Ha ma nálunk a „cirkusz” szót használjuk, háromféle életformára gondolhatunk.

E szóval még ma is igen gyakran az ókori arénákra utalunk, ahol gladiátorok küzdenek, vadállatok elé vetik a keresztény vértanúkat, a megittasult közönség tombol, és a vérengző zsarnokok kedvüket lelik mindebben.

Ez a kép azonban nem is pontos, nem is teljes, hiszen az ókori stadionokban, versenypályákon, a színháznak vagy cirkusznak nevezett épületekben sokminden más is történt: az ünnepi kalendárium megülése, katonai diadalmenetek, a zsákmány és a hadifoglyok tömeges felvonultatásával, a közönség megvendégelése, költői versenyek, érdekes sportesemények, tengeri hajók (!) küzdelme, technikai újítások bemutatása, fantasztikus színházi gépezetek mozgatása, és, természetesen, a mobfelheccelése, pillanatnyi célok érdekében. És ez a gyakorlat nem is enyészett el Róma bukásával. Bizáncban is tovább élt, ahol is a versengő „sportegyüttesek” küzdelme csakúgy politikai és társadalmi csoportok szembenállását fejezte ki, mint ma, és még a huliganizmus sem maradt ki.

Voigt Vilmos és Balázs Géza (2025. május 6.)

A cirkusz szó második jelentéstartománya a magyarban a közelmúlt századaira vonatkozik: mikor mutatványosok csapata utazik körbe, világszerte. Ahol kocsijaik megállnak, nagy sátrat vernek fel, és estenként előadásokat tartanak: artisták, bohócok, idomított állatok, táncosok és zenészek felléptével. Magyarországon a 18. század végétől jó leírásokból ismerjük az állatviadalokat (hecc), vándor „állatseregleteket”, és olykor a más kontinensekről származó „vadembereket”, vagy amerikai néger operaénekeseket is hasonlóan turnéztatnak, egészen a 19. század végéig. Várkonyi Nándor a Sziriat oszlopai című kultusz-könyvében (1942) említi, hogy 1800 körül egész Európát beutazta például a pikkelyes vagy tüskés bőrű ír Lambert-család. A dús szőrzettel borított Julia Pastrana 1860-ban halt meg. Az ő gyermeke is dús szőrzetet hordott. A talán csakugyan burmai Swe Maong ezüstszürke, selyempuha bundáját egy leánya és két unokája örökölte. A hasonló küllemű orosz uszkár-ember, Adrian Jeficsev és fia is világnevezetesség voltak. Az ilyen egészen különleges produkciókat leginkább külön szórakoztató számként utaztatták, ám a tetovált, vagy fejükön szarvszerű, agancsszerű képződményt viselő torzszülöttek a közönséges cirkuszi előadásoknak is kiemelkedő attrakciói voltak. Különböző cirkuszok műsorára bekerültek a különféle „liliputi családok” – azaz az igen kis termetű emberek. Olykor csak mutogatták őket, máskor ők is előadtak saját műsorszámokat.

Az előadók már ekkor is igazán nemzetközi műsort nyújtottak. Az artisták távoli földről származhattak, vagy legalábbis a színlapon szereplő nevük erre utalt. A 19. században egyre pompásabb, csillogóbb a cirkuszok világa: a technikai újításokat (például a világítást, vagy a sátrak és más építmények technikai megoldását illetően az újabb acélsodronyokat és különleges cirkuszi rekviziteket) gyorsan alkalmazzák. A világvárosok nagy cirkuszai (legutóbb meg a televíziós műsorok) ma is technikai csodákkal bűvölik el a közönséget. (…)

Ha valamely mai magyar szövegtárban keressük a „cirkusz” szót, nem az első (ókori) cirkuszra, vagy a második (a múlt századok-beli) vándorcirkuszokra utalnak a szövegek a legtöbbször. Mai szóhasználatunkban a „cirkusz” a rendetlenség, zűrzavar, veszekedés, látványos összeütközés szinonimája. Korábban a ’rendetlenség’ jelentés dominált, nyilván azért, mivel a „színfalak” mögött valóban összevissza volt a cirkusz világa, hiszen már a lakókocsik sem állandó lakást biztosítottak. A cirkusz szó ’botrányos jelenet’ jelentése például egy ordibálós veszekedés formájában nyilvánulhat meg. Magyar nyelvtörténeti adattáraink szerint az ókori cirkuszt már a 18. században e néven írják le, a modern cirkuszokat pedig a 19. század közepétől hívják így (magyaros helyesírással). Viszont a latinos/németes formák (circus/Zirkus) már korábban is ismertek voltak nálunk. A cirkusz ’skandalum’ jelentést már Krúdynál is megtalálhatjuk, aki amúgy igen sokszor utalt a valódi cirkusz világára. A „cirkuszol” igét csak 1961 óta tudjuk biztosan adatolni, noha a magyarok temperamentumának ismeretében már korábban is meglehetett. Ehhez hasonló kifejezés a „ne csinálj színházat”, „jelenetet (korábban: szcénát) rendezni” stb. Sőt, akár az ókorig is visszatekinthetünk, ha a „ne arénázz!” felkiáltással fejezzük ki érzelmünket. A latin arena szó ugyan nemcsak ’porond, küzdőtér’ jelentésű, ám nálunk igazában a cirkusszal kapcsolatos szóként terjedt el a 19. század első felében, csak később vált a sportpályák nevévé is. Az „arénázni” igét 1972-től regisztrálták nyelvészeink, pedig bizonyára ez is már régebben is használt képszerű kifejezés volt. A pesti Aréna út is eredetileg cirkuszhoz és nem sportpályához vezetett.

Mi is tehát a cirkusz? E szó ma nálunk háromféle jelenség neve: egy ókori történelmi fogalom, egy mára sokban megváltozott, ám még élő szórakoztató intézmény, illetve egyfajta gátlástalan, a nyilvánosság felé forduló viselkedés megnevezése. Életformaként legfeljebb a középső értelmezhető, ám még ez sem létforma. Azt hiszem, az ókori cirkuszt ma még véresebbnek, még rosszabbnak tartjuk, mint ahogy sokszázados története alapján valóban megállapíthattuk. A vándorcirkuszt voltaképpen idealizáljuk, mégpedig ahogy távolodik tőlünk aranykora – annál lelkesültebben. Hiszen manapság megváltozott a világ cirkuszainak élete. Ahogy a modern cirkusz egyik közismert reklámszövege mondja: „Mi éljük azt, amiről mások álmodnak”.

Részletek Voigt Vilmos: Mi is a cirkusz? című tanulmányából (2000, 2009/7—8. szám)

A Magyar Szemiotikai Társaság másokkal karöltve A cirkusz szemiotikája címmel rendezi meg 2025. október 3–6. között a 24. Semiotica Agriensis konferenciát.

Konferenciafelhívás: https://www.szemiotika.hu/2025/01/21/24-semiotica-agriensis-a-cirkusz-jelvilaga/