, és ha ezt megitatta a kiválasztott leánnyal, a boritató legénynek a lányhódítás már csupán csak gyermekjátéknyi volt mindezek után. Aki nem hiszi, ugyan már, járjon utána!

Göcsej titokzatos világában legényfogó okból a párja után epekedő leány hónaljszőrén átszűrt bort kellett a vágyott legénnyel itatni. Nagy élmény lehetett szűrni is, inni is – nemde?

A Kárpát-medencében általánosan elterjedt szokás volt, azaz sok helyen működött az egyébként nagy türelmet igénylő nyomfelszedés. Ez abból állott, hogy a legény lábnyomából kellett a port felszedni, amit a mindenre elszánt szerelemvágyó leány vagy a kemencébe tapasztott, vagy a küszöb alá ásott, avagy egyszerűen csak a kendőjében hordott magával, így láncolva magához az illető legényt, aki lehetséges, hogy egyébiránt is örvendezve bújt volna ama kemencébe, lesett volna be azon küszöb alá, netalántán fészkelődött volna el az őt vágyó leány kendőjében.

Akár hiszik, akár nem, de az egyik legfontosabb szerelemgerjedelem-őrző kellék a gatyamadzag volt, amit, ha megszerzett a minden ravaszsággal és csábító hájjal megkent leány, amikor a dicsőséges szerzeményt elégette, akkor biz’ a, az egykori tulajdonosát többé le sem vakarhatta magáról. No, kérem, gondolják már meg a gatyamadzaglopni osonkodó leányok legalább Szent Iván éjjele előtt, hogy érdemes-e, szabad-e ekkora hűhóval eldobni a szabadság büszke fátylát!

Van itt a tarsolyomban még egy legényfogó recept. Szintúgy legényelvarázsló célt szolgált a kapca megfőzése is. Ez elég eredményes lehetett, mert legalább ez az egy szólásunk megőrizte az emlékét ebben a formában: „Főzik már a kapcáját”.

Nagy-nagy tévedésben leledzenek mindama népek, akik azt hiszik, hogy Szent Iván éjjele csupáncsak szerelemvarázsló alkalom! Béküljünk meg azzal a hírrel, hogy nemcsak szerelemgerjesztő, hanem szerelemkiteljesítő is ez az éj! Egészségjövendölő, egészségvarázsló ereje is vagyon ennek a titokzatos éjszakának.

Híres egészségadó erővel bíró kutak és források mellett füstöt támasztottak Szent Ivánkor, ezzel űzendő el a kígyók és sárkányok mérgét – ne tessenek rögvest anyósokra gondolni! Túl a Dunán izzó tűzzel égő testként említődik az üszög, azaz a tüzes vagy hamvadó parázs, ilyen például a fa, a kőszén, a kanóc, az eleven szén, mivel ezek igencsak alkalmasak lehettek gyógyításra a velük összefüggő hit nyomán.

Ahol nem akadt füst, maradt az üszög, ezért üszögöt vittek a káposztáskertbe, hogy az a hernyót távol tartsa a gyarapodó, hízó káposztafejektől. Az az üszög, amelyikről szó van itten, az egy növénybetegség, jelesül az üszöggombák által a növényekben okozott betegség, amely abban jelentkezik, hogy a megtámadott növények egyes részein a szövetek szétroncsolódnak, és helyüket barna vagy fekete porszerű anyag foglalja el.

Mátyusföldön gúnyosan mondták a megesett leányról, amikor a viselősség már látszódott rajta: üszög van benne.

Számos Kárpát-medencei magyarok lakta területen Szent Iván estéjén koszorút fontak, amelyik a ház elejére akasztva tűzvésztől oltalmazott, így oltalmazó szerepűnek nevezhető ez a bizonyos koszorú.

A Szent Ivánkor tűzbe dobott gyümölcsöknek is mágikus szerepük volt. A tűzben sült almát a gyermekeknek kínálták, hogy egészségesek maradjanak, például Szeged vidékén a fog- és hasfájás orvossága volt a szerelem- és egészségvarázsló éjjel sült alma.

Akadt-e, kedves Olvasó, kedvére való szerelem- és egészségvarázsló megoldás a fentieket tanulmányozva?

Felhasznált és ajánlott források

Andrásfalvy Bertalan 1982. Néprajzi alapismeretek. Múzsák Közművelődési Kiadó, Budapest.

Balázs Géza 2020. Nyelvszokások. A nyelvszokások mint szimbolikus nyelvi cselekvések. Inter-IKU, Budapest.

Balázs Géza 2021. Erósz a magyar nyelvben és folklórban. 13—28. In: Balázs Géza szerk.: Erósz szemiotikája. Szerelem – erotika – szexualitás. Magyar szemiotikai Társaság—IKU, Budapest.

Balázs Géza 2022. Erósz nyelve. 90—95. In: Folklór és nyelv. IKU, Budapest.

Bálint Sándor 1938. Népünk ünnepei (az egyházi év néprajza). Szent István Társulat, Budapest.

Baranyai Sándorné 1992. „Velünk élő néphagyományok” – Segédanyag a néphagyományok ápolására az óvodában (Válogatás). Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Intézet, Debrecen.

Csúri Ferencné 2007. Kerek egy ég alatt… Néphagyomány-ápolás az óvodában. Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Pedagógiai Intézete, Kecskemét.

Darmos István 2005. Újesztendő, lyukas kendő… Magyar Kultúra Kiadó Kft., Győr.

Dömötör Tekla 1986. Régi és mai népszokások. Tankönyvkiadó, Budapest.

Faragó József és Fábián Imre 1982. Bihari gyermekmondókák. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest.

H. Tóth István 1991. Hagyományőrző jeles napok. In: Szászné dr. Virányi Katalin (szerk.): Óvodapedagógiai Nyári Egyetem., Tanítóképző Főiskola, Kecskemét.

H. Tóth István (szerk.) 1992. Tiszta forrásból (Szemelvények, tanulmányok a néprajz köréből). Tanítóképző Főiskola, Kecskemét.

H. Tóth István 1994. Ötlettár (a hagyományőrzésre nevelő pedagógusoknak). Origó Stúdió, Kecskemét.

H. Tóth István 1995. Néphagyománnyal a személyiség gazdagításáért. Csengőszó, Szeged.

H. Tóth István 1998. Barangolás a gyermekjátékok világában. Módszertani Közlemények, Szeged.

H. Tóth István 2001. Szénakaszálástól dinnyerontásig (Képek a nyár hagyományőrző világából). Csengőszó, Szeged.

H. Tóth István 2010. Kalendáriumlapozgató. Prágai Tükör, Prága.

H. Tóth István 2012. Népi kultúránk és az irodalom szerepe a nyár évszak tanítása kapcsán. Csengőszó, Szeged.

H. Tóth István 2015. A nyár évszak és a népi kultúra az óvodai nevelésben. Óvodai Nevelés, Budapest.

H. Tóth István 2016. Szóra késztető (Háttérismeretek, fejlesztési lehetőségek óvodáskorúak beszéd- és kiejtésgondozásához). Flaccus Kiadó, Budapest.

H. Tóth István 2018. Szerelemvarázslás Szent Iván éjjelén. Prágai Tükör, Prága.

H. Tóth István 2019. Értékkeresés az óvodai magyar nyelvi nevelésért a hagyományápolás tükrében (Szemlélődés – hozzáadás – hasznosság). Sprint Kft. Kiadó, Budapest.

H. Tóth István – Tallér Erzsébet – Zámbóné Kis-Illés Magdolna 2022. Versek, dalok, játékok hónapról hónapra (Szakmai-pedagógiai kézikönyv óvodások és óvodapedagógusok számára). Sprint Kft., Budapest.

Józsáné Nagy Erzsébet 2001. Gyermekjátékok Győrújbaráton. Polgármesteri Hivatal, Győrújbarát.

Küllős Imola – Laza Dominika 2013. Népi mondókák (Hagyományos dajkarímek, gyermekmondókák, dalok és köszöntőversikék). Tinta Könyvkiadó, Budapest.

Lugosi Margit 1992. Évszak-járó (Népszokással, néphagyománnyal és természetes anyagokkal). Veresegyházi Polgármesteri Hivatal, Veresegyház.

Margalits Ede 1896. Magyar közmondások és közmondásszerű szólások. Budapest.

O. Nagy Gábor 1957. Mi fán terem? Magyar szólásmondások eredete. Gondolat Kiadó, Budapest.

O. Nagy Gábor 1976. Magyar szólások és közmondások. Gondolat Kiadó, Budapest.

Ortutay Gyula (szerk.) 1989. A magyar folklór. Tankönyvkiadó, Budapest.

Penavin Olga 1988. Népi kalendárium. Fórum Könyvkiadó, Újvidék.

Sebőkné Erdős Andrea 1992. Játsszunk szépen fűvel, fával! Tanítóképző Főiskola, Kecskemét.

Sinai Miklós Utcai Óvoda Nevelőtestülete 1992. Napról napra a mi kalendáriumunk. Pedellus Bt., Debrecen.

Supka Géza 1988. Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek. Helikon Kiadó, Budapest.

Tátrai Zsuzsanna – Karácsony Molnár Erika 1997. Jeles napok, ünnepi szokások. Mezőgazdasági Kiadó–Planétás Kiadó, Budapest.

Voigt Vilmos 1972. A folklór-alkotás szerkezetének szerkezete. In: Szerdahelyi István (szerk.): Művészet és közérthetőség (tanulmánygyűjtemény). Akadémiai Kiadó, Budapest.

Voigt Vilmos (szerk.) 1998. A magyar folklór. Osiris Tankönyvek. Osiris, Budapest.

Voigt Vilmos 2014. A szerelem kertjében. Mundus, Budapest.

A szerző: Dr. H. Tóth István CSc, Simonyi-díjas alkalmazott nyelvész, egyetemi docens, a neveléstudomány kandidátusa